A Mayhem francia kiadójának, a Season of Mist hírleveléből megtudhatjátok, hogy a gitáros / dalszerző Blasphemer miért döntött a távozás mellett. Következzen Blasphemer monológja:
„A következőekben írásba nyílvánítom a Mayhem gitáros pozícióm lemondását.
A lépés fő oka részemről az, hogy egyszerűen már nem látom semmi jövőmet a zenekarban, legalábbis olyat nem, amit szeretnék a következő években. Több mint 13 évet játszottam a zenekarban, számos albumhoz írtam, adtam elő dalokat, szakmabeli elhivatottságomat teljes mértékben a zenekarnak dedikálva, de ellentétek kereszteződéséhez érkeztem. Előbb vagy utóbb, minden véget ér egyszer, és az én esetemben, ez a kör most bezárult.
Néhányatokat ez valószínűleg nem derült égből villámcsapásként ér, hiszen már számos interjúban kijelentettem, hogy nem tudom, mi lesz a következő lépésem. Ezen utalások az utolsó nagylemezünk minden várakozást felülmúló sikerében gyökereznek, a látomások és az aspektusok, amiket ki akartam fejezni a zenén keresztül, negatívan nyilvánultak ki, továbbá hasonló fontosságú tény az is, hogy beleuntam a turnézásba és voltak személyes nézeteltérések is.
Egy sötét, hű és varázslatos utazás volt ez, és ahogy néhány egyén és entitás továbbfejlődik, mások nem változnak semmit. Az én esszenciám tovább lépett. Ez nem kérdéses. Mindenesetre, a Mayhem hagyatéka mindig is ugyanaz kell és fog is maradni, ami mindig is volt, és köszönetet szeretnék mondani mindenért, amihez közöm volt, és a legjobbakat kívánom a jövőre nézve. Köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik követtek az évek folyamán, a „Wolf’s Lair…”-től az „Ordo…”-ig, a látomásom kitisztult. Biztos vagyok benne, hogy a zenekar neves felállással folytatja tovább és a következő albumon is magasan lesz a mérce, olyan magasan, ahova való.
Én magam választottam, hogy más utakra fókuszálok, a kreativitás és a látomásaim vonalán. Ava Inferi, „szívem gyermeke” eléggé be van táblázva mostanában, és a harmadik nagylemezhez közelít. Ugyanakkor véres szándékaim
szerint egy extreme projectben is feltűnök majd a jövőben. Erről még nem hallhattatok, ez még csak most indul.
Továbbá megjegyzem, hogy még néhány leszervezett fellépésen engem láthattok játszani.
Rune Eriksen/Blasphemer”.