Hangman’s Chair – Februárban új nagylemez

Február 11-én érkezik a francia stoner/doomer, elmondásuk szerint cold doomot játszó Hangman’s Chair új nagylemeze, a Loner. Erről máris itt van címadó, valamint An Ode To Breakdown daluk videója.  Ez utóbbit az idei Hellfest From Home 2021 fesztiválon rögzítették.

HANGMAN'S CHAIR - Loner (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
HANGMAN'S CHAIR - An Ode To Breakdown (OFFICIAL LIVE VIDEO)

Swallow The Sun – Hallgasd meg új lemezüket

Moonflower címmel megjelent a melankolikus doom/death metalt játszó Swallow The Sun új lemeze, amiről Juha Raivio gitáros / dalszerző az alábbiakat nyilatkozta:

Tudom jól, hogy nem kéne ezt mondanom, de rettentően utálom ezt az albumot, Utálom azt, amilyen érzéseket vált ki belőlem, és utálom azért is, amit jelent számomra magánügyileg. Bárcsak ne így lenne. De ugyanakkor persze őszintén szeretem is. És ez az, ami számít, mert mások számára az érdektelen, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Nekem olyan ez az album, mint egyfajta tükör, amit az önmagamban való csalódás felé tartok. Ugyanakkor hinni akarom azt is, hogy ennél több van bennem. De erről a továbbiakban inkább nem akarok beszélni. A lényeg az, hogy a zene mindenki számára mást és mást jelent – ez a szép az egészben. Nincs benne konkrét jó vagy rossz dolog.”

SWALLOW THE SUN - Moonflowers (FULL ALBUM)

 A lemez mellé bónuszként egy instrumentális anyag is érkezik. Ezen az album dalainak instrumentális, vonós hangszerekre komponálták változatai kaptak helyet.

Amikor 2020 őszén befejeztem az album zenéinek megírását, elkezdtem átdolgozni az összes dalt hegedűre, brácsára, csellóra és zongorára. Főleg azért, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lenne egy intimebb hangulatú verzióban hallani őket. Igazán gyönyörű volt megtapasztalni, ahogy ezek a dalok ebben a formában életre keltek, élőben felvéve egy nagy finnországi templomban. Hallani a zene visszhangját, érezni a régi hangszerek lelkét, amelyeket valódi emberek szólaltattak meg ezen a szent helyen. Van valami a vonósokban, amely képes belevarázsolni egyfajta törékeny szépséget  a dalokba, amelyek egyébként annyi fájdalmat hordoznak. Visszatekintve, talán csak önmagamnak írtam meg ezeket a verziókat, hogy legalább valamiféle szépséget és vigaszt halljak és érezzek a dalokban, talán.

Playlist: Moonflowers (Deluxe Edition)

Cadaveric Fumes – Echoing Chambers Of Soul (2021)

Néhány évvel ezelőtt a német Venenum nevű zenekar tett le egy bemutatkozó anyagot Trance Of Death címmel, amivel aztán egészen az év végi listámig felkűzdötték magukat. Ez egy részben old school death metal anyagtól elég nagy dolog, ráadásul azóta is rendszeresen előkerül a lemez. A csapat különlegessége az volt, hogy a régi iskolás zenét töltötték […]

Tovább »

Schizophrenia – Érkezik az első lemezük

A belga groovy death-tharsher Schizophrenia szinte a semmiből ugrott elő 2020 januárjában megjelent Voices című debütáló kislemezével. A banda most első lemezének kiadására készül, ami 2022.  február 17-én lát napvilágot Rekollections Of The Insane címmel. Kilenc dalos lemezük felvezetőjeként Cranial Disintegration daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

SCHIZOPHRENIA - Cranial Disintegration (Official Video)

Khemmis – Hallgasd meg új lemezüket

Deceiver címmel megjelent a tradicionális doom metalt játszó Khemmis negyedik nagylemeze.

Nagyon izgatott vagyok, hogy szabadjára engedhetjük a Khemmis eddigi legteljesebben és legjobban sikerült lemezét.  Őszintén remélem, hogy ezek a dalok és a bennük lévő üzenetek egy kis fényt hozhatnak a sötétségbe, amellyel mindannyian szembesülünk, és mindannyiunkat arra ösztönözhetnek, hogy egy kicsit sebezhetőbbek legyünk az életünkben és, hogy egy kicsit nyitottabbak legyünk közös küzdelmeinkre és az emberiségre különbségeink ellenére is.” – mondta Phil Pendergast énekes/gitáros.

Ritual Effect – EP előzetes

A Ritual Effect egy grunge/metal stílusú trió Dublinból. A csapat jelenleg új EP-jének dalain dolgozik, ami Too Late To Turn Back címmel a jövő év elején / közepén várható. Öt dalos kislemezükön a bezárások és a személyes kapcsolatok hiányát állítják középpontba. Íme, az előzetese.

Too Late To Turn Back - Teaser

Converge – Apokaliptikus összhang

Bloodmoon: I címmel megjelent és végig is hallgatható az amerikai hardcore/metalcore legenda, a Converge új albuma, ami Chelsea Wolfe énekesnő, valamint szövegírótársa Ben Chisholm és Stephen Brodsky (Cave In, Mutoid Man) közreműködésével készült el. A banda 11 dalos lemezével meglehetősen eltávolodik korai stílusának vonalától. Erről Jacob Bannon énekes így beszélt:

Valami mást szerettünk volna csinálni, mint egy tipikus Converge anyag. A Bloodmoon: I egy közös album, amelyet a legendás Chelsea Wolfe, bandatársa/írópartnere, Ben Chisolm és a Cave In énekese/gitárosa, Stephen Brodsky fúziójában készítettünk el.

A lemezről Blood Moon című tételükre videó is készült.

Converge - "Blood Moon"

Nehéz új utakat találni a kreativitásnak, de úgy gondolom, ez jól sikerült. Olyan emberekkel dolgozhattunk együtt, akik már régóta ugyanazt a hangot szólaltatják meg, amit kerestem. Apokaliptikus összhang.” – fejezte be Jacob Bannon.

A teljes lemez itt hallgatható végig.

Blues Pills – Wild Horses; akusztikus The Rolling Stones feldolgozás

Egy meglepő feldolgozásdallal jelentkezett a svéd vintage blues rocker Blues Pills. Elin Larson énekesnő és csapata a The Rolling Stones slágerdalának, a Wild Horses akusztikus változatát készítette el, amiről így beszélt:

Egy borongós délutánon, egy nappaliban ülve rögzítettük a dalt. A szabad és melankolikus hangulatát szerettük volna megragadni a magunk módján, egyszerűséggel, de ugyan azzal az erővel. Ez egy dal a szabad szellemnek, amit szívvel-lélekkel készítettünk. Reméljük, nektek is annyira tetszik, mint nekünk.

Wild Horses - Acoustic

A dalt élőben is bemutatták egy korábbi online élőelőadás során.

Blues Pills - Wild Horses (The Rolling Stones Cover) - The Lodge Session

Cynic – Meghallgatható az új lemeze

Bár hivatalosan csak holnap, november 26-án jelenik meg a progresszív metal legenda, a Cynic új albuma, az Ascension Codes. Azonban kiadójuk a Season of Mist jóvoltából a lemez már most meghallgatható. A 18 tételes lemez a bandaalapító gitáros/énekes Paul Masvidal utóbbi években átélt személyes fájdalmai járják át.

Mélyen hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílt együtt dolgozni azokkal a hihetetlen látnokokkal, művészekkel és kollégákkal, akik segítettek életre kelteni ezt az albumot. Kozmikus szeretet mindannyiótoknak, akik hozzájárultak ehhez a varázslathoz. Elhunyt testvéreim, a kollektív Cynic törzs tiszteletére, és nagy tisztelettel e gyönyörű Föld űrhajó iránt, amelyben lakunk, felajánlom a „Ascension Codes”. Szeretlek benneteket. Jó utat, barátaim.” – mondta Paul Masvidal.

CYNIC - 'Ascension Codes' (Full Album) 2021

Odpisani – Friss klip

Itt a már 25 éve aktív szlovén HC-Punk banda, az Odpisani hamarosan érkező EP-jét felvezető klipje. A csapat többször járt már nálunk, ez magyarázatot is adhat arra, hogy a videoklipet a 40kvideo, azaz Acélos Balázs (Don Gatto) barátunk készítette. Az EP Rebirth címmel a Monsterbilly Records-nál jelenik meg CD-n és vinylen is.

ODPISANI - REMEMBERED - HC WORLDWIDE (OFFICIAL HD VERSION HCWW)