Címke: Negura Bunget

Negura Bunget – turnélemondás

A román Negură Bunget a következő sorokat tette közzé a honlapján: „A zenekar arra kényszerült, hogy lemondja a Satyricon-nal közös decemberi turnét. Az egész turné elég hanyagul szervezett még a jelen pillanatban is és a főszervező, a Vain Productions néhány elég fura döntést hozott a Negura Bunget-tal kapcsolatban, először nyilvánosságra hozta a fellépéseinket majd néhány állomásról törölt, anélkül hogy nekünk szólt volna, így most arra kényszerültünk, hogy lemondjuk az egészet. Sok áldozatot hoztunk, hogy összejöjjön számunkra ez a turné, nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, de ebben a formában csak energiapocsékolás lenne a dolog.
Akik látni akartak bennünket, most hivatalosan is közöljük, hogy jövő tavasszal teljes Európa turnéra indulunk, hogy népszerűsítsük az új, Vîrstele pămîntului című lemezünket, a hamarosan megjelenő koncert DVD-nket (Focul Viu) és az újra felvett Măiastru Sfetnic-et. Reméljük, jobb körülmények mellett találkozhatunk.

Negura Bunget – új lemez

Vîrstele pămîntului (magyarul kb. a Föld időszakai) lesz a címe a román Negura Bunget új nagylemezének, mely már az új felállással készül. Az album arról szól, hogy a sorsunkat megragadjuk, tudatosan és magunk által választottan éljük az életünket. A Földről származunk és majd oda is kerülünk vissza, ez áll mindannyiunk felett. Ha megértjük és tiszteletben tartjuk ezt, azzal saját magunkat, a céljainkat és a sorsunkat értjük meg. A Vîrstele pămîntului a Föld néhány helyszínét és azok szellemét mutatja be a transzcendens világok határain. A csapat a következő hetekben elvonul a Kárpátok vad hegyeibe, hogy koncentrálhasson és ezzel megpecsételje jövőjét. Az album csomagolását tekintve is különleges lesz, kézzel készül majd, természetes és organikus koncepcióban fog illeszkedni a vizualitásában is a zenéhez. További részletek hamarosan.

Negura Bunget

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy felkészülés nélkül felteszek pár kérdést Negru-nak, a román Negura Bunget dobosának, aki jelenleg az egyetlen megmaradt alapító tag a zenekarban. A helyszín a Brutal Assault fesztivál Meet and Greet sátra volt, néhány órával a fellépésük után. – Ez volt az első cseh fellépésetek? – Oh, volt már jó pár… […]

Tovább »

Negura Bunget

Driven by sudden motivation, without the ability to prepare questions I decided to ask a few ones to Negru, drummer of the romanian Negura Bunget in the Meet and Greet tent of Brutal Assault festival. – Is this the first time you played in the Czech Republic? – Oh, we’ve played here quite a few […]

Tovább »

Brutal Assault 2009

gf: Pénteken a mosonmagyaróvári Casketgarden fellépését néztük meg először, a néhány száz fős közönségük közel fele nyújtotta a kezét, amikor az énekes Pisti külön üdvözölte a magyarokat a második dal után. Ők sem először léptek fel itt, de ennyi magyar még biztosan nem járt ki akkoriban a BA-ra. Nem stílusom nekem ez a The Haunted […]

Tovább »

Negura Bunget tagcserék

Hivatalos közleményben számol be a román Negura Bunget zenekar dobosa, Negru a felállásban történt változásokról:
„Nagyon nehéz erről írnom. Sajnálattal tudatjuk veletek, hogy Hupogrammos (ének) és Sol Faur (gitár) nem folytatják az utazást a Negura Bunget-tel. Útjaink szétváltak. Legjobbakat kívánjuk nekik az új projectjükhöz (erről majd még írunk). Közben megszületett az új Negura Bunget felállás, mely a közel 15 éve született utat járja majd tovább. Biztosíthatunk benneteket róla, hogy igenis bizonyítani fogjuk, hogy van még mondanivalónk és mindent beleadunk a spirituális törekvésünket könyörtelenül beteljesítsük. Az összes jövőbeli tervünk (koncertek, fesztiválfellépések, a szerződés az Aural Music/Code666-szel és a Prophecy Productions/Lupus Lounge-vel) már az új felállással lesz majd. Készül az új hivatalos weboldal és myspace is.”
A csapat a fent említettek alapján tehát már az új felállással mutatkozik be a Negative Art-os Fekete Zaj fesztiválon, csakúgy mint pár napra rá a cseh Brutal Assault-on is.
_ELVALASZTO_
A hivatalos új felállás tehát:
Corb – gitár/ének
Spin – gitár
Gădineţ – bőgő
Inia Dinia – billentyű
Ageru Pamanatului – ének/fúvosok/ütős hangszerek/xylofón
Negru – dob/ütős hangszerek

Negura Bunget, Inquisition: black metal kedden

Október 14-én, kedden este a Kárpátok zordon világa találkozik majd Dél-Amerika nyomornegyedeinek kegyetlen valóságával és Morvaország pogány hagyományaival: egy romániai, egy cseh és egy Kolumbiában alakult black metal zenekar szerepel az After Music Club színpadára. A Negura Bunget már visszatérő vendégnek számít, az Inquisition pedig most először jár Budapesten, míg a Vesna ebben a felállásban nem járt még itt, hiszen ez a gárda valójában az egykori Adultery zenekar.

A Negura Bunget az első erdélyi black metal zenekar, melynek megalakulása óta fő vezérlőelve, hogy bemutassa a Kárpátok végtelen, sűrű és sötét erdeinek évezredek óta változatlan hangulatát, és eme zord vidék lakóinak titokzatos, mágiával átszőtt szokás- és hiedelemvilágát. Mindezt a zenekar „Transzilvániai Spiritualitás”-nak nevezi, mely még ma is aktívan él a helyi néphagyományokban… a halhatatlanság titka, a vér törvényei és az Anyatermészet bölcsessége áll eme ősi tanok középpontjában, a Negura Bunget pedig szeretne új nyilvánosságot teremteni a régi tudásnak. Zenéjük hullámzó hangulatára nagy hatással volt szűkebb hazájuk lakóinak rideg nyugalmat árasztó, ám valójában forrongóan agresszív lelki világa, szövegeikre pedig román népballadák csakúgy, mint a hagyományos erdélyi népdalok.
_ELVALASZTO_

Az elmúlt években nagyon meglódult a banda szekere: a zenekar a nyáron többek között a Wackenen és a SummerBreeze-en is megfordult, ősszel pedig kiterjedt európai turnéra indulnak, mely az egész kontinenst és Nagy Britanniát is eléri majd.

Az eredetileg Kolumbiában alakult, de ma már az Egyesült Államokban működő Inquisition most először jár Magyarországon. A zenekart 1989-ben alapította Dagon, a kezdeti thrash metaltól távolodva zenéjük ma lassú, komor black metalként jellemezhető, oldschool thrash hatásokkal és váratlan tempóváltásokkal a lassú részek és az ultragyors blastbeatek és riffek közt. Igazán egyedivé Dagon sajátos, monoton kántálásnak ható éneke teszi zenéjüket, no meg a mára meghatározó taggá vált dobos, Incubus technikája.

Az est harmadik fellépője szláv pogány metalt szállít majd. A Vesna tulajdonképpen a 12 évig működött, majd feloszlott Adultery tagságából alakult 2007-ben, egy korábbi tag, Akharon távozásával és egy új énekes/hegedűs, Séitheach csatlakozásával. Első fellépésükre idén tavasszal került sor, debütáló mini-CD-jüket pedig HRDOSŤ (Büszkeség) néven adják ki. A három zenekar koncertjére csak a helyszínen, 1500 forint ellenében váltható belépő, kapunyitás este hétkor.

A Planetnoir Industries és a Negative Art Prod. bemutatja:
2008. október 14., kedd 19 óra
Budpaest, After Music Club (Ex-Marco Polo, VII. Nyár u. 6.)
Negura Bunget, Inquisition, Vesna koncertek
Beugró:1500 Ft.

Negura Bunget – újrakiadások

A romániai Negura Bunget és a Lopus Lounge megállapodást kötöttek a jövőbeni együttműködésükkel kapcsolatban. Az egyezség többek között tartalmazza a From Transylvaian Forests lemez újrakiadását, csakúgy mint a Zirnindu-Sa, Maiastru Sfetnic és a Sala Molksa lemezeket is, melyek exkluzív bónuszokat is tartalmazni fognak. A zenekar az új lemez rögzítését is tervezi, melynek címe Malastru Sfetnic lesz, és ősi erdélyi hangszereket is használni fognak benne. A zenekar az olasz Code 666 kiadóval is tárgyalt, de a Lupus Lounge mellett döntöttek a következő kiadványok sorsát illetően.
Zenéjükben a banda az eredeti Black Metal atmoszférát a sokrétegű és mély erdélyi szellemiséggel és népi hatásokkal ötvözi.

A Lupus Lounge magyarországi forgalmazója a Lethalconflict.com

Negura Bunget – ismét Magyarországon

Budapesti állomással rajtol a holnapi nap folyamán a Negura Bunget Európa turnéja. A román black metál zenekar legújabb nagylemezét, az Om-et igyekszik bemutatni minél több helyen szerte Európában. A zenekart a cseh folk/black Adultery kíséri a turnén.
A magyar fellépés a Kék Yukban lesz esedékes, április 4-én szerdán, este 7-től, 1000 Ft-os beugró mellett.

Kapcsolódó linkek:

www.myspace.com/negurabunget
www.negurabunget.com

Negura Bunget – az áprilisi turné állomásai

A erdélyi black metal csapat Negura Bunget áprilisban európai turnéra indul. A koncertsorozat egyébként éppen a budapesti helyszínnel veszi kezdetét.

,, A célunk az, hogy olyan helyekre is eljussunk, ahol eddig még nem volt lehetőségünk játszani. Még mindig vannak lekötetlen dátumok a listán, leginkább az Egyesült Királyság területén szeretnénk többet turnézni.”

A Negura Bunget áprilisi turnéja:

Ápr. 04 – Budapest (HUN)
Ápr. 05 – Zsolna (SVK)
Ápr. 06 – Ostrava (CZE)
Ápr. 07 – Katowice (POL)
Ápr. 08 – Praha (CZE)
Ápr. 10 – Nice (FR)
Ápr. 11 – Lyon (FR)
Ápr. 12 – Barcelona (SP)
Ápr. 13 – Bilbao (SP)
Ápr. 14 – Madrid (SP)
Ápr. 15 – Valencia (SP)
Ápr. 18 – Groninghen (NL)
Ápr. 19 – Hamburg (DE)
Ápr. 20 – Bischofswerda (DE)
Ápr. 21 – Annaberg-Buchholz (DE)
Ápr. 22 – Berlin (DE)
Ápr. 27 – Zella-Menhis (DE)
Ápr. 28 – Burgdorf (CH)
Ápr. 29 – ITA – még lekötetlen
Ápr. 30 – Zagreb (CR) –
Máj. 03 – Nijmegen (NL) –
Máj. 04 – Bad Segeberg (DE) –
Máj. 05 – Paris (FR) –
Máj. 11 – UK/IRL –  még lekötetlen
Máj. 12 – UK – még lekötetlen
Máj. 13 – UK – még lekötetlen

1234