Címke: Amorphis

Amorphis – Újra Emma-díjat nyertek

Kétszeres Emma-díjat (ami a finn Grammy-nek fele meg) nyert az Amorphis. Egyiket az „Év metal albumának” titulált 2022-es Halo című albumukkal, a másikat pedig a nemzetközi zeneexportért. Minderről Esa Holopainen gitáros a következőket mondta:

Szent ég! Kiitos Suomi! Az Amorphis két Emma-díjat nyert! Egyet a Halo-ért az Év metal albumaként és egy különdíjat a nemzetközi zeneexportért. Igazán szívet melengető érzés, hiszen az a rengeteg erőfeszítést a Halo-ba tettünk most meghozta az eredményét. Köszönet Jens Bogrennek, aki a legcsodálatosabb és legigényesebb producer. Ami az ’export-Emmát’ illeti, megtiszteltetés, hogy a zeneipar elismeri az Amorphist egy ilyen díjjal. Több mint 30 éve exportáljuk a finn metal zenét.

Az Amorphis 2009-es Skyforger albumával korábban már elnyerte az Emma Év metal albumának járó címet. Az alábbiakban Halo lemezük The Moon videóját láthatjátok.

AMORPHIS - The Moon (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Amorphis – Hallgasd meg új lemezüket

Halo címmel a mai nap folyamán jelent meg az Amorphis új albuma. A lemezszövegeit ez utal is (csak úgy mint a 2018-as Queen of Time albumuk szövegeit) a finn művész, szobrász, grafikus, szövegíró Pekka Kainulainen írta, aki az alábbiakat nyilatkozta:  

A Halo album egy laza koncepciót követ, s olyan kalandos történeteket tartalmaz, amelyek évezredekkel ezelőtt zajlottak a mitikus északon. A dalszövegek egy ősi korról szólnak, amikor az emberek a jégkorszak utáni kihalt északi világban vándoroltak. Egy úttörő kultúra felemelkedését akartam megörökíteni az új lehetőségek világában, de egyúttal az emberi elme ősi erejét is meg akartam jeleníteni.

Nagyszerű érzés, hogy még mindig méltó színvonalú muzsikát tudunk alkotni zenekarként. Talán egyszerre tükröződik egyfajta önkritika és a sok tapasztalat ezekben a mostani lemezekben. A Halo mindenképpen jellegzetes Amorphis elejétől végéig, de az általános atmoszféra kicsit súlyosabb, progresszívebb és egyben organikusabb is az elődjéhez képest.” – mondta a zenekar 14. nagylemezéről Esa Holopainen gitáros.

Amorphis – On The Dark Waters – új videó

Halo címmel február 11-én jelenik meg az Amorphis új albuma. A lemezszövegeit ez utal is (csak úgy mint a 2018-as Queen of Time albumuk szövegeit) a finn művész, szobrász, grafikus, szövegíró Pekka Kainulainen írta, aki az alábbiakat nyilatkozta:  

A Halo album egy laza koncepciót követ, s olyan kalandos történeteket tartalmaz, amelyek évezredekkel ezelőtt zajlottak a mitikus északon. A dalszövegek egy ősi korról szólnak, amikor az emberek a jégkorszak utáni kihalt északi világban vándoroltak. Egy úttörő kultúra felemelkedését akartam megörökíteni az új lehetőségek világában, de egyúttal az emberi elme ősi erejét is meg akartam jeleníteni.

Az új lemezre 11 dal kerül fel, melyről most On The Dark Waters hivatalos videóját nézhetitek meg. 

AMORPHIS - On The Dark Waters (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Amorphis – Az ember ősi ereje

Halo címmel február 11-én jelenik meg az Amorphis új albuma. A lemezszövegeit ez utal is (csak úgy mint a 2018-as Queen of Time albumuk szövegeit) a finn művész, szobrász, grafikus, szövegíró Pekka Kainulainen írta, aki az alábbiakat nyilatkozta: 

A Halo album egy laza koncepciót követ, s olyan kalandos történeteket tartalmaz, amelyek évezredekkel ezelőtt zajlottak a mitikus északon. A dalszövegek egy ősi korról szólnak, amikor az emberek a jégkorszak utáni kihalt északi világban vándoroltak. Egy úttörő kultúra felemelkedését akartam megörökíteni az új lehetőségek világában, de egyúttal az emberi elme ősi erejét is meg akartam jeleníteni.

A 11 dalos lemezről elsőként The Moon című számuk hivatalos videóját nézhetitek meg.

AMORPHIS - The Moon (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Amorphis – Halo
(Nuclear Blast)

1. Northwards
2. On The Dark Waters
3. The Moon
4. Windmane
5. A New Land
6. When The Gods Came
7. Seven Roads Come Together
8. War
9. Halo
10. The Wolf
11. My Name Is Night

Itt az első Fémforgács podcast

Itt az első adásunk podcast változatban.


Benne a megszokott Fémforgács rovatok (Hangpróba, Kicsi a bors, de erős, Fémjelzés) mellett a híreink és lemezajánlóink immár hallható formában is megjelentek.

Tartalom: Havária, Exodikon, REMORSE, Mindenen Keresztül, Raging Speedhorn, Anthrax, Amorphis, Gojira, Gargoyle, Rocking Corpses, Lantlôs, Disembodiment, Slovenians és szóba került a Szénégető Richárd Ric$Cast-je is.

Keressétek a stream szolgáltatóknál (Deezer, Spotify, Google Podcast, Apple Podcast, stb.)!

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=305

Amoprhis – Koncertlemezt adnak ki

Live At Helsinki Ice Hall címmel május 21-én jelenik meg az Amoprhis dupla koncertlemeze, ami a Covid járvány előtti utolsó koncertjüket tartalmazza. Az élő album összesen 15 számot tartalmaz, másfél órás lejátszási idővel, amiről elsőként Daughter Of Hate daluk szöveges videóját ismerhetitek meg.

AMORPHIS - Daughter Of Hate (Official Lyric Video)

Ide tartozó hír hogy a koncertlemez megjelenésével egyidőben kiadójuk a Nuclear Blast a zenekar 30. évfordulójára tervezett Vinyl Collection 2006 – 2020 című vinyl box-szettjüket is kiadja. Ez tartalmazza a csapat Tomi Joutsenttel rögzítette összes albumát kezdve a 2006-os klasszikus Eclipse-el, beleértve a Live At Helsinki Ice Hall koncert lemezt is. A jubileumi box-szett már most előrendelhető.

Amoprhis – Live At Helsinki Ice Hall

(Nuclear Blact)

1. The Bee
2. Heart Of The Giant
3. Bad Blood
4. The Four Wise Ones
5. Into Hiding
6. Sampo
7. Wrong Direction
8. Daughter Of Hate
9. Against Widows
10. My Kantele
11. The Golden Elk
12. Pyres On The Coast
13. Silver Bride
14. Black Winter Day
15. House Of Sleep

Amoprhis – Limitált kislemezzel jelentkeztek

Egy 666 példányszámra korlátozott, 2 dalos mini bakelitlemezt adott ki az Amoprhis a Nuclear Blast révén. Brother And Sister címet viselő kislemezük címadó dalára egy szöveges videó is készült, amiről így beszéltek:

Ez két remek dal az Queen of Time albumunk szekcióból, melyek most vinylen is megjelennek. A hangulatos Brother and Sister és a progresszív hatásoktól vezérelt As Mountains Crumble. A két dal jelölt volt legutóbbi lemezünkre, da végén bónusz számokként jelentek meg. Ezzel a kiadással most nagyobb figyelmet kapnak.

AMORPHIS - Brother And Sister (Official Lyric Video)

A zenekar május 21-én, szintén a Nuclear Blast kiadásában adj ki 30. évfordulójára tervezett vinyl box-szettjüket Vinyl Collection 2006 – 2020 címmel. Ez tartalmazza a csapat  összes Tomi Joutsenttel rögzítette albumát kezdve a 2006-os klasszikus Eclipse-el, valamint egy exkluzív dupla élő albumot Live At Helsinki Ice Hall címmel, ami a Covid járvány előtti utolsó koncertjüket tartalmazza. Az élő album összesen 15 számot tartalmaz, másfél órás lejátszási idővel. Az élő album digitálisan és 2CD-n is elérhető lesz. A jubileumi box-szett már most előrendelhető.

Eclipse – 1LP (2006)     
Silent Waters – 2LP (2007)
Skyforger – 2LP (2009)
Magic And Mayhem – 2LP (2010)
The Beginning Of Times – 2LP (2011)
Circle – 2LP (2013)
Under The Red Cloud – 2LP (2015)                    
Queen Of Time – 2LP (2018)
Live At Helsinki Ice Hall – 2LP (2021) 

Amorphis – Queen of Time – 2018

  Az Amorphist sokan az önismétlés vádjával illetik, szerintem viszont ugyanaz a helyzet a finnek esetében, mint Kátai Tamásnál, azaz van egy olyan markáns, csak rájuk jellemző hangzásviláguk, amit ha akarnának, sem tudnának véka alá rejteni. Ezt én egyik előadó esetében sem bánom, sőt! Az Amorphis legutóbbi albuma, a 2015-ös Under the Red Cloud ráadásul […]

Tovább »

Amorphis – Honeyflow – új dal

Egy hete Queen Of Time címmel jelent meg az Amorphis új albuma, amit most nem én fogok kivesézni. Helyette inkább a folkos hangulatú Honeyflow dalukat ajánlanám a figyelmetekbe, ami a Decibel magazin flexi disc mellékleteként, illetve friss albumuk japán verzióján jelent meg a napokban.
 

Amorphis – Elegy – dallamok és népzenei progresszívtás

1996-ban ezen a napon jelent meg az Amorphis harmadik albuma, az Elegy. A csapat számára a nagy áttörést jelentő album szövegeit továbbra is a finn mitológiából kölcsönözték, jelen esetben egy régi népköltészeti gyűjteményből, a Kanteletarból. Zeneileg viszont a melodikus death metal mellett már sokkal több heavy, progresszív metal és népzenei hatás is a központba került.

AMORPHIS - Elegy (Full Album Stream)

Az Elegy volt az a lemez, amelyen Tomi Joutsen hörgései mellett már ott voltak a friss énekes, Pasi Koskinen tiszta dallamai, amelyekre az album dallam-dinamikája épült, mint például, az Against Widows, a On Rich and Poor, a My Kantele és a Song of the Troubled One.

Amorphis - My Kantele