A New York állam beli Kingstonban székelő avant rock/punk csapat, a Walking Bombs kiadja a „legfertőzőbb” anyagát, az LP hosszúságú Tears We Should Have Shed albumát. A Morgan Ywain Evans énekes és zenei szakíró vezette projekt egyfajta szóló- és zenei előadás együttműködésével létrejött „alternatív zene”. A mindenkori csapat küldetése a mentális kommunikáció és a kultálisan megosztó pillanatok összefésülése. Friss lemeze amolyan rohadjon-meg-a-gyűlölet (fuck the hate) hozzáállást fogalmaz meg és „válasz azoknak az ostobáknak, akik engem mindigis egy elszabadul hajóágyúnak gondoltak.” – mondja az énekes. Az áprilisban digitálisan már megjelentetett anyagról a Time to Go (Fuck Q) című tétel került kislemezként bemutatásra. A lemez maga a társadalmunk nagy kérdéseit, különösen a humánusságot veszi nagyító alá, hullámvölgyeket és -hegyeket mutat be, a szomorúságot és a dicsőséges, örömteli pillanatokat. Mindezt rendkívül változatos zene hozza közel a hallgatóhoz. A jól hallható, néha önállóan felvillanó ének az akusztikus gitár, trombon (nagy trombita) és basszusgitár összjátéka a zongorával kaleidoszkóp szerű muzsikát alkotnak. A stílusban, vagy inkább a stílusok keveredésében játszanak a lemezen kitűnő vendég előadók is: Elizabeth “Le Fey” DaPena (Globelamp), Sean Paul Pillsworth (Nightmares For A Week, Jerk Magnet), David Brenner (Gridfailure), David Bodie (ex-Time Of Orchids, Divest, Kayo Dot), Taraka Larson (Taraka, ex-Prince Rama), Jack Manley (The Jenifer Shop), és Justin Zipperle (Shadow Witch).
„Mindigis szerettem az olyan bandákat, mint a az Orange 9mm, Faith No More, vagy a Swans, akiknek dalai albumról albumra, újra és újra megleptek. Az én zenei tevékenységem 1993-ban indult, így ezekre a hatásokra reflektálhat.” – mondja Evans.
„A Walking Bombs ezen albuma egy felfedező út a hardcore és a punk zene világába is, olyasmi, amit Type O-hatásként összegezhetek. Persze így van benne némi grunge is.” Evans így folytatja: „De ez nem is a stílusok megjelöléséről szól. Inkább arról, hogy mi is jön ki a muzsikából… Igazából nem is a zenei stílusok zsinórmértéke szerint gondolkodom. Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk elmúlni az életképességet. Tavaly majdnem diabéteszes kómába estem, és egy évig tartott a felépülésem. A 2020-es év, a Coviddal és minden más fontos eseménnyel igazán nyugtalanított, és arra késztetett, hogy becsatornázzam a szeretetet és a fájdalmat. Egy győzedelmes pillanatként élem meg, hogy végül elkészült a lemez. Nagyon sokat jelent nekem és boldog vagyok, hogy ennyien részt vettek benne. Legfőképpen annak örülök, hogy egy teljes hosszúságú lemezt készítettünk, egy erdő mélyén a Nada Recording Studioban a barátommal, Sean Paul Pillsworth-szel, akivel már több évtizede ugyanabban a szcénában élünk-mozgunk.”
