Lowland Fest – idén öt éves a fesztivál
2024. június 26-29 között immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre a Lowland Fest. Minden fontos információt itt olvashattok.
Kevesebb, mint 2 hónap múlva megnyitja kapuit hazánk underground extreme metal fesztiválja, a Lowland Fest! Az idei év egy különleges mérföldkő, hiszen ez lesz az ötödik alkalom, hogy megrendezésre kerül a fesztivál. Célunk, hogy minél többen ünnepelhessenek velünk, ezért szeretnénk segítséget kérni sajtó megjelenésben. Hírlevelünkben összegezzük az eddigi legfontosabb információkat.
Az idei programot úgy állítottuk össze, hogy méltó módon emlékezzen meg a korábbi évekről, valamint sok újdonságot is hozzunk közönségünknek. Így nem meglepő, hogy több név is ismerősen csenghet: több zenekar is a kezdetek óta velünk van és minden évben visszatértek, nélkülük nem lenne ugyanaz a Lowland élmény. Emellett néhány külfüldi előadót is visszahívtunk, akik elvarázsoltak minket korábban. Azonban idén 16 előadó első alkalommal lép fel a Lowland Fest színpadán, köztük sok olyan névvel, akik először lépnek fel Magyarországon!
Íme a zenekarok:
Agregator, Akela, Alien Fucker (IL), Archaic, Atrox Trauma, Beneath the Void, Chainsword (PL), Christian Epidemic, Clitgore (RO), Crypta (BR), Cryptic Remains, Enema Shower (SK), Exodikon, Fleshcrawl (DE), Fulci (IT), Grymheart, Guineapig (IT), Jungle Rot (US), KillerSick, Malediction, Monastery, Nanowar of Steel (IT), Needless, Nest of Plagues, Paediatrician, Sear Bliss, Serrabulho (PT), Stellvris (CZ), Top Sekret (CZ), Tulsadoom (AT), Türböwitch, Ultimátum, Vephar (PL), Vesztegzár, VHK, VxPxOxAxAxWxAxMxC (AT)
A napi bontás megtalálható a Koncertnaptárban
A hír igaz, új helyszínre költözik a 2024-es Lowland Fest. Idén megyünk nyaralni Mártélyra, ami Hódmezővásárhelytől mindössze pár km-re található. A régi Tiszapart Camping ad otthont a 4 napos őrületnek, ami a festői Tisza holtág és tájvédelmi körzet mellett helyezkedik el. A kemping infrastruktúrája jól felszerelt (biztonságos parkoló a fesztivál területén kívül, számos zuhanyzó és angol wc, körbekerített terület, rengeteg épület), és bőségesen elegendő hely lesz sátrazásra és a koncertek lebonyolítására. Idén is 2 színpad lesz, a tavalyi elrendezéshez hasonlóan az egyik egy hatalmas sátorban lesz a kocsmával együtt, a másik egy szabadtéri nagyszínpad.
A fesztivál területétől séta távolságra található minden, az új helyszín ezzel is kényelmesebbé teszi a fesztiválozás élményét. A faluban pár száz méterre található bolt, buszmegálló, vasútállomás, valamint számos vendéglátó egység és szálláslehetőség a faluban és a parton egyaránt.
Közlekedés szempontjából is előnyösebb az új helyszín. Az autóval és motorral érkezők nagy örömére tükörsima aszfaltozott út vezet a faluba. Ezen felül kerékpárúton is megközelíthető a fesztivál Hódmezővásárhely és Mindszent irányából.
Mártély legnagyobb előnye a szabadstrand a Tisza holtágnál, valamint egy rövidebb és hosszabb tanösvény, ami gyönyörű túra lehetőséget rejt magában. A festői vízpart és tájvédelmi körzet akár horgászatra is alkalmas.