Címke: Red Swamp

Wacken Metal Battle Hungary – friss hírek a döntősökről

Amint korábban írtuk, idén is megrendezésre kerül a Magyarországon 2013-ban indult, a fémjelzéssé vált fesztiválhoz kapcsolódó rock/metal tehetségkutató rendezvény, nem kis téttel. A szervezők most közzétették a döntősök névsorát. A közlemény szerint: [2022.05.22-én] vasárnap éjfélkor lezárult a Wacken Metal Battle Hungary 2022 első fordulója. Bár ez a szokásos „nehéz helyzetben volt a zsűri” szövegnek tűnhet, annyit mindenképpen érdemes elmondanunk, hogy idén kivételesen erős volt a mezőny: több mint ötven zenekar jelentkezett, országosan ismert, több évtizedes múlttal rendelkező formációk és tehetséges fiatal csapatok egyaránt. Mindenkinek köszönjük a beküldött anyagokat, rengeteg színvonalas produkcióval találkozhattunk, vagy ismerkedhettünk meg most.

A zsűri által kiosztott pontszámok összesítése alapján a következők jutottak be a verseny élő döntőjébe [mi pedig összegyűjtöttük az olvasóknak az ízelítőt]:

Atrox Trauma

Atrox Trauma - This is the Truth (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

DivideD (a 2019-es Rocktóber Metal Battle különdíjasaként) 

divideD - Wormhole (LIVE MODULES VERSION)

Heedless Elegance

HEEDLESS ELEGANCE - FAILURE [OFFICIAL STREAM]

Mhorai

MHORAI - Kalamona (Official Music Video)

Nest of Plagues

NEST OF PLAGUES - THE SILENT ONES feat. LENA SCISSORHANDS (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Polytrip

Polytrip - Newsless [Official Music Video]

Reason

Reason - Messiah (Official Music Video)

RED SWAMP (a 2020-as Metal Battle Extra nyerteseként)

RED SWAMP - Push (Official Video)

The Void

The Void - Find the Light [Offical Lyric Video]

Türböwitch

Türböwitch - SxPxTx (New Song 2021)

A döntő 2022. június 12.-én, vasárnap lesz, a helyszín a BARBA NEGRA. Itt a zsűri mellett már a közönség is szavazhat majd a kedvenc zenekarára. Hamarosan jövünk a további tudnivalókkal!

Ilyen hír hallatán szerintem többen indulnak a jegypénztárak felé! Hajráű, mindegyik csapatra ráfér a támogatás és a szavazat. Én már tudom is kire adom! Vagy mégsem… a „közönség is nehéz helyzetben van”.

Kövesd a friss hírekete itt: https://www.facebook.com/metalbattlehungary

Red Swamp – Push – új videó

Push címmel mutatta be vadonatúj videóját a Red Swamp. A klipet a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben forgatták legutóbbi koncertjük során.

Imádunk Fehérváron játszani, mindig hatalmas hangulat vár minket és végre alkalmat kerítettünk, hogy ezt megörökítsük az új Time to Die lemezünk egyik legjobb dalához. Nagy köszönet és hála a klipben szereplő fehérvári mocsártábornak és a Nyolcas stábnak, akik minden egyes alkalommal odateszik magukat és felejthetetlen bulikkal ajándékoznak meg minket.” – mondta Kovács Greg, énekes.

RED SWAMP - Push (Official Video)

A banda május 14-én, szombaton a Szimpla Kertben tartja ingyenes, lemezbemutatóját, hol eljátszák a teljes új nagylemez anyagát, valamint a Tiszassippi és Desertdrive lemezeik mocsaras slágerei is helyet kapnak.

Red – Swamp Stoned – elkészült klip a harmadik albumról

A stoner/sludge metálban utazó (barátok között csak “szmóker-metál”) Red Swamp új klipet adott ki a  ősszel megjelenő harmadik Time to Die című nagylemezéhez.

A Stoned a harmadik bemutatott dal az új albumról és a banda legbetépettebb állapotát tükrözi. A felbukkanó szétcsúszott gitárszóló pedig nem más, mint Takács József “Jozzy” műve, tökéletesen elkapva a trekk hangulatát. A vájtfülűek még egy kis aláfestő kongajátékot is felfedezhetnek, melynek elkövetője Kerényi Nemimre Ákos volt. A dal klipjét a zenekar a cserkeszőlői Tanyafeszten vette fel, ahol a fesztivál atmoszférája kiváló táptalajt biztosított a forgatáshoz és a megfelelő kedélyállapot megjelenítéséhez. A képek és a vágás Horváth Richárd keze munkáját dicsérik.

RED SWAMP - Stoned (Official Music Video)

A banda szeptember 10-én a budapesti Robotban tartja idei egyetlen fővárosi koncertjét ezért érdemes őket elcsípni még az esetleges korlátozások előtt. Vendégük lesz a fergeteges osztrák dallamos death-metal csapat, a Croword, amely szintén új albummal jelentkezett nemrég.

ICENAP – The Singed címmel érkezett az új daluk

Az ICENAP zenekar augusztus 26-án egy exkluzív premier keretén belül a Metal.hu-n mutatta be harmadik kislemezét a hozzá készített videóklippel együtt, mely a The Singed címet viseli.  

A The Singed-et az elmúlt időszak kétségbeesett kilátástalansága, valamint egy közeli hozzátartozó távozása ihlette. Lényegében egy evilági üzenet azoknak, akik már nem lehetnek itt velünk. A saját készítésű videóklipet a festői Mátrafüreden forgatták, és ahogyan az eddigi videóikat is, ezt is gitárosuk, Robi rendezte, valamint az utómunka is az ő keze munkáját dicséri.

ICENAP - The Singed (Official Music Video)

Az ICENAP zenekarban már hagyománynak számít, hogy minden nyáron elvonulnak egy természetközeli helyszínre és onnan valami alkotással térnek vissza, tavaly ez egy tiszaroffi akusztikus session videóban képeződött meg, most pedig a The Singed klipjét készítették el ilyen indíttatásból. A mátrafüredi helyszín egyébként azért is kifejezetten fontos számukra, mert a zenekarból a dobosunk kivételével mindnyájan a Mátra közelében nőttek fel (Robi egyébként pont Mátrafüreden), Martin pedig mai napig heti rendszerességgel látogatja a hegység zegzugait.

És ha még nem ismernéd Őket, itt egy rövid bio némi aktualitással:
2019-as év nyarán állt össze a zenekar, mikor Kádár Robi gitáros a Dolor nevű hardcore zenekarába keresett újabb tagokat. Farkas Zsombor dobos (Red Swamp), Dési Kristóf basszusgitáros és Tóth Martin énekes érdeklődő megjelenése után viszont már a legelső próbák során látszott, hogy a másabb hangszerelési irány a nu-metal és egyéb hardcoretól inkább a metal felé tolódó hatások miatt is egy új zenekart indokol, így született meg végül az ICENAP.

A srácok az elmúlt egy évben megjelentettek két kislemezt (Innerstate, Dispirit) és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a Watch My Dying, a Shell Beach, vagy a Téveszme, plusz a legutóbbi lezárások alatt szerencsésen több élő stúdiókoncertjük is rögzítésre került, ezen kívül az Analog Music Hall rock/metal tehetségkutatójának döntőjébe is bejutottak.

Ami a zenei irányt illeti, az organikusabb, inkább a kilencvenes évek és a kétezres évek korai időszakára hajazó hangzásokat preferálják a modernebb, sterilebb megszólalással szemben. Inspirációik között fellelhető a Slipknot, a korai Deftones-lemezek, a Spineshank, a Staind, a fiatalabb zenekarok közül a While She Sleeps vagy a Blood Youth, de akár olyan hatások is mint Denzel Curry

Red Swamp – Goddamn -videó premier

A beszédes szmókermetál műfaj egyedüli képviselőjeként az idén hat éves Red Swamp ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. Legújabb, Goddamn című daluk a banda legerősebb stílusjegyeit vegyíti: bólogatásra késztető, súlyos déli riffek, füstös verzék és orbitális refrének, valamint az elmaradhatatlan katartikus kiállás is jelen van.

A Goddamn másodikként jelenik meg az új dalok közül a zenekar harmadik nagylemezéről, a Time to Die-ról, amelynek munkálatai már a finish-ben vannak a budapesti Pinewood Studio-ban. A lemezt a svéd metálguru Jens Bogren (Opeth, Sepultura, Soilwork, Dimmu Borgir, Amon Amarth, Arch Enemy, At The Gates, Devin Townsend) mastereli, akivel a srácok már az első, Tiszassippi című albumukon is együtt dolgoztak.

RED SWAMP - Goddamn (Official Music Video)

A covid-időszak késleltette az eredetileg tavalyra tervezett lemezmegjelenést, azonban ez idő alatt a dalok semmit nem vesztettek súlyukból, az album üzenete pedig sajnos csak aktuálisabb lett. A Time to Die nagylemez hét tétele a zenekar eddigi munkásságának minden oldalát bejárja majd: a megszokott tonna-riffek és karcos/dallamos ének a trash-es őrületekben, a grunge-os húzásokban és az elmerengő sötétségben is megtalálja a helyét.

A Red Swamp május 20-án ingyenes nagyszabású online stream koncertet ad az Open Music Channel vendégeként, full HD képpel és analóg masterelt, stúdió minőségű hanggal. Az új dalok és az elmaradhatatlan koncert-slágerek mellett ritkán játszott számok is helyet kapnak majd a repertoárban, sőt, a zenekar külön meglepetéssel is készül majd azon rajongók számára, akik feliratkoznak az Open Music Channel támogatói közé. A livestream után ugyanis eljátszanak egy olyan plusz új dalt az érkező nagylemezről, amit korábban soha nem játszottak még élőben. A feliratkozással a zenekart és a csatornát egyaránt támogatjátok.

Red Swamp – Nézd meg karatén koncertvideójukat

A koronavírusra tekintettel közönség nélküli koncertet rögzített a budapesti szmóker-metálos Red Swamp zenekar az esztergomi Sportalsó klubban, ahol 4 közönségkedvenc dalt vettek fel 2020. október elején. A zenekar énekese, Kovács Gergely minderről így beszélt:

A banda a lemondott tavaszi turné után ősz elején tudott játszani pár bulit, amik nagyon jól sikerültek és nagyon hiányoztak már, de az őszi turnénk további állomásai szintén a járvány áldozatául estek. Ez a pályázati felhívás jó alkalom volt arra, hogy készítsünk egy koncertfilmet azoknak, akiknek hiányoznak a közös együtt ugrálós, izzadós, éneklős-kiabálós megőrülések. 

A közönségünk energiái nélkül nyilván nem volt ugyanolyan a hangulat, ami zavarba ejtő volt sokszor, de megpróbáltuk magunkból kihozni a maximumot. Szinte egyértelmű volt, hogy az esztergomi Sportalsóban fogjuk rögzíteni az anyagot, hiszen sok jó emlék köt minket ide; a közönség és a klub stábja is mindig szívesen látott minket, ezúttal is köszönjük nekik a vendéglátást!

Négy olyan dalt rögzítettünk, amire koncerteken a legnagyobb megmozdulás szokott lenni, köztük a jövőre megjelenő harmadik nagylemezünk címadó dalát is, a Time to Die-t. A Crossed és a Queen of the Dirt a második nagylemez kiemeltjei, a Tiszassippi pedig talán a leghíresebb “swamp-dal”. Várjuk már nagyon, hogy újra közönség előtt lépjünk színpadra, de addig is reméljük, hogy ezzel a rövid, de velős dalcsokorral jóvá tudjuk tenni egy kicsit az elmaradt koncertek okozta hiányérzetet.

A Red Swamp legújabb nagylemeze 2021 első felében várható.

RED SWAMP - Live @ Sportalsó 2020

Red Swamp – Time To Die – klippremier

Time To Die címmel mutatta be készülő harmadik nagylemezének első hivatalos videóját, illetve címadó dalát a smoker „gandzsa lakossági stoner” metalos Red Swamp. A srácok már több mint egy éve válogatják a témákat és írják a dalokat új lemezükhöz, amiről a mai naptól kezdve minden hónap 20-án kapunk valami újdonságot. A teljes új lemez megjelenését november 20-ára tervezik.

RED SWAMP - Time To Die (Official Music Video)

2020-ban 420-as fordulaton pörög a Red Swamp

A smoker-metal banda júniustól év végéig minden hónap 20-án új anyaggal jelentkezik érkező harmadik nagylemezéről, a Time To Die-ról.

Az új lemez címe már tavaly év elején megszületett, amikor még sehol nem volt a koronavírus, de hát sokak szerint a gandzsa látnoki képességekkel bír. A banda több mint egy éve válogatják a témákat és írják a dalokat a srácok és a karantén-időszak jó alkalmat adott arra, hogy rendesen meg tudják tervezni az évüket, ezért júniustól kezdve minden hónap 20-án lehet tőlük várni valami újdonságot.

A sort a Time to Die című dal animációs-klip debütálása nyitja majd, ami egy videó trilógia első darabja lesz. A sorozat többi tagja is megjelenik a nyár folyamán, rendre 20-án, szeptemberben pedig egy egész estés live session stream koncertet tervez a csapat, ahol az új dalok mellett a Red Swamp repertoár legjobbjai kerülnek majd elő.

A teljes új lemez megjelenését november 20-ára tervezik, így lesz ideje a közönségnek is egyesével megismerni az új dalokat, hogy azt a lehető legközelebbi alkalommal majd élőben is együtt tudják üvölteni a bandával!

A zenekar bízik abban, hogy mielőbb színpadra tud majd állni, de addig is aktívan szem- és fül előtt lesznek a különböző szocmédiás felületeken, live-chat bejelentkezésekkel és hasonlókkal, kövessétek őket és vegyetek részt!

Peace, Love, Smoke, Swamp!

A teljes 2020-as Red Swamp menetrend:

Addig is toljátok előző albumuk a Desertdrive dalait.

Tavaszi turnéval vezeti fel harmadik nagylemezét a Red Swamp

Szeptember elején érkezik Magyarország egyetlen smoker-metal füstökösének, a Red Swamp új nagylemeze Time to Die címmel. A banda idén 5 éves és már a harmadik nagylemezükön dolgoznak. Féktelen, közvetlen és hangos koncertjeikről ismertek, irdatlan bólogatásra lehet majd számítani a 10 állomásos tavaszi turnén is a füstös életmódot folytató bandától.

Eddigi anyagaik itthon és külföldön is elismerő visszhangot kaptak. Talentométer fődíjasok, Éter Feszt díjazottak, Hangfoglaló támogatottak, Wacken Metal Battle veteránok. A harmadik album a Tiszassippi és a Desertdrive méltó utódja lesz: továbbra is a Pantera súlya keveredik a Down dallamosságával, Sabbath-os füstköntösben, Clutch-os lendülettel, 20 tonnás riffekkel és horzsoló, de dallamos énekekkel megspékelve.

RED SWAMP - Tiszassippi (official music video)

A srácok jelenleg az új dalokon dolgoznak és márciusban vonulnak stúdióba, de közben sem tétlenkednek: a 10 állomásos Prepare to Die turné vezeti fel a szeptemberben érkező nagylemezt. A turnényitó koncert Győrben lesz, február 28-án pedig az első budapesti bulin a Jolly Jackers vendégeként gyújtják majd be a színpadot Budapesten a Robotban.

RED SWAMP - Castaways (Official Music Video)

A további állomásokon – ahol az új dalok közül is feldörrentenek majd párat – a Cadaveres-szel, a Watch My Dying-gal és a Dungaree-val osztoznak majd a színpadon, május 30-án pedig gigastoner turnézárót tartanak a mexikói Vinum Sabbathi, az osztrák Minus Green és a budapesti Third Planet társaságában a Dürer Kertben.

1234