King Diamond / Mercyful Fate – helyzetjelentés
King Diamond a napokban rádiós interjút adott Shawn „The Clown” Crahannak, a Slipknot bohócának, melyben többek között arról is beszélt, hogy továbbra is párhuzamosan folyik a munka mind az új King Diamond, mind pedig az új Mercyful Fate lemez készítésében.
Tavaly úgy tűnt, hogy végre megjelenhet a várva várt új King Diamond album, a 2007-es Give Me Your Soul…Please folytatása, de hiába tették közzé az album címét (The Institute), valamint az első dalt is róla (Masquerade of Madness), a Covid-járvány közbeszólt.
„A Mercyful Fate új lemezére együtt írunk dalokat Hankkel (Hank Shermann gitáros), a King Diamond számára pedig többnyire Andy-vel (Andy LaRocque gitáros), illetve egymagam is szoktam dalokat írni. A The Institute lemez egy két részes koncepció első anyaga lesz, a történet majd a folytatással válik teljessé. A lemez története, koncepciója, mint ahogy az a címből is kikövetkeztethető, bizarr dolgokat fog tartalmazni, igazi King Diamond-őrületre lehet számítani! A Mercyful Fate-nél is megvan már a lemezcím, illetve már a lemez borítója is, de ezeket majd később tesszük közzé. Annyit elmondhatok, hogy igazi „visszatérés az alapokhoz” lesz ez minden szempontból (az ének kapcsán is).„
A turnézásról, illetve a lemezek munkálatainak befejezéséről:
„Először a Mercyful Fate-tel vannak betervezve azok az európai fesztiválkoncertek, amik tavaly elmaradtak (és idén remélhetőleg már megvalósulhatnak). Utána folytatódik a turné Amerikában. A koncerteken játszunk majd néhány dalt az új lemezről, de tartjuk magunkat a korábbi bejelentéshez, hogy a program nagy része a Mercyful Fate EP, a Melissa és a Don’t Break the Oath dalaiból fog összeállni. Igazi retro koncertekre lehet számítani! Az év második fele pedig remélhetőleg a King Diamondé lesz, miután a The Institute lemez megjelenik és addig turnéztatjuk, amíg csak bírjuk.” – fogalmazott a Király.
Mivel az otthonában, Dallasban saját, jól felszerelt stúdiója is van, így könnyebb dalokat írnia az új lemezekre, bármikor jön egy ötlet, illetve a saját tempójában tudja azokat rögzíteni, felvenni.