CPg-Toxic Weekend Orfű 2023

Valamikor a 80-as évek közepe táján amikor a zenei érdeklődésem rockzenei virágba borult egy Scorpions kazettának (World Wide Live) köszönhetően, akkor a gitárzsenik közötti sorrend a következőképpen alakult Magyarországon: Jimi Hendrix és Radics Béla. Hendrixről nem is szeretnék túl sokat áradozni, elég ha most csak annyit írok, hogy a pár napja a Mo.-on turnézó G n’R gitárosa Slash a Civil War végére beillesztette a Voodoo Child nyitó riffjét és én meg ott ájultam el konkrétan tőle. Radics Béla sajnos mondhatom joggal, itthon egy mára lassan elfeledett gitáros rockzenész volt, aki egész egyszerűen nem fért bele a kommunista, szocialista eszményképbe, sem küllemben, sem zeneileg. Volt többszöri próbálkozás irányába a rendszer részéről, hogy álljon be iparosnak zenekarokhoz és akkor az anyagi/erkölcsi megbecsülés is meglesz, de Bélánknak ez nem ment, a szabadságot kereste csak úgy, mint jelen hőseink a CPg, Hendrixet akart és tudott is játszani, Isten adta tehetséggel megáldva tépte a húrokat (még a fogaival is) és varázsolta el a 70-es évek fiatalságát a mára már csak névről ismert helyeken, mint például a szabadtéri Budai Ifjúsági Park vagy éppen a Danuvia Művelődési Ház.

RB Kapitány kilátástalanságában és bánatában az alkohol felé fordult és el is indult lefelé a lejtőn. Az 1982-ben bekövetkezett halálakor én még csak 9 éves voltam és sok év telt el mire találkoztam valami százszor átmásolt kazetta legvégén néhány dallal és annak ellenére, hogy az a felvétel gyötrelmesen rossz minőségű volt magával ragadott a zenéje. A rendszer és a rendszer mindenható zenei főcenzora, Erdős Péter mindet elkövetett, hogy az olyan zenekarok, zenészek, mint Radics Béla, Beatrice, Hobo, P. Mobil vagy éppen a Toxic Weekenden újra összeálló CPg korlátozottan vagy éppen soha ne kapjanak arra lehetőséget, hogy a zenéjüket szélesebb közönség is megismerhesse.

Ma ugyanez sokkal egyszerűbb, feltöltöd valamelyik oldalra és már kész is. 1989-ban a kötelező esti villanyoltás után kiszöktem a kollégiumból (kiugrottam az erkélyen, átmásztam a kerítésen) és irány az akkor még működő (Dunaújvárosi) Vidámpark, ahol unokatesóm Imi már várt és együtt néztük meg a Beatricét. Sosem fogom elfelejteni sem azt az estét, sem a rém egyszerű színpad világítást, ami abból állt, hogy kb. 10 db 40W-os égő volt egymás mellé felfűzve. Slussz. Szólt a zene, nem messze tőlünk a hátunk mögött egy fa tövében pedig egy pár szexelt minden gátlás és szégyenlősség nélkül. Különös egy emlék az tuti, de ez van .

Hosszú volt a kitérő, de mivel ez már történelem és közben a saját életem része is, így muszáj volt egy picit messzebbről indítani, mint, hogy csak annyit írjak, hogy Orfűn a Toxic Weekend vendége volt a legendás CPg.

Sajnos sokáig úgy tudtam, hogy cigány pusztító galeri …bocs srácok, de internet és minden modernkori dolog nélkül teljesen máshogy működtek a dolgok. Az Erdős Péter című „sláger” volt az, amivel rögtön találkoztam egy kb. százszor másolt kalóz kazettán, a hangfelvétel minősége szintén szörnyű volt, de a trágársága ellenére is volt benne valami egészen mélyről jövő dolog, mert csak úgy nem énekel valaki arról, hogy milyen jó lenne kinyomni a szemét és levágni a tökeit ennek a számomra ismeretlen Erdős Péternek. A Güzü vezette CPg-t gyakorlatilag üldözték itthon, kommunista ellenes dalaikért, rendszerellenes izgatásért a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje elleni magatartásuk miatt még börtönbüntetésre ítélték őket.

Ja, pár szegedi srác majd megdönti a hatalmat. Egy mindenkori elnyomó, diktatórikus rendszerben véleményt nyilvánítani bátorság és őrültség is egyben. Mégis most, amikor az elmúlt több, mint 30 évre visszatekintek, akkor sajnos az jut eszembe, hogy a dolgok semmit sem változtak. Egy jóléti társadalomban élünk, ahol mindenünk megvan, van ételünk, italunk, házunk, ruhánk, munkánk, mégis egy kicsit keserédes ez az egész. A politikusok pedig inkább még rosszabbak lettek, mint jobbak, az emberek egymáshoz fűződő viszonyát pedig megmérgezi ez az agyament világ.

Más lett a világ, ahogy az egyik kedvenc filmem elején elhangzik : „Más lett a világ. Érzem a vízben, érzem a földben, érzem a levegőben. Minden, ami valaha létezett, elmúlt, mert már senki nem él, aki emlékezhetne rá.” Ami szintén még személyes, hogy vidéki srácként gyakorlatilag az olyan underground bandákat, mint a CPg-t vagy éppen a másik ilyen kalózfelvételeken elém kerülő Tormentor-t szinte lehetetlen volt élőben valami koncerten elcsípni.

Orfű, Szombat este Toxic Weekend

Pont a legtökéletesebb időpontban érkezek a nagyszínpad elé és nagyjából középen foglalom el a helyemet, egyedül vagyok, mint már oly sokszor (kicsit szétszóródott a 10 fős csapatunk) és hangosan mondom a mellettem állónak, hogy úgy izgulok, mint valami első randis tini, pedig azon már rég túl vagyok. A Pekinska Patka énekese robban be a színpadra a hangzást belőni és már akkor érzem a zsigereimben, hogy óriási dolog van készülőben.

A srácok még rövid időre lemennek a színpadról, de a basszusgitáros Zoli még ott áll, fotókat készít rólunk a telefonjával, csóválja a fejét és érzelmekkel, örömmel átitatott gondolatainak ad hangot és meghatottan szól a feszülten várakozó, izgatott és folyamatosan CPg-t skandáló közönséghez. A koncert után vele is és Kutyással a dobossal is sikerült beszélgetnem, de erről majd később ejtek pár szót. Nagyjából 35 éve ismerem a CPg-t, a zenéjüket, a nevükhöz kötődő legendájukat, a híres/hírhedt punk bandát, de furi, megható és egyben óriási élmény is látni/hallani őket, mert az igazat megvallva soha nem gondoltam volna, hogy erre még sor kerülhet.

Jön egy hölgy egy festékszórós flakonnal és a leeresztett hófehér textilre elkezdi felfújni a betűket, elsőként a C majd a P és végül kisbetűvel a ’g ’ betűket. Az öröm óriási, folyamatosan zúg a CPg,CPg.

A kezdésbe picit belebakiznak, izgulnak ők is, de ez számomra még inkább emberivé teszi őket, hétköznapi hősökké válnak egyetlen pillanat alatt. Újra a húrok közé csapnak és felcsendülnek azok a dalok amiket vagy valami rommá hallgatott másolt kazettán vagy jóval később, valami hasonló korabeli hanganyagként a Yt-ra feltöltött videóban hallottam először.

A fiatal korosztály úgy énekli a dalokat, mintha ezek mentek volna főműsoridőben tv-ben, rádióban.

Az UMCA (hosszú hajú gyerekek mi a fasz van veletek), CC20, Anarchiát!, Báb, Primitív Bunkó, az Áll egy ifjú, a Tetű című szerzemény és sok más is pl. Disznódal (sajnos) egy percet sem veszített az aktualitásából és ez a legnagyobb baj a világunkkal .

Az est egyik csúcspontja az, amikor teljesen vörös színbe öltözik a színpad és most a wikiről idézek :A magyar popzenében végzett sikeres cenzori munkáját a CPg együttes az „Erdős Péter” című számban örökítette meg. Szokásomtól eltérően előveszem a telefonom és ezt most felveszem magamnak. A közönség reakciója leírhatatlan, mindenki üvölti: Erdős Péter A Kurva Anyád!

A koncert vége felé meglepetés vendégként jönnek az Újvidéki punkok és a két Pekinska Patka tag megtisztelő jelenléte csak még nagyobb örömmel tölt el mindenkit. Két Pekinska Patka számot játszanak el közösen és a végén rádupláznak a szerb énekes kérésére az Erdős Péterre.

Az est hősei elköszönnének, ha hagynánk őket… Zoli a basszusgitáros szabadkozva mondja, nincs több dal nem készültünk többel, nem tudjuk csak azt játszani amit már egyszer eljátszottunk. Itt úgy éreztem, mintha megállt volna egy picit az idő, igazán jó részese lenni ennek az élménynek.

Amit itt kapunk tőlük az egy életre szóló és senkit nem érdekel más, csak az, hogy ne hagyják abba és bizony a srácok játszanak tovább. De a ráadások ráadása is véget ér egyszer én pedig boldogan állok, hú, nagyon-nagyon jó volt és örülök, hogy nem hagytam ki.

A koncert után kb 1 órával a legnagyobb meglepetésemre Zolit a basszert látom a kajás/italos standok között és nem bírom ki, hogy ne menjek oda legalább egy kézfogásra és köszönömre. Nagyon hálás és boldog, a rövid beszélgetésünk alatt azt meséli, hogy szétizgulták magukat, hogy milyen lesz a fogadtatás, jól tudnak-e újra együtt zenélni vagy sem, amire csak azt tudtam mondani, hogy nekem nagyon jó volt és nagyon nagy élmény. Elköszönök, mert még sokan várják, hogy kezet rázhassanak vele.

Pár lépésre jutok csak és a Hot-dogosnál próbálok két dupla sajtburgert kérni (nem sikerült :D), amikor legnagyobb meglepetésemre megjelenik Kutyás a zenekar dobosa és beáll mögém a sorba.

Azonnal magunk elé engedem őt (ragaszkodok hozzá) és amíg várjuk a Hotdog-ot addig nagyon jót beszélgetünk. Ő is elmondja, hogy mennyire izgultak és milyen sokat gyakoroltak dacolva minden felmerülő nehézséggel, hogy a mai este sikerüljön.

Rendkívül szimpatikusak, közvetlenek voltak a srácok és nagyon nagy öröm volt velük beszélgetni is.

Hála és köszönet a szervezésért és mély meghajlás a Come on Punk group tagjai előtt.

Köszönöm, hogy elolvastad!