Owls Are Watching – 4 Szellem EP megjelenés

Az Owls Are Watching 2012-ben alakult budapesti alternatív rock/punk zenekar. Az első demójukat 2014-ben adták ki, a második lemezüket a New World Order-t, pedig 2015 november 19-én mutatták be egy album bemutató koncert keretében a Dürer kisteremében. A zenekar két videoklipet készített eddig az évek alatt, és több budapesti és vidéki klubban is fellépett már.

2015 májusától idén nyárig Nagy „BIG” Gábor (Newborn, Idoru, Ghostchant, Positive Mental Attitude) produceri segítségével dolgoztak a kezdeti zenekaros gyermekbetegségek leküzdésében. Big ott volt a próbák nagy részén és onnantól az új dalok születésében is iránymutatást adott. 
A csapat 2017 februárjában az új dalokkalmeglátogatta Botlik Mátyást a Grenma Stúdióban (www.grenmastudio.hu), ahol felvették az új, immár magyar nyelvű dalaikat. Egy intró mellett négy dalt sikerült rögzíteni, amelyek témái az atyai hagyatékok továbbvitelét, a felelősséget, a szerelmi hülyítést, a társadalmi és gazdasági mókuskereket valamint a magány pozitív oldalait célozták meg.

Owls Are Watching "4 SZELLEM" [2017] - Teljes / Full Album Stream

A „4 Szellem” című EP végkicsengése pozitív és előremutató egy erősen megfogalmazott társadalomkritika mellett. 
Idén májusban a ritmusgitáros Bundics Kornél több évre kiköltözött az USA-ba, így az Owls Are Watching ritmusgitáros nélkül maradt és ezúton is keresik helyére az új tagot a további új dalaikhoz és koncertjeikhez. A zenekar a jövőben szeretné ezt a magyar vonalas dark punk rock stílust tovább vinni és már az új dalaikon dolgoznak azóta…
A 4 Szellem EP már Youtube-on, Bandcamp-en és Soundcloud-on is ingyenesen meghallgatható.

Anasarca – Survival Mode – 2017

    A német Anasarca egy igazi death metal veterán, ami leginkább Michael Dormann érdeme, akinek a zenekar annyira szívszerelme, hogy már többször újra gondolta, átszervezte, így gyakorlatilag ő az egyetlen eredeti tag 1995-től napjainkig. Azonban hiába minden változtatás, ha Michael gitározik és énekel, valamint zenét szerez, mást nem várhatunk a banda jelenlegi formációjától sem, […]

Tovább »

Urchin – misztikumok és tengeri szörnyek



Cavalcade Past a Forbearing Ruin
címmel jelentette meg új albumát a portlandi psycho-trip, post-doom stoner metalos Urchin. A 2014 óta létező duó (Eliese Dorsay – dobok, Adam Mundorf – gitár) témái továbbra is a misztikumok és a tengeri szörnyekhez kötődnek.
 

<a href=”http://thebandurchin.bandcamp.com/album/cavalcade-past-a-forbearing-ruin”>Cavalcade past a forbearing ruin by URCHIN</a>

Loincloth – az utolsó album

A kultikus instrumentális prog-metal banda, a Loincloth szeptember 29-án digitális formában adja ki második, egyben utolsó nagylemezét.

A zenekar rövid, tömör közleménye így szól: „A Loincloth megszűnik élő bandaként létezni; így ez a kiadvány lesz a végső lemez, amit felajánlunk a patás ördögnek, valamint a Cloth kedves hallgatóinak.
 

Southern Lord Recordings gondozásában Psalm of the Morbid Whore cimmel megjelenő albumuk rövid előzetese itt látható.
 
Loincloth - Psalm of the Morbid Whore (Album Teaser) - Coming Soon!

Cerebral Incubation – gerinctörő album várható



Bifurcation of Primordial Slamateurs
címmel egy veszedelmes albummal tér vissza az amerikai brutal death-slam metalos Cerebral Incubation.
 
A szeptember 22-én megjelenő, sorban a hatodik lemezükön, olyan vérbeli slam-death alkotással találhatóak, aminek hallgatása olyan, „mintha a segglyukadon keresztül tépnék ki a gerincedet„. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az alább előzetesként meghallgatható Ascariasis Evisceration című daluk.
 
CEREBRAL INCUBATION - ASCARIASIS EVISCERATION [SINGLE] (2017) SW EXCLUSIVE

Seether – új videó



Betray And Degrade
címmel mutatta be vadonatúj videóját a Seether. A Shaun Morgan által vezetett dél-afrikai rockerek ez év május 12-én, Poison the Parish címmel adták ki legutóbbi nagylemezüket.
 
Seether - Betray And Degrade (Music Video)

Kings and Liars – Recently Departed – első videó

Az amerikai hard rock, post-sludge-grunge matalos Kings And Liars nevű zenekar a múlthónap derekán Machines címmel jelentette meg debüt-EP-jént, melynek Recently Departed dalához forgatták le első hivatalos klipjüket.

Kings and Liars "Recently Departed" Music Video

A csapat bemutatkozó kislemeze az alábbiakban érhető el.
 

<a href=”http://kingsandliars1.bandcamp.com/album/machines-ep”>Machines EP by Kings and Liars</a>

Pänzer – új dalelőzetes a szabad gondolkodókról

Október 6-án jelenik meg a Destruction főnök, Schmier vezette Pänzer második nagylemeze Fatal Command címmel. Az albumról második dalként a We Can Not Be Silenced szöveges videóját ismerhetitek meg.

PÄNZER - We Can Not Be Silenced (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

Schmier az alábbiakat nyilatkozta az új dalról:

Ez egy kényes téma. A személyes szabadságodból mennyit vagy hajlandó feláldozni a biztonságunk érdekében? Amikor belevetetettem magam ebbe a témába és az egész Edward Snowden sztoriba, rettentően elkapott és muszáj voltam egy dalt írni róla. Vajon hős a fickó vagy áruló?

Az biztos, hogy egy nagyon okos ember, aki megmutatta az igazságot a világnak a globális megfigyelő rendszerről. Az is egy nagyon izgalmas ötlet volt, hogy barátokat, zenészcimborákat vonjunk be a szöveges videó elkészítésébe. Mindannyian szabad gondolkodók vagyunk és ennek a világnak a globális állampolgárai, és utálom azt látni, hogy csupán annyit sikerült elérnünk, hogy ismét egyre inkább eltávolodunk egymástól.

Maga a nóta igazán fogós, egy erőteljesen zúzós szám, benne a kedvenc Pontus-szólómmal az egész albumról. Remélem, az embereknek tetszeni fog a zene és hogy a téma is olyasmi, amiről érdemes olvasni. Rettentően tisztelem a szabad gondolkodókat és az emberiségnek szükségük van rájuk, hogy ne csússzunk bele ismét a káoszba és háborúba. Tudom, hogy egy csomó metal arc hallani sem akar a politikáról, de ez végeredményben mindannyiunkat érint!
 

Pänzer Fatal Command
(Nuclear Blast)

1. Satan’s Hollow
2. Fatal Command
3. We Can Not Be Silenced
4. I’ll Bring You The Night
5. Scorn And Hate
6. Afflicted
7. Skullbreaker
8. Bleeding Allies
9. The Decline (…And The Downfall)
10. Mistaken
11. Promised Land
12. Wheels Of Steel (Saxon cover – bonus track)

Anguish – elkészült a harmadik

 A svéd Anguish hosszú idő után elkészült harmadik nagylemezével, aminek megjelenését még erre az évre ígérik, egyenlőre pontos dátum nélkül. A sludge és tradicionális doom elemeket egyedi módon vegyítő brigád kiadványának és új dalainak címe azonban már ismeretes (Magna Est Vis Siugnah) valamint az album összes dalából kapunk egy kis ízelítőt az alábbi videóban. 

Anguish - Magna est vis Siugnah preview