Címke: black/death metal

Exitium – Horror és sebesség találkozása

Újkori szokáshoz híven az olasz Exitium zenekar tagjai csak nevük kezdőbetűit adták meg információ gyanánt, bár nem kívánják kilétüket hétpecsétes titokként kezelni. Nehéz is lenne, hiszen könnyen kideríthető, hogy egykori Apocryphal, Sinatras, Skorutiks, Membrance zenészek alkotják ezt az alig pár éves formációt. Frissességük ellenére két single kiadvánnyal már felhívták magukra a figyelmet, hiszen szélvész tempóval száguldó, alapvetően horrorisztikus történetekre épülő death/black metaljuk igencsak szórakoztatónak mondható. A zenekar koncepciója szerint a földkéreg alatt élő titokzatos civilizációkról, megnevezhetetlen démonokról hallhatunk tíz zúzós tételt. A bemutatkozást sem szeretnék a végtelenségig nyújtani, mivel Imperitous March For Abysmal Glory címmel május 12-én érkezik első nagylemezük. Hangolódjatok rá ti is a meghallgatható dalokkal.

Exitium - The Sinister Sedition (Official Lyric Video)
EXITIUM - Hammering the Walls of Grace

Plague Bearer – Summoning Apocalyptic Devastation (2023)

Bevallom őszintén, mindig a kisgyermekek kíváncsiságával figyelem, hogy egy első lemezes banda milyen produktummal képes előrukkolni ebben a zeneileg túltelítődött, rohanó világban. Főleg akkor érdekes a dolog, ha egy formáció nemrég alakult. Utóbbi tény viszont a legkevésbé sem mondható el a Plague Bearer névre hallgató bandáról, hiszen a zenekar 1992-ben látta meg a napvilágot. Azt […]

Tovább »

Genocidal Rites – Kecskemetál a pokolból

Bemutatkozó kislemezét készül kiadni az Ohio államból származó Genocidal Rites. Egy igazán bestiális black / death metalra számíthat az, aki beruház a banda március 10-én, a Hells Headbangers gondozásában megjelenú Exsanguination of the Gods kazettájárara. Elmondásuk szerint nagy hatással volt rájuk a Black Witchery és különösen a spanyol Proclamation. Addig is itt az első lemezelőzetes, az Of Genesis, Of Genocide.

Kaal Nagini – Teréz anya is büszke lenne

Kalkutta az indiai extremitás fővárosa, ez ma már nem vita tárgya azok körében, akik nyomon követik ezt a színteret. Ezúttal a sziámi underground prominens képviselőjével, a MVOQH brigádjával közösen munkálkodtak a sötétben. Egy új entitás van születőben, a Kaal Nagini bemutatkozó EP-je az Iron Bonehead Productions jóvoltából fog napvilágot látni április 14-én. Tetragrammacide, Aparthiva Raktadhara, Brahmastrika, Necrodeity rajongók különösen hegyezzék a fülüket akkor, amikor a promódal kottáit hallgatózzák. A Refracted Lights Of a Blind God nem ismeri a kegyelem szót.

Kaal Nagini - Refracted Lights Of A Blind God

Profane Order – One Nightmare Unto Another (2023)

A metal színtér egy nagyon specifikus, jól körülhatárolható szeletébe kalauzolom ismét azokat a hozzám hasonló mentalitású mazochista állatokat, akiknek mindenük az extremitás, a brutalitás és a pusztítás. Mindezekhez pedig meg kell találni a megfelelő talpalávalót, valami olyasmit, amit maga a sötétség mindenható ura is csak bizonyos időközönként tesz fel a lejátszóra. Ilyenkor különösen rossz hangulatban […]

Tovább »

Wothrosch – Odium (2023)

Az elmúlt ünnepek töltött káposzta-halászlé holokausztja kapcsán mindenki számára világos lehet az a fogalom, hogy „sok”! Én is így vagyok az irgalmatlan mennyiségű metal dömpinggel. Oly mértékű kiadvány áradat van, hogy néha már úgy érzem mindenkinek egy metal bandában kéne játszania ahhoz, hogy kijöjjön a matek. Az ember várná a cinkos összekacsintást sorbaállás közben a […]

Tovább »

Cursed Excruciation – Arcane Diabolism (2023)

Megkapó, egyszerű és mégis sokatmondó. Így tudnám a legjobban jellemezni a brazil Cursed Excruciation debütáló lemezének a borítóját. És mit tesz sátán a benne rejlő sötét rituálékról is bátran el lehetne mondani ugyanezt. Trance of the Undead neve nem ismeretlen számomra, a nevére hallgató projekttel már volt dolgom egy megosztott kiadványnak köszönhetően. Abban bestiális, war […]

Tovább »

Abysmal Lord – Bestiary of Immortal Hunger (2022)

Akár egy új kihívást is magam elé állíthatnék így az év elején: csak olyan albumokat hozok recenzióra, amelyeknek vörös és fekete a borítójuk. Nem is olyan nagyon sokára egy szintén Stendhall klasszikus regényének címéből inspirálódó borítójú kiadványt fogok górcső alá venni. De aztán hamar rájöttem, hogy mint minden ilyen újévi fogadalom ez is csak bosszantana […]

Tovább »

Hamvak – Maelstrom of Abhorrent Incantations (2022)

Új év, új zenék…de még egyenlőre maradjunk a tavalyi év végén, ugyanis elég sok minden történt, számtalan bombasztikus kiadvány látott napvilágot. Az meg duplán ünnep, amikor egy olyan hazai extrém metal anyag kerül terítékre, amelyik bőven megállja a helyét a sokszor túlhájpolt külföldi matéria mellett. Sőt… egy jó részét simán helyből pofánbassza. Márpedig ez történt […]

Tovább »

Kanonenfieber – Itt a téli háború

Elkezdődött a téli háború, amelynek az aláfestőzenéjét a Kanonenfieber szolgáltatja. A Der Füsilier EP november 19-én jelent meg, ahol Noise két új dallal örvendezteti meg a minőségi black/death metal rajongókat. Akárcsak az első számhoz, a másodiknak érkező Der Füsilier II-höz egy videoklip is készült, ami a projekttől jól megszokott stílusú vizualizációval látta el eme nótát.

Kanonenfieber - Der Füsilier II (Official Music Video)