Huntsville Holiday – Saját szavaikkal az EP-ről

Néhány napja tettük közzé a Huntsville Holiday bemutatkozó EP-jének hírét. A 2021. március elsején Nyíregyházán alakult zenekart Gaál Tibor és Dudás Attila már évekkel korábban kezdték formába önteni, hogy végül 2022. tavaszára, az Arcodra vésett sors című, három saját dalt tartalmazó EP felvételeinek idejére összeálljon a felállás. A Huntsville Holiday zenéje alaposabb stílus-behatárolás nélkül a rock és a metal alapvetően súlyos, markáns stílusjegyeket hordozó keveréke – ennek megítélését most hallgatóra hagyjuk.  A Zé Bé – ének, Brilló Máté – dobok, Dudás Attila – basszusgitár, Gaál Tibor – gitár, Kurucz Tamás gitár felállású zenekar a dalok hátteréről osztott meg gondolatokat:

A Menedék eredetileg egy teljesen más hangulatú és tempójú dalként született meg Attila fejében, így jelentős átalakuláson ment keresztül mire lemezre került. ennél a dalnál engedett először komolyabb betekintést a zenekarnak a benne munkálkodó spirituális dilemmák irányába. Előzetesen ezt vártuk a kislemez legnépszerűbb dalának, de persze tévedtünk.

Az Örvényre Zé azonnal felkapta a fejét, hiszen a Chains-es húzása abszolút az ő zenei világa. Nagyon élvezzük játszani, a basszusgitárosunk különösen, hiszen ebben a dalban övé a főszerep. Több szempontból is érdekes a dal. Egyfelől mind a zene, mind a dalszöveg rendkívül hasonló lelkiállapotban készült. Másfelől pedig azért, mert ez az első, és eddig az egyetlen dalunk, amely teljes egészében basszusgitáron íródott.

Huntsville Holiday - Arcodra vésett sors [EP 2023]

A Tükörben a leghosszabb dalunk, monumentális darab, mély szöveggel. Míg a hossza ellenére zeneileg szinte ez készült el a leghamarabb, addig a szöveggel az énekesünknek bizony meg kellett szenvednie. De a végeredményt látva-hallva mondhatjuk, hogy nagyon is megérte. Az egész dal hullámzik, mint a tenger, a nyolc perc pedig úgy elillan, hogy észre se vesszük. Nagyon szeretjük játszani.”

Mi is jó elmerülést kívánunk hozzá!