Címke: C.A.F.B.

Tizenhárom év után új albumot ad ki Szakácsi Greg és a C.A.F.B.

Klasszikus felállásban tér vissza a ’90-es évek kultikus punk zenekara. Szakácsi Greg és a C.A.F.B. tizenhárom évvel ezelőtt készített utoljára közösen lemezt, hamarosan viszont egy EP-vel és egy stúdióalbummal is előrukkolnak. A korongok amerikai kiadásban jelennek meg, rajtuk a vadonatúj C.A.F.B. dalok mellett a Bikini és Nagy Feró egyik slágerének punk feldolgozásával. Az újraegyesült zenekar március 11-én a Dürer kertben ad koncertet.

A C.A.F.B. együttest a ’90-es évek elején az akkor még Magyarországon élő Szakácsi Gábor alapította. A banda a legendás Zanza albumuk után lett igazán sikeres. A balhés gyerekként számon tartott zenész ’99-ben költözött Seattle-be, ahol 5 évvel később elindította a Sledgeback-et. Új zenekarával Szakácsi olyan együttesekhez csatlakozott, mint a The Offspring, Flogging Molly, Casualties, MxPx, tömegek előtt játszott a 2005-ös Vans Warped Tour-on, 2015-ben pedig a Tankcsapda USA turnéjának állomásain is fellépett.
 

Greg
utoljára 2004-ben készített albumot a C.A.F.B.-vel, ezt követően évekig szinte csak az amerikai zenekarára koncentrált. Idén azonban ismét összeáll a kultikus punk banda és januárban egy középlemezzel, nyár elején pedig egy stúdióalbummal is előrukkolnak.

„Nagyon régen adtunk ki együtt albumot. Az elmúlt két évben volt két C.A.F.B. koncert Budapesten, ahol a zenekar az 1997-es klasszikus felállásban játszott. Mivel ezek meglepően jól sikerültek, elgondolkodtunk, hogy talán ideje lenne ismét egy új lemezt készíteni” – mondja Szakácsi hozzátéve, hogy a Sledgeback tavalyi 36206 című kétnyelvű albuma szintén növelte az érdeklődést a C.A.F.B. iránt.

A korongok amerikai kiadásban látnak napvilágot, rajtuk a vadonatúj C.A.F.B. dalok mellett kuriózumként a Bikini együttes ’Megüssem, vagy ne üssem’ című slágerének feldolgozásával. A szerzemény az idén 35 éves zenekar egyik legismertebb nótája, melyet D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Hirleman Bertalan, Vedres József és Gallai Péter mellett szövegíróként a Beatrice frontembere, Nagy Feró jegyez.

C.A.F.B. - Megüssem vagy ne üssem /Bikini feldolgozás (2017)

„Világéletemben közel álltak hozzám a Bikini dalai. Számtalan amerikai barátommal és zenésztársammal hallgattuk már közösen főleg a régebbi albumaikat. Ha a nóták szövegét nem is értették, maga a zene mindig nagyon tetszett nekik” – mondja Szakácsi„A zenekar munkássága nagyon időtálló, amire a ’Megüssem, vagy ne üssem’ című dal tökéletes példa. Van benne punkos húzás, a dalszöveg keserűen vicces hangvétele pedig nekem különösen tetszik.”

Miután Szakácsi Seattle-ben, a zenekar tagjai pedig Magyarországon élnek, a két kiadvány dalai „távmunkában” készülnek. A zenészek már nagyon régóta ismerik egymást, ezért így is a megszokott tempóban halad a munkafolyamat. A januárban érkező EP megjelenése után Szakácsi Budapestre látogat és március 11-én a Dürer kertben színpadra áll a C.A.F.B.-vel. 

 

Sledgeback – jön a 36206

Magyarországon, a GrundRecords gondozásában jelenik meg a legendás hazai punkbanda, a C.A.F.B. egykori frontemberének, Szakácsi Gregnek, és magyar-amerikai punk-rock zenekarának, a Sledgeback-nek a legfrissebb anyaga.
A 15 ütős, pörgős, hangulatos nótát tartalmazó korong a különös, ‘36206‘ címet kapta. A banda 8. lemeze azonban modern hangzása, trendi címe és energikussága ellenére nagyon is nosztalgikus darab, hiszen a legtöbb szerzemény ismeretlen ismerősként robban be a C.A.F.B. rajongók tudatába, hiszen ezek a trackek nagyon is C.A.F.B.-sek…
Persze ez még nem minden, hiszen a ‘36206‘ másik különlegessége a kétnyelvűsége. Ráadásul a már sok éve az Egyesült Államokban élő Gregtől az angol szövegű felvételek is abszolút hitelesek, ezeken a profi, amerikai stílusban megszólaló dalokon azonban már nem érezni a magyar örökséget.
Egyszóval kifejezetten feelinges, fülbemászó anyagra készüljön az, aki meghallgatná Szakácsi vadiúj kiadványát.
Vigyázz, kész rajt! A ‘36206‘ ugyanis február 18-án érkezik a hazai lemezpiacra!

Előzetesként itt az Unchosen:

12