Rock/Metal/Underground Börze újra

A Collectorism, Ellátóház, és a Metál Antikvitás közös szervezésében 2019. március 3-án rendezik meg a tavaszt váró Rock/Metal/Underground Börzét, a belváros szívében, a Dob utcában! Ezúttal is sok eladó várja portékáival a lemezgyűjtőket, de a megszokottak szerint a már bevált vinyl/CD/MC/Blu Ray mellett külön teret kap a ruházat és a különböző rock/metal kiegészítők is.

A 11 órakor nyitó börze külön érdekessége lesz, hogy az egyik standot az 2008-ban alakult Paddy and the Rats zenekar foglalja majd el. Kétségtelen, pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárta tavaly az ír punk rock kocsmazenét játszó kalózbrigád.
A zenekar tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számított amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak, és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük. A börzén azonban a hanghordozókon lesz a hangsúly!

És itt jön a lényeg….ha bármilyen Paddy and the Rats relikviával rendelkezel, ne habozz, hozd el magaddal, a zenekar pedig készségesen dedikálja azokat, de természetesen a helyszínen is pótolhatod az esetleges hanghordozók beszerzését, mert a csapat standjánál a tavaly megjelent Riot City Outlaws lemez mellett korábbi kiadványok is megvásárolhatóak lesznek. Emellett persze fotózkodhatsz, beszélgethetsz, sőt sörözhetsz is egy jót a banda tagjaival, mert a dedikálás mellett közönségtalálkozót is tartanak a srácok.

Szeretettel várjuk azon árusok jelentkezését, a metalantikvitas@gmail.com címre, illetve a 0620/922-8382-es telefonszámra, akik a stílusban szeretnék eladni portékáikat. Legyen az CD, DVD, bakelit, ruházat vagy irodalom, vagy esetlegesen használt hangszer is! A patinás helyszínen folyamatosan élő zenés koncertek kerülnek megrendezésre, és Balkán Grill Terasz várja a vendégeket, gyerekbarát környezetben!
Asztalok méretei: 140×60 cm, 150×50 cm, 70×70 cm, vegyesen

INFÓK, CÍM:
Cím: 1074 Budapest, Dob u.19.
A belépés a látogatók számára INGYENES!
Az árusok számára az asztaldíj bérleti ára: 3.000 Ft/asztal, bővebb információ a megadott elérhetőségeken.
Árusok számára a beengedés: 10:00 H. Kezdés: 11:00 H!
Az esemény Facebook oldala: 

https://www.facebook.com/events/790964091250870/