A bostoni Raibard zenekar bevallott célja, hogy hagyományos értékeket, nyugodt pillanatokat hozzon a rockzene kedvelőinek életébe, szemben a pár másodperces videókra és tartalmakra szocializálódó világgal. Bevallásuk szerint a zene intimitását, gondolatébresztő képességét tartják a legfontosabbnak, a céljuk eléréséhez pedig a legfőbb klasszikusokhoz nyúlnak vissza inspirációként. Március 6-án megjelenő Postscript lemezük ezt a filozófiát viszi tovább, olyan előadókat emlegetve, mint a Rush, a Led Zeppelin, vagy akár Mozart. Zenei szempontból elsődlegesen progresszív rocknak nevezhetjük a munkájukat, de nem állnak messze az akusztikától és a pszichedeliától sem. Az énekért, gitárért felelős Daniel Gil komolyzenei munkássága révén már Grammy-díjra is jelölték, az őt kísérő Greg Dellaria (basszus) és Phil MacKay (dobok) is alapos zenei képzettséggel rendelkezik.
A 39 perces, tíz dalt tartalmazó Postscript inkább érződik egy meditációnak, mintsem egy hagyományos rocklemeznek. A dalok témái az öregedéstől (Time) a reinkarnáción át (Still Your Name – itt Jeff Kolter vendégbillentyűs is közreműködik) a természet gyógyító erejéig (Forest Queen) terjednek. De kapunk társadalomkritikát a mókuskerékről (Path of Day) és a digitális izolációról (Unbroken Soul) is.
A Raibard alternatívát szeretne kínálni a hipertechnológiai darálóval szemben és visszavezetni a hallgatót a jelenlétbe. A színpadon és a stúdióban is a zenei végrehajtásra és a kémiára helyezik a hangsúlyt a látvány helyett. Aki szereti a Jethro Tull, a The Gathering vagy a King Crimson zenei agytornáit, de vágyik valami intimebbre és földhözragadtabbra, annak érdemes lesz odafigyelnie a Postscript-re.
