Turulvér – Nap felől borító

Elkészült a Nap felől album borítója megtekinthető itt.

Tracklist:

1. …Ki értünk messze ment… (mp3)
2. Mindenség szónoklat
3. Újjászületés-köszöntőének
4. Nap felől
5. Farewell rite
6. 954 – The invasion
7. Haditanács – Ének a kurucz korból
8. Pilgrims
9. Wanderlust

Sear Bliss – új kiadó, koncert

A Sear Bliss 3 albumra szóló lemezszerződést kötött Anglia vezető metal kiadójával, a Candlelight Records-szal, ahol olyan zenekarok találhatók, mint például Emperor, Zyklon, Crowbar, 1349, stb. Ez egyértelműen az eddigi legnagyobb lehetőség a banda számára.


Máris az új album dalain dolgozunk gőzerővel, melyet remélhetőleg 2007 elején fogunk rögzíteni. A köztes időben pedig újra kiadásra kerül az első három Sear Bliss album remaszterizálva, bónuszokkal, valamint újrakeverve és részben újrajátszva.


Az időközben Kovács Péter gitárossal kiegészült bandát élőben legközelebb Budapesten, a Wigwam klubban lehet látni szeptember 16-án, ahol egy nagyszabású önálló koncertet adunk.


Az új felállásról egy kép, nagyban:


Gigantour 2005 – kétlemezes kiadvány

Az SPV/Steamhammer október 2-án jelentett meg egy 2 lemezből álló kiadványt a 2005-ös Gigantour „metal támadásáról”. A koncertkörútat a Revolver magazin az év legjobb turnéjának választotta. A Dave Mustaine által életre hívott fesztiválon az alábbi csapatok vettek részt: Megadeath, Dream Theater, Fear Factory, Anthrax, Nevermore, Life Of Agony, Symphony X, Dry Kill Logic és Bobaflex.

Gigantour CD tracklist:

Disc One (total time 50:10):

01. DREAM THEATER – Panic Attack (7:07)
02. DREAM THEATER – Glass Prison (13:10)
03. ANTHRAX – Caught in a Mosh (5:02) *
04. ANTHRAX – I Am The Law (6:44) *
05. LIFE OF AGONY – The Day He Died (3:17)
06. LIFE OF AGONY – Love to Let You Down (3:33)
07. DRY KILL LOGIC – Lost (2:31)
08. DRY KILL LOGIC – Paper Tiger (3:48)
09. BOBAFLEX – Better Than Me (2:29)
10. BOBAFLEX – Medicine (2:29) *

Disc Two (total time 42:32):

01. MEGADETH – She Wolf (3:35)
02. MEGADETH – A Tout Le Monde (4:31)
03. MEGADETH – Kick The Chair (4:08)
04. FEAR FACTORY – Transgression (4:55)
05. FEAR FACTORY – Archetype (4:40)
06. NEVERMORE – Born (4:59)
07. NEVERMORE – Enemies of Reality (4:51)
08. SYMPHONY X – Inferno (5:12)
09. SYMPHONY X – Of Sins and Shadows (5:41

Audio hangminták ITT találhatóak.

Excruciation – januárban új lemez

Az újra aktív svájci thrash metal banda Excruciation január 12-én jelenteti meg új „Angels to Some, Demons to Others” című lemezét. Dalcímek a korongról: „Devotion”, „One Step Further”, „I Am”, „Smashed”, „My Darkest Hour”, „Golgotha” és „Solitude Pt. II”.

Europe – végleges számlista

Az újjáalakult svéd hard rock csapat Europe október 27-én jelenteti meg Európában új „Secret Society” című lemezét. A korong számlistája is véglegesnek tekinthető már.

„Secret Society” tracklist:

01. Secret Society
02. Always The Pretenders
03. Love Is Not The Enemy
04. Wish I Could Believe
05. Let The Children Play
06. Human After All
07. The Getaway Plan
08. A Mother’s Son
09. Forever Traveling
10. Brave And Beautiful Soul
11. Devil Sings The Blues

Sacred Steel – itt a hatodik

A német Sacred Steel hatodik „Hammer of Destruction” című korongja november 10-én kerül a boltokba a Massacre Records gondozásában. A dalokat a Spiderhouse stúdióban rögzítették Harris Johns (VOIVOD, HELLOWEEN, ST. VITUS, DEPRESSIVE AGE, SODOM, KREATOR) producer segítségével. A keverés a Music Lab Stúdióban készült.

„Hammer of Destruction” tracklist:

01. Hammer of Destruction
02. Where Demons Dare to Tread
03. Impaled by Metal
04. Maniacs of Speed
05. Pounding Inferno
06. Children of the Spirit
07. Hell Insanity
08. Unholy Majesty
09. Blood and Thunder
10. Plague of Terror
11. Sword and Axes
12. The Torch of Sin
13. Generally Hostile (JAG PANZER cover)

Dry Kill Logic – új nóta

A Dry Kill Logic zenekar feltöltötte MySpace.com oldalára „4039” című dalát. A felvétel a csapat szeptember 19-én megjelenő „Of Vengeance and Violence” című lemezén lesz majd hallható. A banda október/november hónapokban Európában turnézik.

L.A.Guns – koncertanyag

A  Shrapnel Records gondozásában jelenik meg szeptember 12-én az L.A.Guns zenekar „Loud and Dangerous” című koncertanyaga. A kiadványra bonuszként két különleges videó is felkerült.

„Loud and Dangerous” tracklist:

01. No Mercy
02. Sex Action
03. Never Enough
04. Nothing Better To Do
05. Hell Raisers Ball
06. Over The Edge
07. Rock And Roll Outlaw
08. Nothing Better To Do
09. Hellraisers Ball
10. One More Reason
11. Electric Gypsy
12. Rip And Tear
13. The Ballad Of Jayne
14. Don’t Look At Me That Way

Bonus Live Video Tracks:

1. Hollywood’s Burning
2. It Don’t Mean Nothing

Clutch – októbertől stúdió

A Clutch zenekar októberben vonul stúdióba rögzíteni új lemezét. A srácok munkáját  Joe Barresi (QUEENS OF THE STONE AGE, KYUSS, TOOL, WEEZER, MELVINS)  producer segíti majd. Az új korong 2007 elejére várható.