Címke: Amorphis

Amorphis – a közelgő új lemezről

A melankolikus metál egyik vezető csapata, a finn Amorphis szeptemberben vonul stúdióba, hogy rögzítse egyelőre cím nélküli tizenegyedik nagylemezét. A jövő év tavaszára ígért albumot a Hypocrisy/Pain frontember Peter Tägtgren irányításával készítik most. A zenekar gitárosa, Esa Holopainen a következőket nyilatkozta:

„Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy ha zenei előrelépést akarunk, akkor producerre lesz szükségünk, akinek jó elképzelései, ötletei vannak, mindemellett maximálisan megérti azt, hogy mit is akarunk valójában. Teljesen merevek voltunk eddig ebben a témában, nem szerettünk volna soha kívülállókat bevonni a munkánkba, akik megmondják mit hogyan csináljunk, de most leültünk a menedzsmenttel és egy egész éjjel ezen agyaltunk. Aztán arra a következtetésre jutottunk, hogy nem is kell igazán messze keresgélni… Ha jól emlékszem, már az 1994-es Nuclear Blast fesztiválos turnén megismerkedtünk Peterrel. Hihetetlen érzéke van a zenéhez, a hangszereléshez – kétség nem fér hozzá.”

Az új lemez milyenségéről pedig így beszélt: „Az elmúlt hetekben intenzíven próbáltunk és 20 új dalt már fel is demóztunk. A The Beginning of Times megjelenésénél tudatosult bennünk – mikor olyan kérdésekre kellett válaszolnunk, hogy hogyan zajlottak a felvételek és miként születtek a dalok -, hogy rutinból dolgoztunk. Nagyon erős lemez lett a legutóbbi is, de úgy érezzük, nem okoztunk túl sok meglepetést, nem volt előrelépés már a zenénkben, egy helyben tipegtünk. Most viszont új dimenziók tárultak fel előttünk, amik folyamatosan inspiráltak. Az új dalok pokolian erősek. Tudom, még túl korai lenne nyilatkozni, de most úgy érzem, hogy a legjobb Amorphis lemez van készülőben.”

Amorphis, Leprous, The Man-Eating Tree

Kissé fülzúgósan, csupán egydimenzióban hajló nyakkal és a tegnap este látottak, hallottak miatt már hazafelé tartó, de még mindig valahol máshol szárnyaló lélekkel állok neki sebtében leírni az átélteket. Nem könnyű, túl sok volt a benyomás. Kezdem ott, hogy vagy immunis lettem a füstre, vagy csak elszórtan dohányoztak az épületben. Hihetetlen! Nem kellett kétpercenként megtörölni […]

Tovább »

Leprous – turnébetekintő

A rajongók kényeztetésének egyik nagyon időigényes módját választotta a fiatal tagokból álló Leprous. Tavaly a Therionnal, idén az Amorphis társaságában járja Európa nagyobb városait. Hazánkba 2012. január 8-án jönnek, de hogy addig merre járnak és mivel töltik ki a koncertek közötti időket, azt mindenki megtekintheti a csapat naponta frissített blogoldalára kattintva. Kedvcsinálónak annyit megemlítenék, hogy a házi hangpróbánk 189. fordulóját 8,4-es átlaggal megnyerte a Bilateral lemezük. Jó kukkolást kívánok!

Amorphis – Elegy – 1996

A finn népi eposzt a Kalevalát időről időre inspirációként használó csapat a Tales from the Thousand Lakes című ’94-es lemezével tört be igazán a kemény zenei színtérre, ami a bemutatkozó vad death/black lemez után egy elég éles fordulatot jelentett. Megszelídült a tempó, jópár dalban már-már doomba fordult a produkció (gondoljunk csak a „sláger” Black Winter […]

Tovább »

Amorphis – ellenségem

Május 27-én jelenik meg az új Amorphis, a finn csapat sokadig nagylemezét a Nuclear Blast adja ki. A kiadó hivatalos oldalán letölthetővé tett egy dalt, cím szerint a My Enemy-t, aminek az érdekessége, hogy myspacen csak meghallgatható és nem letölthető. A letöltésért cserébe nem kell mást tenned, mint megadni az emailcímed, amire a kiadó életed végéig reklámanyagokat küldhet a megjelenő metal albumairól.

Amorphis – az idők kezdete

Május 27-én jelenik meg az Amorphis következő sorlemeze, a The Beginning of Times. A finn kalevala metal csapat a korongról a korábban már megosztott You I Need mellett most a My Enemy című dalt is publikálta, ez a keményebbek közé tartozik és ez is a hivatalos facebook profilon keresztül hallgatható meg. Készült egy hivatalos kedvcsináló videó is a tojásos lemezhez, ez youtubeon keresztül érhető el.
A zenekar a napokban fejezte be a You I Need-hez a videóklip forgatását Berlinben, ennek a bemutatója a következő hetekben várható.

Az Orphaned Land-del érkezik az Amorphis

Az Orphaned Land lesz az Amorphis november 5-én, a névnapomon induló Európa turnéján a fő elezenekar. Az izraeli folk/prog metal csapat egy speciális kiadvánnyal is készül az eseményre, mely az új, The Never Ending Way Of ORwarriOR című lemezük turné verziója. Ez azt jelenti, hogy a tényleges nagylemezen kívül átdolgozott, bővített booklet jár hozzá, illetve bónusz cd-ként az alábbi felvételeket kapjuk:
_ELVALASZTO_

Audio:

1. Estarabim (radio edit) (4:42)
2. Above You All (4:56)
3. Pits Of Despair (4:26)
4. Sapari (instrumental) (3:48)
5. Bereft In The Abyss (instrumental) (2:50)

Video:

6. Sapari video clip (3:56)
7. Making of Sapari video clip (2:11)
8. Making of photo shoot (1:30)

A turné Budapestet november 21-én éri el, a helyszín a Diesel Club.

Amorphis válogatás

20 éves fennállását ünnepli az Amorphis, ennek apropójából a kalevala metal zenekar kiadója, a Nuclear Blast egy válogatás lemezt dob piacra szeptember 17-én. Az anyagon 13 dal kap helyet a csapat 91 és 96 közötti korszakából, a címe pedig Magic & Mayhem – Tales From The Early Years lesz. Borító bal oldalt, a számok pedig kattintás után.
_ELVALASZTO_

01. Magic And Mayhem
02. Vulgar Necrolatry
03. Into Hiding
04. Black Winter Day
05. On Rich And Poor
06. Exile Of The Sons Of Uisliu
07. The Castaway
08. Song Of The Troubled One
09. Sign From The North Side
10. Drowned Maid
11. Against Widows
12. My Kantele
13. Light My Fire – Bonus Track

Aranylemezből dupláz az Amorphis

Aranylemez lett hazájában a Skyforger – az Amorphis zenekar tavalyi nagylemeze, ami több, mint 15000 eladott példányt jelent. Korábban, de szintén 2010-ben a finn csapat 2003-as Far From the Sun korongja is elérte a határt, így amiatt is megkapták a kitüntetést. És ne feledjétek: novemberben ismét fellépnek Budapesten…