Dunsmuir – jön a Clutch frontemberének és Vinny Appice közös bandájának első lemeze

A Clutch énekese, Neil Fallon, valamint az egykori Black Sabbath, Dio, Heaven & Hell dobos Vinny Appice, Dave Bone (The Company Band) gitáros és Brad Davis (Fu Manchu) basszusgitáros által még 2013-ban létrehozott old-school heavy stoner metalos szupergroup, a Dunsmuir július 22-én adja ki debüt albumát a Hall Of Records jóvoltából.

A projekt első két dala már ez év áprilisában napvilágra került. A két számos digitális kislemez ˝Our Only Master, The Bats (Are Hungry Tonight)˝ limitált bakelit kiadásban is megjelent. A nagylemez első hivatalos dala szintén az Our Only Master lesz. A dal július 8-án debütál, ekkor indul az előrendelési időszak is.

Dunsmuir - "Our Only Master" Official

Dave Bone a következőket nyilatkozta az album kapcsán: „Ez a lemez négy, pusztításra hangolt elme intenzív kollaborációja. Több éve készül már az anyag, de most végre az arcába nyomhatjuk mindenkinek. A Dunsmuir révén lehetőségünk nyílt arra, hogy felelevenítsük legnagyobb kedvenceink hatását. Reményeink szerint alkottunk, és abban bízunk, hogy mi is komoly inspirációval látjuk el a jövő nemzedékét.

Dunsmuir - "The Bats (Are Hungry Tonight)" Official

Dunsmuir – Dunsmuir
(Hall Of Records)

1.Hung On The Rocks
2.Our Only Master
3.The Bats (Are Hungry Tonight)
4.What Manner Of Bliss?
5.Deceiver
6.…And Madness
7.Orb Of Empire
8.Church Of The Tooth
9.The Gate
10.Crawling Chaos!