Interjúk

MaNGoD interjú

„A ManGod.Inc története 2005-ben kezdődött: hárman az akkor feloszlott Cadaveres de Tortugas-ból, név szerint Perso (ének, basszus), Kecskés Peti (gitár, vokál) és Viniczai Szabi (dob), kiegészülve Bacsa Gabival (gitár, vokál) a Cyborn-ból, úgy döntöttünk, egybegyúrjuk a felszabadult energiáinkat. 2005-ös megalakulásunk óta sokat játszottunk itthon és a szomszédos országok klubjaiban, felléptünk kisebb-nagyobb fesztiválokon. Megnyertük a Viva […]

Tovább »

Interjú Szántó Áronnal a veszprémi P.F.A-ból

Pár hete sikerült összefutnom a P.F.A. legújabb EPjével, és akkor úgy éreztem, hogy talán a bátorság lehetne a legfontosabb jellemzője ennek a négyfős csodabrigádnak, illetve zenéjüknek, hiszen amit le mernek művelni itt metálzene címszó alatt, az eléggé ritkaságszámba megy. Aztán, ahogy szépen, lassan haladtam sorra az anyagaikkal, feltűnt, hogy az ötletesség legalább ennyire illik rájuk. Miután pár nappal […]

Tovább »

Kérdések és válaszok – Gábor Tamás a Terranis Productions-től

Üdvözöllek Tamás a Fémforgácson! Én is üdvözöllek Nagaarum és a webzine-t olvasókat is, ezen a havas és hideg januári napon! Hogyan és mikor alakult meg a Terranis, és mik a céljaid? A Terranis megalakulásának az éve 2004-re tehető, ekkor indítottam a disztrómat, melyből később a kiadó is kifejlődött. Konkrét célokat nemigen fogalmaztam meg, menet közben alakultak […]

Tovább »

Steve Lukather interjú

– Szőke Zsolt: Jó reggelt Steve! Szőke Zsolt vagyok Magyarországról és szeretnék néhány kérdést feltenni a budapesti koncerted előtt. Hogy telnek a napjaid mostanság? – Steve Lukather: Helló! Épp itthon vagyok Los Angelesben, a zenekarral mostanában kezdtünk bele a próbákba, és egész jól megy. – Szőke Zsolt: Hadd kérdezzelek kicsit a kezdetekről. Mi volt ez […]

Tovább »

Válaszok az OctoberSun két tagjától

Az OctoberSun, mint zenekar immár tíz éves múltra tekint vissza. A Veszprém környéki bandák közül ők voltak az utolsók, akiknek a koncertjeire a legtovább eljárogattam. A lebegős, kísérletezős rock/metálzenekar két tagjának, az alapító Pallagi Attilának, és az iniciátor Pirisi Ákosnak tettem fel kérdéseket. Hogy mitől begyújtó ő, majd kiderül a válaszokból. Kérlek titeket, foglaljátok össze […]

Tovább »

Aebsence interjú

A gödöllői Aebsence 2002-ben egy olyan albumot tett le az asztalra az Unusual képében, ami akkoriban szinte a reveláció erejével hatott. Aztán enyhén fogalmazva is, nem „velük volt tele a sajtó”, nem voltak túl aktívak koncertek terén sem, az új dalokról/lemezről – pontosabban ezek hiányáról/publikálásának csúszásáról – már nem is beszélve. Majd pár hete, szinte […]

Tovább »

Kérdések Milán Péter felé zenéről és életszemléletről (1. rész)

Milán Péter több, mint egy évtizede a Metal Hammer munkatársa, ezenkívül zenegyűjtő, rajongó is egyben. Rengeteg zenekarral, zenésszel volt szerencséje találkozni, beszélgetni, vagy interjúzni, és egy egész ország metálzenei közönsége olvassa az írásait hónapról-hónapra. Ezen beszélgetésnek a célja az volt, hogy a dolgot megfordítsuk, a kérdezőből alany váljon, és egy kicsit bemutassuk a saját gondolatait, […]

Tovább »

Kérdések Milán Péter felé zenéről és életszemléletről (2. rész)

  – 2. rész – Mit gondolsz az anyag – spiritusz harcáról? Komoly kérdés. Igazából, bár már unalmasnak tűnhet, megint arra kell utalnom, hogy az ember felfogása mennyire más volt régen. Pontosabban a már fentebb említett „archaikus ember” és „modern ember” felfogása különbözik alapjaiban. Olyan típusú anyagfelfogás nem is létezett, ahogyan azt ma felfogják. Túl […]

Tovább »

Interjú Káger Balázzsal, a Neverheard fejével

Üdvözöllek Balázs a Fémforgácson! Hail Nagaarum! Üdvözlöm az olvasókat! Kérlek, pár szóban foglald össze a Neverheard Distro lényegét és céljait! A Neverheard eredetileg disztrónak, azaz terjesztőnek indult (ezért szerepel a névben a distro megnevezés). Kiadással valamivel később kezdtem el foglalkozni, menet közben kristályosodott ki a dolog. A Neverheard célja hazai bandák támogatása, anyagaik kiadása és/vagy terjesztése, valamint külföldi […]

Tovább »

Neokhrome – Új utak, új gondolatok

Több év kihagyás után megjelent a debreceni Neokhrome zenekar harmadik nagylemeze, Perihelion címmel. Sok változás történt a legutóbbi kiadvány óta; tag- és gondolatcserék, nem is beszélve sok egyéb más dologról. Kérdéseimet Katonka Barnának és Vasvári Gyulának, a zenekar jelenleg legrégebbi mozgatórugóinak tehettem fel. Először is, sziasztok, köszönöm, hogy elfogadtátok az interjúfelkérésemet! Meséljetek, mik a történések […]

Tovább »