Címke: Swallow the Sun

Swallow The Sun – Megjelent az új lemezük

Shining címmel október 18-án jelent meg a finn death/doom metalos Swallow The Sun új albuma. A megjelenés napján a lemezről Charcoal Sky daluk hivatalos videóját is bemutatta a banda.

SWALLOW THE SUN - Charcoal Sky (OFFICIAL VISUALIZER VIDEO)

A lemezről korábbiakban a zenekar gitáros-billentyűse, dal és zeneszerzője Juha Raivio a következőket árulta el:

A legutóbbi albumunk után hamar világossá vált számomra, hogy egy újabb Moonflowers megírásába belehalnék. Ezért csendben azt kívántam magamnak, hogy ha valaha is készül új zene, akkor kérem, inkább legyen egy kicsit kegyes hozzánk, minthogy az a végtelen fekete lyuk legyen, ami csak úgy kiszívja a maradék fényünket és lelkünket. Zeneileg ez az album úgy ragyog, mint egy gleccsergyémánt, és olyan energiával és ütőerővel rendelkezik, ami egy arcon rúgással ér fel. Miközben szövegileg az album arról szól, hogy az élettől való félelem végül megöl minket, és hogy a melankólia hogyan válhat az Istenünkké. Szeretnénk megköszönni a Century Media minden támogatását és bizalmát, nem is beszélve az őrülten tehetséges producerünkről, Dan Lancasterről, akinek volt mersze és bátorsága egyenesen a mélyvízbe ugrani a bandánkkal, és kizökkenteni bennünket a komfortzónánkból. Ez az album valóban olyan, mint egy napfelkelte az éjszakai égbolton.”

A Swallow The Sun 2025. április 20-án Shining over Europe Tour MMXXV keretében a Barba Negra Blue Stageben élőben is bemutatja új albumának dalait. A koncerttel kapcsolatos további infók hamarosan érkeznek.

Swallow The Sun – MelancHoly – új lemezelőzetes klip

Shining címmel október 18-án jelenik meg a finn death/doom metalos Swallow The Sun új albuma. A lemezről zenekar gitáros-billentyűse, dal és zeneszerzője Juha Raivio a következőket árulta el:

A legutóbbi albumunk után hamar világossá vált számomra, hogy egy újabb Moonflowers megírásába belehalnék. Ezért csendben azt kívántam magamnak, hogy ha valaha is készül új zene, akkor kérem, inkább legyen egy kicsit kegyes hozzánk, minthogy az a végtelen fekete lyuk legyen, ami csak úgy kiszívja a maradék fényünket és lelkünket. Zeneileg ez az album úgy ragyog, mint egy gleccsergyémánt, és olyan energiával és ütőerővel rendelkezik, ami egy arcon rúgással ér fel. Miközben szövegileg az album arról szól, hogy az élettől való félelem végül megöl minket, és hogy a melankólia hogyan válhat az Istenünkké. Szeretnénk megköszönni a Century Media minden támogatását és bizalmát, nem is beszélve az őrülten tehetséges producerünkről, Dan Lancasterről, akinek volt mersze és bátorsága egyenesen a mélyvízbe ugrani a bandánkkal, és kizökkenteni bennünket a komfortzónánkból. Ez az album valóban olyan, mint egy napfelkelte az éjszakai égbolton.”

A lemez harmadik előzetesét a MelancHoly kapta meg, aminek a klipje itt látható.

SWALLOW THE SUN - MelancHoly (OFFICIAL VIDEO)

Swallow the Sun – A legnehezebb dolog megbocsátani magunknak

A finn death/doom metalos Swallow the Sun október 18-án adja ki új albumát Shining címmel. A lemezről zenekar gitáros-billentyűse, dal és zeneszerzője Juha Raivio a következőket árulta el:

A legutóbbi albumunk után hamar világossá vált számomra, hogy egy újabb Moonflowers megírásába belehalnék. Ezért csendben azt kívántam magamnak, hogy ha valaha is készül új zene, akkor kérem, inkább legyen egy kicsit kegyes hozzánk, minthogy az a végtelen fekete lyuk legyen, ami csak úgy kiszívja a maradék fényünket és lelkünket. Zeneileg ez az album úgy ragyog, mint egy gleccsergyémánt, és olyan energiával és ütőerővel rendelkezik, ami egy arcon rúgással ér fel. Miközben szövegileg az album arról szól, hogy az élettől való félelem végül megöl minket, és hogy a melankólia hogyan válhat az Istenünkké. Szeretnénk megköszönni a Century Media minden támogatását és bizalmát, nem is beszélve az őrülten tehetséges producerünkről, Dan Lancasterről, akinek volt mersze és bátorsága egyenesen a mélyvízbe ugrani a bandánkkal, és kizökkenteni bennünket a komfortzónánkból. Ez az album valóban olyan, mint egy napfelkelte az éjszakai égbolton.”

A lemezről elsőként What I Have Become című daluk videója került bemutatásra.

A What I Have Become arról a pillanatról szól, amikor a tükörben mélyen belenézünk a szemünkbe, és a saját szemünk kezdi elárulni, hogy mivé vált a lelkünk ahelyett, amivé mindig is szerettük volna. A legnehezebb dolog megbocsátani magunknak és megszakítani ezt a kört.” – tette hozzá Juha Raivio.

SWALLOW THE SUN - What I Have Become (OFFICIAL VISUALIZER VIDEO)

Swallow the Sun – Shining

(Century Media Records)

1. Innocence Was Long Forgotten
2. What I Have Become
3. MelancHoly
4. Under the Moon and the Sun
5. Kold
6. November Dust
7. Velvet Chains
8. Tonight Pain Believes
9. Charcoal Sky
10. Shining

Swallow the Sun – Újabb jégcsap a szívben

Új dallal jelentkezett a death/doom metalos finn Swallow the Sun. Innocence Was Long Forgotten című singléjük klipet is kapott, ami az alábbiakban nézhető meg. A dal produceri és keverési munkálatait Dan Lancaster (Bring Me the Horizon, Muse, Enter Shikari) végezte el.

Az összes új Swallow the Sun zenét olyannak éreztük, mint egy jégcsapot a szunnyadó szívünkben. Emiatt is szerettünk volna együtt dolgozni a neves producerrel, Dan Lancasterrel, hogy még mélyebbre nyomjuk ezt a tőrt a szívünkbe.

SWALLOW THE SUN - Innocence Was Long Forgotten (OFFICIAL VIDEO)

The Bleak Picture – szépség keresése a magányban

A nagy múltú finn The Fall Of The Leafe és a death/doom metalos Autumnfall két tagja hozta létre a The Bleak Picture nevű projektet még 2021-ben, ám eddig nem sok hírt adtak magukról. Egy rövid bemutatkozó EP-t követően most azonban egy nagylemezzel rukkolnak elő március 22-én a Meaningless képében. A zenészek elmondása szerint rengeteget merítettek közös szenvedélyükből, a ’90-es évek death/doom klasszikusaiból (főként a Katatonia, Paradise Lost, Swallow The Sun anyagairól van szó), de saját dallamviláguk beépítésével a másolatok sokaságát sem akarják gyarapítani.

A lüktető, egészen súlyos riffek, a változatos hörgések mellett nem zárkóznak el a könnyedebb megoldásoktól sem, legyen szó gitárszólókról vagy akár tiszta énekről. A lemezt felvezető Stained című, már közzétett szerzemény alapján nem vonhatjuk kétségbe állításaikat. A dal egyszerre nehéz, ugyanakkor már-már slágeres a maga műfajában, úgyhogy érdemes lesz vele próbát tenni.

The Bleak Picture | Stained (Official Lyric Video) | Doom Death Metal

Swallow the Sun – május 1-jén a Barba Negrában

Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow the Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.

A járványidőszak a Swallow the Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával.  A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé. A Woven Into Sorrow klipje itt látható:

SWALLOW THE SUN - Woven Into Sorrow (OFFICIAL VIDEO)

Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja” ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit.” A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.

A nagylemez felvételein Juho Räihä és David Castillo működött közre, hangmérnöki feladatokat pedig Jens Bogren és Tony Lindgren látta el. A lemez teljes egészében elérhető a Youtube-on is, méghozzá a Dronicon FIlms által készített animációkkal kiegészülve:

SWALLOW THE SUN - Moonflowers (FULL ALBUM)

A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg. A címadó klipje itt látható:

AVATARIUM - Death, Where Is Your Sting (2022) // Official Music Video // AFM Records

Az estét egy szintén 10 éve működő, olasz dallamos black / doom metal zenekar, a Shores of Null nyitja, akik idén megjelent, The Loss of Beauty című negyedik lemezüket hozzák. A Destination Woe friss videóját itt nézhetjük meg:

Shores Of Null - Destination Woe (Official Video)

A három zenekar európai turnéja május 1-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Blue Stage-en lépnek fel.

A Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour
2023. május 1., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null koncertek
Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu/ weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
http://swallowthesun.net/
https://www.shoresofnull.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/448043166769726

Swallow The Sun – This House Has No Home – új videó

A melankolikus doom/death metalt játszó Swallow The Sun a napokban jelentette be Európai és Észak-Amerikai turnéját, amely április 11-én startolt el az Egyesült Királyságból (sajnos a turnénak nincs magyar állomása, a zenekar hozzánk legközelebb a Csehországi Brutal Assault fesztiválon csíphető el). Ez alkalomból This House Has No Home címmel tették közzé új videójukat, ami legutóbbi albumuk, a tavaly megjelent Moonflowers egyik dalára készült.

SWALLOW THE SUN - This House Has No Home (OFFICIAL VIDEO)

Swallow The Sun – Hallgasd meg új lemezüket

Moonflower címmel megjelent a melankolikus doom/death metalt játszó Swallow The Sun új lemeze, amiről Juha Raivio gitáros / dalszerző az alábbiakat nyilatkozta:

Tudom jól, hogy nem kéne ezt mondanom, de rettentően utálom ezt az albumot, Utálom azt, amilyen érzéseket vált ki belőlem, és utálom azért is, amit jelent számomra magánügyileg. Bárcsak ne így lenne. De ugyanakkor persze őszintén szeretem is. És ez az, ami számít, mert mások számára az érdektelen, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Nekem olyan ez az album, mint egyfajta tükör, amit az önmagamban való csalódás felé tartok. Ugyanakkor hinni akarom azt is, hogy ennél több van bennem. De erről a továbbiakban inkább nem akarok beszélni. A lényeg az, hogy a zene mindenki számára mást és mást jelent – ez a szép az egészben. Nincs benne konkrét jó vagy rossz dolog.”

SWALLOW THE SUN - Moonflowers (FULL ALBUM)

 A lemez mellé bónuszként egy instrumentális anyag is érkezik. Ezen az album dalainak instrumentális, vonós hangszerekre komponálták változatai kaptak helyet.

Amikor 2020 őszén befejeztem az album zenéinek megírását, elkezdtem átdolgozni az összes dalt hegedűre, brácsára, csellóra és zongorára. Főleg azért, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lenne egy intimebb hangulatú verzióban hallani őket. Igazán gyönyörű volt megtapasztalni, ahogy ezek a dalok ebben a formában életre keltek, élőben felvéve egy nagy finnországi templomban. Hallani a zene visszhangját, érezni a régi hangszerek lelkét, amelyeket valódi emberek szólaltattak meg ezen a szent helyen. Van valami a vonósokban, amely képes belevarázsolni egyfajta törékeny szépséget  a dalokba, amelyek egyébként annyi fájdalmat hordoznak. Visszatekintve, talán csak önmagamnak írtam meg ezeket a verziókat, hogy legalább valamiféle szépséget és vigaszt halljak és érezzek a dalokban, talán.

Playlist: Moonflowers (Deluxe Edition)

Swallow The Sun – Enemy – új videó

November 19-én Moonflower címmel jelenik meg a melankolikus doom/death metalt játszó Swallow The Sun új nagylemeze. A lemezen nyolc vadonatúj dal kap helyet, amik mellé bónuszként egy instrumentális anyag is érkezik. Ezen az album dalainak instrumentális, vonós hangszerekre komponálták változatai hallhatóak majd, most azonban Enemy daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

SWALLOW THE SUN - ENEMY (OFFICIAL VIDEO)

Swallow The Sun – Woven Into Sorrow – új videó

November 19-én jelenik meg a melankolikus doom/death metalt játszó Swallow The Sun új nagylemeze Moonflower címmel. A lemezen nyolc vadonatúj dal kap helyet, amik mellé bónuszként egy instrumentális anyag is érkezik. Ez az album dalainak instrumentális, vonós hangszerekre komponálták változatait tartalmazza. A lemez újabb előzeteseként a napokban közzétett Woven Into Sorrow daluk videóját nézhetitek meg.

SWALLOW THE SUN - Woven Into Sorrow (OFFICIAL VIDEO)
1234