Címke: FEZEN

FEZEN 2019 – az Ignite és az Alestorm is ott lesz

Új hírlevéllel jelentkezett a FEZEN Fesztivál szervezői, amelyet itt olvashattok:

Skót kalózmetal és kaliforniai punk-rock is lesz a 2019-es FEZEN Fesztiválon. Az Ignite és az Alestorm sem ismeretlen a fehérvári közönségnek, ráadásul mindkét zenekarnak van magyar kötődése is. A Téglás Zoli vezette Ignite július 27-én, a Bodor Máté gitárossal felálló Alestorm július 26-án érkezik a FEZEN-re.

Huszonhárom hét van az idei FEZEN-ig, és a fellépők listája folyamatosan bővül. Az eddigi nevek mellé most két külföldi zenekar csatlakozott. Egyikük sem ismeretlen a FEZEN közönségének, az Alestorm és az Ignite is járt már a fehérvári fesztiválon. A fezenes múlt mellett a magyar kötődés is közös a két csapatban: az Alestorm-mal Bodor Máté tépi majd a húrokat július 26-án, a Téglás Zoli vezette Ignite pedig július 27-én érkezik a FEZEN színpadára.

Az eddigi bejelentések szerint a 2019-es FEZEN-en fellép a Dream Theater, az Airbourne, a Cradle of Filth, a Life of Agony, a Firewind, a Queensrÿche, az Ossian is. Természetesen ezzel a felsorolásnak még nem értek a végére a szervezők, várhatók még fellépők a keményebb és a lazább műfajokból egyaránt. A jegyvásárlást azonban nem érdemes halogatni, hiszen minél korábban veszi meg valaki a belépőjét, annál nagyobb kedvezményt kap. A jelenlegi bérlet és napijegyárak február 11-ig érvényesek.

FEZEN 2019 – a Dream Theater is tiszteletét teszi

A mai napon egy új hírrel jelentkezett a székesfehérvári FEZEN Fesztivál szervezői, amelyben egy új fellépőt, a Dream Theater-t osztották meg, akik július 25-én teszi tiszteletét.

„Februárban új lemezzel jelentkezik a Dream Theater. Így július 25-én a FEZEN nagyszínpadán új dalokat is hallhatunk majd a nagy slágerek mellett a progresszív metal egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb csapatától – ráadásul épp jövőre lesz 20 éves a Scenes From A Memory című lemez”

Január 14-ig élnek a mostani jegyárak!
– Bérletek: 18.990 Ft (diákbérlet 16.990 Ft)
– Napijegyek: 8.490 Ft

Jegyvásárlás a FEZEN honlapján

FEZEN 2019 – négy új fellépő

Korábban bejelentett Cradle of Filth-hez és az Airbourne-hoz négy új fellépő csatlakozott a jövő évi FEZEN programjához.

A Mikulás hozzánk is betért, és pakolt a csizmánkba négy újabb fellépőt. A 2018-as FEZEN fesztiválon itt lesz a brooklyni Life of Agony, az Ozzy Osbourne-nal is együtt zenélő Gus G. vezette Firewind, a közel 40 éves múlttal, és több mint 20 millió eladott albummal rendelkező Queensrÿche és a hazai heavy metal egyik állócsillaga, az Ossian is. A rock-metal nevek után, hamarosan poposabb fellépőkkel érkeznek a FEZEN szervezői, de a döntést érdemes minél előbb meghozni, december 24-ig extra kedvezménnyel kaphatók a bérletek és a napijegyek.

30 éves jubileumukat ünneplik a FEZEN-en a Life of Agony tagjai. Rögtön bemutatkozó albumukkal olyan munkát tettek le az asztalra, amit 25 év távlatából sem lehet elfelejteni, a River Runs Red című korongot a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metalalbuma közé is beválogatta. A viharos múltba persze két szünet is tartozik, de a Keith-ből közben Mina Caputová váltó régi-új énekesükkel, a szintén alapító Joey Z.-vel és Alan Roberttel, valamint Veronica Bellinoval fellálló banda aktívabb, mint valaha. Joey Z. szerint hamarosan új lemezzel jelentkeznek, és hiába vannak 30 éve a pályán, még mindig tele vannak tűzzel: „ha felmegyünk a színpadra, mindent beleadunk, 110 százalékig megőrülünk minden este.” Minden bizonnyal így lesz ez július 26-án is, a FEZEN-en.

Ozzy Osbourne gitárosa, Gus G. járt már a FEZEN-en, 2014-ben szóló produkciójával érkezett Székesfehérvárra, most power metal zenekarával, a Firewind-del jön július 27-én a fesztiválra. A görög gitárhős még első demóihoz verbuválta össze a zenekart Szalonikiben, és igazi szerelemprojekt lett belőle. Arch Enemy, Dream Evil, Ozzy… volt elfoglaltsága Gus-nak az elmúlt években, de a Firewind-re mindig maradt ideje. Nyolc stúdióalbummal a hátuk mögött a FEZEN zárónapján érkeznek Székesfehérvárra.

Három Grammy jelöléssel, MTV Music Awards díjjal és vadonatúj albummal érkezik a Queensrÿche Székesfehérvárra. A nyolcvanas években alakult, a kilencvenes években sikert-sikerre halmozó amerikai banda az alapító gitáros, Michael Wilton szerint „hosszú idő után a legmetálabb, legprogresszívebb albummal” jelentkeznek 2019 márciusában. Így borítékolható, hogy a július 27-én új dalokat is hoznak a FEZEN-re a régi slágerek mellett.

Egy év kihagyás után Paksi Endréék is visszatérnek a FEZEN-re. A magyar heavy metal egyik állócsillaga, az Ossian idén többszörös jubileumot ünnepelt egy új balladaválogatással. Az Acélszív lemez megjelenésének harmincadik, a zenekar újjáalakulásának huszadik évfordulója mellett, Paksi Endre hatvanadik születésnapja is 2018-ra esett. Jövőre a FEZEN-en július 27-én találkozhatunk velük.

Érdemes tovább követni a híreket, mert a szervezők közlése szerint az eddigi rock-metal zenekarok után egy poposabb bejelentéssel készülnek. – Természetesen erről itt nem fogtok olvasni! – Karácsonyig továbbra kedvezményes áron kaphatók a bérletek és a napijegyek.

FEZEN 2019 – megérkeztek az első nevek

Jövő nyáron immár 22. alkalommal kerül megrendezésre a székesfehérvári FEZEN Feszitvál. A szervezők egyenlőre csak két fellépőt osztott meg, akik fellépnek a következő felvonáson. Név szerint az Airbourne (július 24.) és a Cradle of Filth (július 26).

Hard rock és extreme gothic metal – ismét a keményebb arcát mutatjuk először a 2019-es FEZEN-nek. Két zenekarral kezdjük a jövő évi FEZEN névsorolását: a bemelegítő szerdai napra érkezik a hetvenes évek hard rockját a kétezres évek lendületével újratöltő Airbourne, péntekre pedig a extreme metalt gótikában alaposan meghempergető Cradle of Filth. A FEZEN 2019-ben is két nagyszínpaddal és több kisebb zenei helyszínnel várja a fesztiválozókat Székesfehérvárra július 24-27. között.

Az O’Keeffe testvérek nem nagyon titkolják, hogy kik voltak a zenéjükre legnagyobb hatással, a nagy előd AC/DC-hez hasonlóan szintén ausztrál Airbourne a hetvenes évek rockzenéjét tölti újra a kétezres évek lendületével, olyan koncertélményt nyújtva, ahonnan egy hard rock rajongó sem távozhat csalódottan. A FEZEN beköltözőnapján egészen biztosan annyi energiával töltik fel a közönséget, ami könnyedén kitart a fesztivál vasárnap reggeli zárásáig.

Az ausztrál hard rock brigád riffben úszó rock and rolljánál sokkal megtervezettebb, „színpadiasabb” koncertet várhatunk a brit Cradle of Filth-től. Dani Filth és zenekara közel 30 éve csomagolja horrorköntösbe extrém metal zenéjüket, így mára a sokkolás valóban kifinomult eszköztárával rendelkeznek. Különleges zenekar az övé, rétegzenéjük ellenére is helyet kapnak a mainstream zenei magazinokban és a fesztiválok színpadain. A FEZEN-en július 26-án borzonghatunk a Cradle of Filth vezetésével.

Az első fecskék után hamarosan érkezik a többi is, még idén is jelentkezünk újabb nevekkel, nem csak a keményebb stílusokból. A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is egyaránt megtalálható lesz a rock-metal és a pop-rock stílus a FEZEN-en. Már kaphatók a bérletek és a napijegyek is a fesztiválra, és karácsony előtt extrakedvezménnyel juthatnak hozzá.

▹Bérletek: 17.990 Ft (diákbérlet 15.990 Ft)
▹Napijegyek: 7.990 Ft (a július 24-i beköltöző napra 5.990 Ft)

Jegyvásárlás online:
▹ a Tixán – Szép Kártyával is: http://bit.ly/FEZEN_2019_jegyek_Tixa
▹ a Ticketportálon: http://bit.ly/Fezen_2019_jegyek_TP
▹Személyesen országszerte: http://bit.ly/Ticketportal_jegyirodak

Tökfejű leszek – még ha van is belőle elég

A FEZEN-en valamiért átok ül. Azért írom ezt, mert az előre beharangozott fellépők közül néhányan idén is sorra mondogatták vissza a meghívást, nem kevés fejfájást okozva ezzel a szervezőknek és a közönségnek egyaránt. Az Anthraxre pl. idén sem sikerült lecsapniuk, a supergroup Metal Allegiance se tudta végül vállalni a fellépést, továbbá a felkapott rapper-producer Pitbull […]

Tovább »

21. FEZEN – műsorváltozás

Korábban már lehetett tudni, hogy az idei székesfehérvári FEZEN Fesztiválon az Anthrax helyett az Accept fog fellépni. A napokban egy hasonló bejelentés történt. A Metal Allegiance lemondta a teljes európai turnéját, így a FEZEN-re sem látogatnak el. Helyettük a holland Delain fog fellépni. A fesztivál közleményét itt olvashatjátok.

Szomorúak vagyunk, hogy nem sikerül vendégül látni Mike Portnoy csapatát, bízunk benne, hogy lesz még rá alkalom. ​A szerdai időpont természetesen nem marad üresen, a Delain érkezik Székesfehérvárra! A holland szimfonikus metal zenekart a Within Temptation volt billentyűse, Martijn Westerholt alapította 2002-ben, azóta többször koncerteztek már hazánkban is, ezúttal az Epica előtt játszanak a FeZen szerdai napján. Természetesen a július 25-i napijegyek visszaválthatóak a vásárlás helyén, a vásárolt áron – június 15-ig.

21. FEZEN – egy tucat új név

Újabb nevekkel bővült az idei FEZEN névsora. Érkezik a Korpiklaani a finn erdők mélyéről, de a hazai kedvencek sem hiányozhatnak idén nyáron Székesfehérvárról. Fellép az Auróra, az Apey & the Pea, az AWS, a Junkies, a Kalapács, a Leander Kills, a Mobilmánia, a Moby Dick, a Road, a Supernem és a Useme is. A lista még mindig nem teljes, külföldi rock-metal fellépővel és táncosabb produkciókkal egyaránt készülnek még a szervezők.

A folk metal legnépszerűbb „erdei törzse”, a finn Korpiklaani sem hagyja ki az idei FEZEN-t, a Jonne Järvelä vezette csapat július 28-án, a fesztivál zárónapján lép fel S‪zékesfehéváron.

A magyar rock-metal felhozatal is további erősítést kapott. A szerdai nyitónapra, július 25-re érkezik az Apey & the Pea, az AWS és a Junkies, míg csütörtökre az Auróra. Július 27-re, péntekre érkezik a Road, a Kalapács, a Leander Kills, a Mobilmánia, a Moby Dick és a Supernem is, a szombati nap felhozatala pedig a Useme-vel bővül.

Jön még magyar fellépők a poposabb és a keményebb műfajokból is, de a nemzetközi lista sem teljes még. A jegyvásárlást azonban nem érdemes sokáig halogatni, jövő hétfőig élnek a mostani jegyárak, és korlátozott számban, de jelenleg még kapható diákjegy is. Jegyek kaphatóak országszerte a Ticketportal jegyirodáiban és online itt.

21. FEZEN – a Ministry is fellép

Egy kultikus zenekar, a pályáját közel negyven éve kezdő, március elején új albumot kiadó amerikai Ministry is érkezik a FEZEN-re. De a hazai fellépőkből is egyre többet ismerhetünk meg, július végén Székesfehérvárra érkezik a Paddy and the Rats, a Depresszió és a Lord is. A névsor egyre bővebb, de még mindig nem teljes az idén egy héttel korábban, július 25-én rajtoló FEZEN fesztiválon.

Az induszriál metal egyik úttörő zenekara, a közel negyven éves múltra visszatekintő Ministry friss stúdióalbummal érkezik nyáron a FEZEN Fesztiválra. Al Jourgensen 1981-ben Chicagoban még szinti-pop jellegű zenekarként hozta létre a Ministryt, de elég hamar “átigazolt” a metal műfajába, ahol rátalált indusztriál alapú sajátos műfajára, amivel olyan zenekarokra volt hatással, mint például a Nine Inch Nails vagy Skinny Puppy.

Nem egyenes pályát járt be a csapat, túl vannak pár feloszláson, de amikor Al Jourgensen újra megtelik harcos dühvel, mondanivalóval, lemezre írja kritikáját. Felszólalt a Bush-éra idején, újra aktívak lettek a gazdasági válság után, most pedig a legutóbbi amerikai elnökválasztás és Donald Trump ihlette meg a Ministry főnököt. Múlt pénteken, március 9-én jelent meg az AmeriKKKant címre keresztelt 14. stúdióalbumuk. A zenekar július 27-én lép fel Székesfehérváron.

A hazai fellépőlista is tovább bővült, érkezik a külföldön is egyre népszerűbb, tavaly egy nagy nemzetközi kiadóhoz szerződött Paddy and the Rats, az új lemezével turnéző Depresszió és az egyik leghűségesebb rajongótáborral rendelkező, több mint 45 éve pályán levő Lord zenekar is.

Idén a megszokottnál egy héttel korábban, július 25-28. Között rendezik Székesfehérváron a FEZEN Fesztivált, ahol a még nem teljes listában, már olyan fellépők szerepelnek, mint a Mr. Big, a Helloween, az Epica, a Dragonforce, az Enter Shikari. A kedvezőbb ár és a biztos bejutás miatt is érdemes minél előbb beszerezni a belépőket, hiszen a bérletek több mint fele már el is fogyott. A jelenlegi árak március 19-ig élnek, a bérletek 17.990 Ft-ért kaphatóak (diákoknak 15.990 Ft), napijegyeket pedig 8.490 Ft-ért lehet váltani (még vannak korlátozott számú diákjegyek 5990 Ft-ért) országszerte a Ticketportal jegyirodáiban és Tixa oldalán.

21. FEZEN – az Anthrax is tiszteletét teszi

Riffekben, gitárszólókban nem lesz hiány a 2018-as FEZEN csütörtöki napján. A korábban már bejelentett Mr. Big mellett szintén július 26-án érkezik Székesfehérvárra a New York-i thrash metal legenda Anthrax, a brit power metal egyik kiemelt zenekara a Dragonforce, valamint a Mr. Big és a Poison volt, a The Winery Dogs jelenlegi gitárhőse, korunk egyik legjobb gitáros-énekes előadója, Richie Kotzen is.

Július 26-án érkezik a ‘Big Four’ egyik oszlopos tagja, az Anthrax. Az amerikai thrash metal legendát nem szükséges bemutatni, tavaly ünnepelték fennállásuk 35. évfordulóját – a 2016-os fesztiválon elmaradt koncert pótlásaként kemény bulit ígér a FEZEN nagyszínpadán!

Scott Ian csapata mellé csatlakozik korunk egyik zseniális gitárhőse, Richie Kotzen. Az aznap egyébként szintén fellépő Mr Big egykori és a The Winery Dogs szupergroup jelenleg is aktív húrtépője a fesztivál csütörtöki napján ismét lenyűgöz minket virtuóz gitárjátékával és remek zenekarával.

Szintén július 26-án látogat Fehérvárra az epikus power metalt játszó brit Dragonforce. A zenekar tavaly jelentkezett új lemezzel, és a Reaching Into Infinity dalai mellett garantáltan magukkal hozzák majd a klasszikusokat is.

Február 12-ig élnek a mostani elővételes áraink, 16.990 Ft-ért kaphatóak a bérletek (diákoknak 14. 990 Ft), napijegyeket 7990 Ft-ért lehet váltani (még vannak korlátozott számú diákjegyek 5990 Ft-ért) országszerte a Ticketportal jegyirodáiban és online.

21. FEZEN – újabb három banda

A székesfehérvári FEZEN szervezői egy újabb hírlevéllel jelentkeztek, ahol ismét három új nemzetközi fellépőt jelentettek be.

Újabb nevek a 2018-as FEZEN-ről, ezúttal a szerdai nyitónap fellépői közül ismerhetünk meg hármat. Legendás felállásban érkezik a Helloween, itt lesz az elbűvölő Simone Simons vezette Epica, és a Dream Theater, Megadeath, Testament tagokból verbuvált all-star metalalakulat, a Metal Allegiance is. A három mostani névvel tovább erősödik a FEZEN metalfelhozatala, de a szervezők ígérete szerint hamarosan más műfajok rajongóinak is hoznak jó híreket.

_ELVALASZTO_

Több mint három évtized dalaiból válogatva, maratoni programmal tér vissza Székesfehérvárra a Helloween. A német power/speed metal stílusteremtő nagyágyúi tíz év után, különleges felállással térnek vissza a FEZEN-re. A Pumpkins United turnén visszatért a csapatba Michael Kiske énekes és Kai Hansen gitáros, de mostani felállásból is színpadra lép Andi Deris énekes és Sascha Gerstner gitáros. A legendás felállásban érkező csapat ritkán, vagy eddig még soha nem játszott dalokat is hoz a július 25-ei Fezenes koncertjükre.

Az európai metalszintér megkerülhetetlen zenekara, az Epica is fellép a 2018-as FEZEN-en. A szimfonikus metal holland sztárjai a könnyebb helyett inkább a minőségibb utat választják, így nem csoda, hogy tavaly rögzített legfrissebb albumokon a fafúvósoktól a vonósokig csupa élő hangszerrel szólaltatták meg zenéjüket, nem számítógépes hangokkal. A férje révén Magyarországhoz is kötődő Simone Simons vezetésével érkező Epica július 25-én játszik a FEZEN-en.

Bár elcsépelt az “all-star” kifejezés,de nehéz mást találni egy olyan metal zenekarra, ahová a tagok a Dream Theater-ből, a Megadeath-ből és a Testament-ből érkeztek. A Metal Allegiancere tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy all-star metal alakulat. Az ex-Dream Theater, ex- Avenged Sevenfold dobos, a legendás Mike Portnoy, a Megadeth basszeros David Ellefson, a Testament-ből ismerős Alex Skolnick és Mark Meghis alakulata egyedülálló zenei élményt ígér – énekes poszton az Overkill vezére, Bobby Blitz biztosan jelen lesz, de nem ő lesz az egyetlen, aki mikrofont ragad július 25-én. A supergroup a FEZEN-en mutatkozik be a magyar közönségnek.

Még mindig csak a felsorolás elejénél tart a FEZEN, a korábban bejelentett Mr. Big, Fozzy, Enter Shikari hármashoz most újabb három “fémes csapat” csatlakozott, de ahogy korábban is ígérték a szervezők, más műfajok rajongóinak sem kell csüggedniük. A 2018-ban július végére költöző fesztiválra a bérletek mellett már napijegyek is kaphatóak, a diákoknak kiemelt kedvezménnyel, karácsonyig még a mostani elővételes árakon, országosan a Ticketportal hálózatában és online.