Venom – bukott angyalok
Márciusban számoltunk be róla, hogy keverés alatt áll az új Venom lemez, nos, a Fallen Angels november végén jelenik meg a Spinefarm-nál és 13 dal lesz rajta. A frontember Cronos szavai az egységről:
“A Fallen Angels egy több mint két éve együtt turnézó és fejlődő banda gyümölcse, és ahogy a zenekarban levő kötelékek szorosabbak lettek, úgy a dalok is jobbak és keményebbek, ösztönösen tudjuk, hogy mire gondol a másik, könnyen jöttek az ötletek. Ez az album még csak az első lépés ezzel a felállással, sok albumot hallhattok és koncertet láthattok még ettől a Venom-tól.”
Továbbá hazai vonatkozású hír, hogy (a The Waste Lands után újra)Tari Öcsi egyik festménye lesz a lemezborító!