Ritkán talál utat hozzám szlovén zenekar, de a Dalkhu immár ezen kevesek egyike. Ez a Satanath kiadónak köszönhető, ugyanis temérdek mennyiségű promó érkezett tőlük, ezért nem kell csodálkozni, ha minduntalan az orosz kiadó neve tűnik fel egy-egy kritika kapcsán. Az Imperator című első Dalkhu koronggal már csak a kettes lemez tudatában sikerült ismeretséget kötnöm, de […]
Tovább »
Ki nem találnátok, hogyan jött össze ez a név! Jon Bon Jovi és a Dallas című szappanopera fúziójából. 😀 Amúgy Luca Stanzani-t takarja, aki egy énekes/gitáros. Hősünk rendelkezik zenekaros múlttal, mielőtt John Dallas-ként kezdett tevékenykedni, játszott egy csapatban, akik többször váltottak nevet, mint amennyi lemezt kiadtak… A Wild Life című album szövegkönyvében a felállásnál […]
Tovább »
Komolyan mondom, hogy időnként érthetetlen és botrányos, hogy mi szarok találnak kiadót… Itt van ez az indonéz, Sereignos névre hallgató black metal horda például. Teljesen jól néz ki a kiadvány. Igazi old school sátános, fordítottkeresztes kis borító, nekró belbecs stb. És mit rejt a lemez? 41 perc értékelhetetlen vergődést. A hangzás nem gáz, és a […]
Tovább »
Az Brescia városában székelő Red Morris formáció bemutatkozó lemeze kapcsán az a kérdés merült föl bennem, hogy lehetséges-e, hogy egy előadó/zenekar eleve háttérzenének szánja aktuális albumát. Persze vannak felvételek, amik valóban azzal a szándékkal készülnek, hogy hallgatásuk közben egyéb tevékenység is könnyen végezhető legyen. Lásd: relaxációs zene. No de egy rock albummal mi a […]
Tovább »
Azért tök érdekes, hogy még a szélsőséges underground is nagyjából két részre oszlik. Nem tudom megmagyarázni, hogy hol van pontosan a határ, de érzem, hogy van. Érzem amikor a kiadványra nézek, a hangzás először éri el a hallójáratomat és úgy az egész lemez miliője kitisztul, hogy az adott lemez melyik kaszthoz tartozik, vagy akar […]
Tovább »
A Téglás Zoli vezette Ignite különleges helyet foglal el a kedvenceim között. A ‘93-ban alakult kaliforniai dallamos punk/HC bandát személy szerint – mint gondolom nagyon sokan – a 2000-es A Place Called Home albummal ismertem meg. Bocs a die-hard fanoktól! Ugyan meghallgattam az addig megjelent anyagaikat is, ám a csapat korai időszaka nem fogott meg […]
Tovább »
A Tank egy ősrégi csapat, akik még a New Wave Of British Heavy Metal hullám térhódítása idején sodródtak felszínre. Akik nem álltak meg a Maidennél, Saxonnál erről a vonalról, azoknak bizonyára ismerősen cseng a nevük, már csak azért is, mert több kipróbált arc is megfordult soraikban. Csak néhány név közülük: Algy Ward (ő a Damnedből, […]
Tovább »
Nem titok, hogy kedvenc műfajom a progresszív rock/metal. Lassan nagykorúvá cseperedik a stílus iránti rajongásom, hisz közel 18 éve ismerkedtem meg egy lemezzel, ami akkora hatással volt rám, mint azelőtt semmi. Most biztos azt gondoljátok, hogy egy világhírű külföldi banda albuma kapott el. Pedig nem! Az első lemezes hazai, közelebbről székesfehérvári Nemesis azonos című […]
Tovább »
A ’fehérvári Eclipse of the Sun legénysége a demós fázis után elérkezettnek látta az időt első nagylemezük megjelentetésére. A Daimonion kapásból koncept-album lett. Egy Dan Ibiru nevű „irgalmas szamaritánus” karaktere köré épül a történet, amely a zenekar tagjainak reményei szerint örökérvényű mondanivalóval bír az erkölcsről, vallásról, pszichológiáról, filozófiáról, szociológiáról, történelemről, stb. Tehát nem aprózták […]
Tovább »
Az oroszokkal mindig számolni kell. Ezt számos történelmi események mellett minduntalan sikerül bebizonyítaniuk a fagyos földből időről-időre, születésük közben haláltusájukat vívó zenekaraikkal is, aminek mi, az extrémnek tartott zenei vonalak hívői igencsak meg tudunk örülni. Érdekes kifejezés ez az extrém, mert pl. nekem olyan szinten képezi a mindennapi rutint egy-egy ilyen lemez lepörgetése, […]
Tovább »
