Cikkek

Vinyl – When Vinyl Spins Again (EP) – 2015

Vinyl néven legalább ezer meg egyszáz banda létezik, így a paraguayi négyes névválasztása miatt talán kicsit elveszik a többi csapat között, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ehhez a retro speed metal bandához tökéletesen illik ez a név. A speed metal osztag kezdetben Bernardo Saavedraval indult, aki egymaga rögzítette és adta ki a Faster Metal Attack című bemutatkozó […]

Tovább »

Nightbreed Budapest

A tavalyi nagyon jól sikerült visszatérő ecsegfalvi Nightbreed fesztivál után már lehetett tudni, hogy lesz folytatása a dolognak. Hamar kiderült az is, hogy a nyári mellett szerveződik egy – fogalmazzunk úgy – téli kiadása is, s azt a fővárosba szervezik. Ahogy csöpögtek az információk, úgy derült ki, hogy az egybenyitott Kvlt és a Supersonic (leánykori […]

Tovább »

Három ember – egy zenei varázslat

A The Winery Dogs triójára nem véletlenül irányult akkora figyelem az elmúlt években. A Billy Sheehan – Richie Kotzen – Mike Portnoy felállású supergroup koncertjére már egy héttel a nagy nap előtt elkelt minden jegy, ami jól mutatja nálunk is a népszerűségüket. Hogy ezt inkább a nagy nevek, vagy a zenéjük miatt érdemelték-e ki, az […]

Tovább »

Montes Insania – Absurdum – 2015

Azért akadnak a nagy jóságok mellett embert próbáló produktumok is. Bőséggel. Ismét egy Satanath istállós ukrán formációval állunk szemben és ez a szemben állás mindent ki kell hogy fejezzen. Nem egyfajta közönyt, vagy egyszerű elutasítást szimbolizál, hanem két szemben álló felet, akik épp arra készülnek, hogy nagyobb hatalmak érdekeit szolgálva megküzdjenek egymással. Fej leszegve, sisakrostély […]

Tovább »

Dream Theater – The Astonishing – 2016

Bár még az év elején járunk, de gyanítom nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy az esztendő legvitatottabb, legmegosztóbb albuma már megjelent. Tény, hogy a Dream Theater utolsó, nagyjából közmegegyezésesen zseniális lemeze a Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory óta napvilágot látott hét korong megítélése sem volt egyértelmű, de ekkora vitát egyik sem váltott […]

Tovább »

Borow – The Pnakotic Manuscript – 2013

Mivel üsse el az idejét egy Surgutból (Szibéria) származó fiatal baráti társaság? Egy olyan helyen, ahol télen átlagosan mínusz 18-20 fok van, de ahol mértek már mínusz 55-öt is, minimum elvárnám, hogy még a tanító néni is ipari sludge és rideg black metal énekeket tanítson a kisiskolásoknak. Ehhez képest furcsa az a nagy boldogság és […]

Tovább »

Fenséges hősmetal ünnepély

Nagyon belelendült mostanság a koncertszervezésbe a Hammer, idén is jobbnál jobb koncertekkel kedveskednek nekünk. Ám a nagy dömpingnek ugyanakkor megvannak a hátulütői is sajna, ennek pedig pont a Majesty és az Evertale közös mulatsága itta meg a levét. Hiába volt szombat estére szervezve a buli, hiába jött ezúttal főzenekarként a Manowar germán megfelelőjeként is titulált […]

Tovább »

Skeleton Pit – Chaos at the Mosh-Reactor – 2015

Jelen írásom tárgya a tavaly novemberben megjelent első lemezével a legtöbbeknek minden bizonnyal új játékosnak tűnhet, ám a videó klipekből és a lemezre megírt dalokból is látszik, hogy egy rutinos brigáddal van dolgunk. A csapat 2005-ben alakult, akkor Pissdolls – mennyire nem tudom én ezt elképzelni egy thrash banda számára… – név zászlaja alatt tevékenykedtek […]

Tovább »

Astarot – As Leaves Fall – 2013

Astarot egy női démon, a pokol egyik örököse. A kérdések nagy megválaszolója, a tarot kártya névadója. Nagyon nagy hatalommal bíró entitás, megvilágosító erő. A mexikói egy személyes kommandó ezt a fedőnevet találta ármányos tevékenységéhez. Bűntársnak pedig Tortured-et választotta (Abysmal Depths, Suicidal Years), hogy hangja is legyen a projectnek. Összesen négy lemez jelent meg eddig a […]

Tovább »