„…beletörődik ebbe az élethosszig tartó visszafejlődésbe…” /Thomas Bernhard – Korrektúra/ A legalább korai Immortal mélységeket és kietlenséget sugalló FrosTbounD szép kis meglepetés lehet annak, aki a neve és logója alapján ítél. A formációt fiatal fővárosi srácok hívták életre, a kezdetek-kezdete 2004, ahonnan aztán folyamatos változásokkal, tagcserékkel elérkeztünk a The Cross Shades címet viselő demóig, amely […]
Tovább »
A dán Section A zenekart Torben Enevoldsen gitáros hívta életre még 2001-ben, hogy az instrumentális lemezek után valami másban is kipróbálja magát. A csapatot viszonylag gyorsan összehozta, a dobos posztra német Vanden Plas-ból Andreas Lill került, az énekes pedig az ex-Lion’s Share torok, Andy Engberg lett. 2003-ban jelentkeztek a The Seventh Sign c. albummal, ahol […]
Tovább »
Érdekes egy zenekar a Keep of Kalessin. Itt vannak 17 éve, adott maggal, zenei géniusszal (Obsidian C.) és mégis ahány albumuk, annyifelé csaponganak, ami mondjuk az első két klasszikusan unalmas kötelező black anyag után felüdülés volt, mostanra azonban csak tekergetik a banda hívei a fejüket. Bár mind a Reclaim Ep, mind az Armada tök más […]
Tovább »
2007-ben azzal fejeztem be a Dreyelands EP-jéről írt ismertetőmet, hogy Nálam bekerültek a reménység kategóriába és várom a nagylemezt. Erre majdnem pontosan három évet kellett várni. Viszont azt rögtön az elején leszögezem, megérte. (Azt azért tisztázni kell, hogy az EP-re adott kilenc pont, így utólag talán jóindulatú volt, ma már csak egy nyolcasra értékelném, de […]
Tovább »
Egy hajdani NUskull cikkem újrafaragása: Gondolom senki sem emlékszik (ahogy én sem) egy 1984-es Commodore 64 számítógépes játékra, az ALICE IN VIDEOLAND-re, mely Lewis CARROLL regénye alapján interpretálta az akkori beteges gyermeki drog és álomvilágot, az akkori kor lehetőségeivel. Egy nonszensz regény… az egymást követő események már-már értelmetlen, mégis komplex és logikus képek között, s […]
Tovább »
Az amerikai Skrew túl sok vizet soha se kavart az indusztriálok csattogó taván, hiába folyt az olaj, a korozóival mohon ölelkező rozsdás csövekből, ám ettől még azt hiszem érdemes megemlékezni róluk, akkor is, ha ez csak keveseket fog érdekelni. 1990-ben alakult Texasban, fronember és gitáros Adam Grossman a kezdetektől a végéig kitartott, ám a Skrew […]
Tovább »
A fesztivál harmadik napja újfent jó idővel indult, s szerencsére ez kitartott végig. Pizzáink elfogyaztása után átnéztük a programot, melyben volt némi variálás, helycsere: az I Divine átkerült a Rockcsarnokba, éjfélre, így aznap elsőként a Sicitur Adastra zenekar produkciójába tekintettünk bele. A dunaújvárosi/budapesti ötös amolyan északias dallamos death metalt játszik, némi szintis aláfestéssel, a középtempókra […]
Tovább »
A fesztivál második napján napsütésre, s madárhangokra ébredtem, minő romantika. Túl sok idő nem volt, mert a nagyszínpad első fellépőjét, a Vale of Tears-t meg akartam nézni. A karcagi formációt már elég sokszor láttam, viszont most tagcserék miatt a Dying Wish két tajgával, Papp Lajos gitárossal és Moldoványi János dobossal kiegészülve léptek fel. Az átvezető […]
Tovább »
Ezzel az ismertetővel már elég rég lógok, nem is húzom tovább. Szóval kezdjük egy kis „történelem órával”. A budapesti csapat felállása nem mindennapi, azt meg kell hagyni. A három akusztikus gitár mellett ütősként a djembe (eredetileg a Nyugat-Afrikai mande nép az ütős hangszere) hallható, illetve valamiféle csörgőt is használnak. Kezdetben persze „rendes” zenekarként alakultak, s […]
Tovább »
Túl sok infoval nem kecsegtet a német csapat, amely a meglepő Dinner auf Uranos név alatt alkot. A Rajna-Pfalz szövetségi tartomány fővárosából, avagy Mainzben alakult horda a myspaceük szerint Alternative / Rock / Psychedelic stílusban utazik. A helyzet az, hogy mindez valamennyire találó is, de leginkább a dark post-rock lenne az a halmaz, amibe a […]
Tovább »
