Mindenen Keresztül – megjelent az EP
Vége a várokozásnak, megjelent a Bojti János – ének, basszusgitár, Szatmári Gergő – gitár, Bojti Tamás – dob felállású körösladányi Mindenen Keresztül zenekar legújabb anyaga. Az egyelőre csak a digitális szolgáltatóknál elérhető anyagra egy intro és három punkos lendületű, groove/thrash témákat itt-ott hardcore-os csordavokálokkal ötvőző dalt rögzítettek.
Az EP-n helyet kapott a tavaly már klipesített Örökkön örökké című dal is – ami már külföldi kiadó érdeklődését is felkeltette -, de a tervek szerint hamarosan újabb videót is forgatnak. A számok szövegükben reflektálnak a mai kor kilátástalanságára, felteszik azokat a fontos kérdéseket, amik sokakat foglalkoztatnak. Ugyanakkor a dalokban mégis ott a reménysugár, köszönhetően a dallamos és fülbemászó refréneknek.Az EP meghallgatható a zenekar YouTube csatornáján.