Címke: Jack

Jack – Neurozis – 2015

Csak remélni tudom, hogy a Fémforgács rendszeres olvasóinak már nem kell a Jack zenekart hosszasan, egy bő lére engedett ismertetőben bemutatni. – Természetesen azért nem feledkeztem meg az újabban „hordánkhoz” csapódott falkatagokról sem, ezért megpróbálom tömören mindazt összefoglalni a bandáról, amit feltétlenül tudni kell velük kapcsolatban. : – A Jack egy veteránnak számító – 1996-ban […]

Tovább »

Jack – demo 2015

Egy kis történés a Jack zenekarral kapcsolatban. 

„Felvettünk egy lemezelőzetes demot és erről 3 dalt felpakoltunk a netre amit az alábbi linken lehet meghallgatni. Élesben 18 dallal megyünk stúdióban tavasszal, addig itt ez a kis szösszenet. Grind!!:

Jack - Sterilizált létezés / Sterilized Existence (demo 2015)

Üdv.

Jack family”

Jack / Bombatölcsér – Split – 2014

Mielőtt belekezdenék a Jack és a Bombatölcsér közös Split albumának taglalásába először is feltenném a költői kérdést, hogy joggal nevezhetjük-e a grindcore-t, mint stílust a metal mostohagyermekének? Erre a kérdésre azt hiszem, hogy túlzás nélkül aki csak egy kicsit is járatos a metalban egy egyértemű igennel fog válaszolni. – De hát minek is ír az ember […]

Tovább »

Jack – Bombatölcsér split – megjelenés, meghallgatás

9 európai kiadó segítségével jelent meg a Jack/Bombatölcsér split kislemez, mely 500 példányban zöld 7″ vinylen jelent meg.
Mindkét banda 4-4 dallal szerepel a kiadványon, a hazai grind/crossover stílusban 1996 óta működő Jack zenekar és a magyar taggal is büszkélkedő cseh Bombatölcsér, akik fastcore/crustcore stílusban darálnak. A kiadvány érdekessége h mindkét banda felvett 1-1 feldogozást egymástól.

Jack/Bombatölcsér - split 2014

megrendelhető: vatai.levente@gmail.com címen

Jack – split előzetes

Július végén augusztus elején jelenik meg a magyar Jack (grindcore) és a cseh Bombatölcsér (fastcrust/violence) zenekarok megosztott lemeze, mely 7″-es bakelitlemezen fog kijönni. A kiadványt egy rakás európai diy kiadó jelenteti meg.

Egy hangulatos trailerrel vezetik fel a kiadványt, íme:

Jack/ Bombatölcsér - split trailer

Jack – Éberkóma

Megjelent végre 7″ vinylen a Jack Éberkóma kislemez az amcsi Give Praise Records és a francia Crustatombe Records kiadásában. A limitált kiadás 30 példányban fekete korongon jött ki, ezt követi a rendes kiadás piros lemezen. A limit-cucc zenekaron keresztül rendelhető a vatai.levente@gmail.com címen. Innen meghallgatható:

Jack - Éberkóma 7" EP (2014)

Jack – Éberkóma (7″) – 2013

Így év végén az ember márpedig igenis hajlamos arra, hogy számot vegyen az eltelt év eseményeivel. A lényeg, hogy rendesen el voltunk „eresztve” ebben az évben is egy kismillió finom kis albummal. Példának okáért máris itt van a Jack. – Nyugalom, nem kell megijedni, hogy belekezdenék egy véget nem érően hosszú, és unalmas történelemórába a […]

Tovább »

Jack – meghallgatható az EP a megjelenés előtt

A Jack zenekar Éberkóma című, 6 új dalt tartalmazó EP-je, 7″-es bakelitlemezen jön ki az amerikai Give Praise Records és a francia Crustatombe Records kiadásában. 

A teljes artwork-öt a megjelenés után teszik publikussá, addig egy ideiglenes borítóval pörögnek a dalok a bandcampen. A megjelenés után a 7″-es vinyl tőlük is beszerezhető lesz itthon. 

Jack – klippel a következő anyag előtt

Elkészült a Jack zenekar új videoklipje, amit a soron következő anyagukhoz kreáltak. Ez az anyag egy 7″-es bakelit lesz az amerikai Give Praise Records és a francia Crustatombe Records kiadásában, a zene természetesen grindcore, punk és hardcore agresszív elegye.
A megjelenés 2013. év végén várható.

Itt megtekinthető a Béklyó c. klip:

Jack - Béklyó / Shackles (official video HD)