Corr Mhóna – amire érdemes lehetett várni
Nincsenek egyszerű helyzetben azok a rajongók, akik még emlékeznek az ír Corr Mhóna zenekar egészen izgalmasra sikerült debütáló korongjára. A Dair ugyanis 2014-ben jelent meg és azóta nem igazán lehetett hallani a zenekarról. Az érdekes, progresszív felfogású, népies hangoktól sem mentes black/doom keveréket játszó csapat végre őket lephette meg jó hírrel, miszerint hamarosan jelentkeznek a folytatással. Méghozzá nem is kell erre sokat várni, hiszen a pofás külsővel ellátott Abhainn már április 16-tól meghallgatható és elérhető lesz. Felvezető dalnak is egy egész bíztató tételt tett közzé a csapat, hiszen az An tSláine folyamán szinte minden arcukból kapunk egy kis ízelítőt.