Fattyú – légzés – új dal a BIPØLARIS frontemberével

Már javában készülnek az ambient – black metalos projekt a Fattyú új albumának dalai, ami várhatóan az ősz folyamán lát majd napvilágot puszta címmel. Avius a projekt feje, lemeze újabb előzeteseként légzés című dalát tette közre, amelyben Németh Attila Soma, a BIPØLARIS zenekar frontembere vendégeskedik.
„A puszta címet viselő lemez munkálatait nagyjából másfél éve kezdtem el. Az Alföldet szerettem volna ábrázolni, kissé Móricz Zsigmondosan. Úgy gondolom, Annak ellenére, hogy ez a lemez tartalmazza a legkevesebb folkos elemet, mégis ez lett a leginkább az. A légzés kapcsán valahogy kezdetektől fogva nem a black metaltól megszokott énektémán agyaltam, és mivel a hardcore az egyik legzsigeribb és legőszintébb műfaj számomra a punk és black metal mellett, valahogy adta magát, hogy abból a szcénából van szükségem valakire. A BIPØLARIS-t egyébként is hallgattam, nagyon tetszett Soma énekstílusa és a szövegeinek rétegei. Egy közös ismerősünket kértem meg, hogy szóljon az érdekemben Sománál, aki beleegyezett a közös munkába.
Aki követi a Fattyú facebook-oldalát, annak nem túl meglepő a vendég kiléte, ennek ellenére mégis különleges kollaborációról beszélhetünk, hiszen a két zenekar az underground két teljesen más pólusán munkálkodik. Egy élmény volt!” – mondta Avius.










