A progresszív / djent metal vonalas finn Indistinct november 24-én, Heart Prince címmel adja ki új albumát. A 14 tételes lemezen az egresszív energiáktól a melankolikus könnyed dallamokig mindent felsorakoztatnak. Lemezük sokrétű zenei atmoszféráinak előzeteseként máris itt vannak Lava Bathhouse videójuk és First Light daluk.
Indistinct - Lava Bathhouse (Official Music Video)
2024. január 12-én adja ki debütáló albumát a japán szamuráj metal banda, a Ryujin (korábban Gyzenéven működtek). A lemez producere a Trivium főnöke, Matt Heafy, aki hat dalukban is közreműködik, többek között az alábbiakban látható The Rainbow Song-ban is.
„Ez a dal ’90-es évek japán anime dalainak és a power metalnak a fúziójaként jellemezhető. Mindannyian nagyon imádjuk! A klipben természeti felvételek láthatók a szülővárosomról, Hokkaidóról, valamint ainu törzsi viseletek is feltűnnek, mivel nagyon büszke vagyok az itteni csodálatos környezetre. Az eredetileg a pisztrángokról szóló szöveget Matt dolgozta fel, és a refrént is elénekelte velem. Emellett ez az első dal, amelyben nincs hörgés, és hallhatjátok az első magas hangú kiáltásomat is a szólóm előtt!” – mondta a zenekarvezető Ryoji Shinomoto.
RYUJIN - The Rainbow Song feat. Matthew K. Heafy (Official Music Video) | Napalm Records
„A Ryujin egy olyan zenekar, amely meghódítja a világot.” – tette hozzá Matt Heafy. „A The Rainbow Song egy olyan szám, amely véleményem szerint áthidalja a szakadékot, és rajongók egész sorát fogja a Ryujin mellé állítani. Már az első hallgatásnál azon fogjátok kapni magatokat, hogy együtt énekeltek velük!„
2024. február 16-án adja ki új szólóalbumát Ihsahn. Albuma Ihsahn címmel fog megjelenni a Candlelight Records kiadásában. A legendás Emperor frontembere, főzeneszerzője újraírta az epikus extrém zene szabálykönyvét. Hamarosan érkező lemez kétféle változatban fog megjelenni, a hagyományos metal változat mellet nagyzenekari verzióban is kijön. Első előzeteseként Pilgrimage to Oblivion című dalára készült videója ismerhető meg.
Ihsahn - PILGRIMAGE TO OBLIVION
„A Pilgrimage To Oblivion meglehetősen közvetlen bevezetésként szolgál az album átfogó zenei és konceptuális aspektusaihoz. A dalszövegek egyenesen a történetbe mennek bele, a klip pedig az első a teljes történetet bemutató videók sorában. 16 éves korom óta átlagosan minden második évben kiadok egy nagylemezt. És ez adott némi lehetőséget arra, hogy különböző alternatívákat fedezzek fel. Így a nyolcadik nagylemezemen arra gondoltam, hogy ’rendben, hogyan kellene megcsinálnom azt, amihez a legjobban értek, de közben tízszer magasabbra emelem a lécet’.
Amit csinálok, annak a középpontjában a black metal áll, az extrém torzított gitárok és sikolyok, de a legkorábbi Emperor-felvételek óta hallani lehet, hogy a billentyűs részeket olyan klasszikus filmzenék befolyásolták, mint Jerry Goldsmith, John Williams, Bernard Herrmann, John Carpenter művei, és így tovább.” – mondta Ihsahn..
A Pilgrimage to Oblivion nagyzenekari verziója az alábbiakban hallgatható meg.
Ihsahn - PILGRIMAGE TO OBLIVION (Orchestral)
„Ezzel a kiadvánnyal szerettem volna mélyre ásni zenei hátterem lényegi elemeibe; black/extreme metal és az orchestra, valamint a filmzene iránti szerelmem. Tehát azzal a szándékkal álltam hozzá az íráshoz, hogy az anyagot a maga teljes metalos kifejezésmódjában mutassam be, de a zenekari részeket is úgy rendezzem el, hogy azok egymástól függetlenül is működni tudjanak. A filmes inspirációnak megfelelően a zene és a szövegek két párhuzamos narratívát követnek, végig visszatérő témákkal. A fő sztori a metal változatban jelenik meg, míg a másodlagos történet a zenekari változatban gyökerezik, bár belevérzik a fő történetbe.
Mondhatni kísérletet tettem arra, hogy a teljes produkció struktúráin belül írjam meg a filmzenét, lehetővé téve számomra, hogy lényegében ugyanannak a zenének különböző, és néha ellentétes változatait fedezzem fel. Végül az összes zenét zongorás rövid partitúraként írtam meg, és értelemszerűen egy tipikus bandára és egy nagyzenekarra hangszereltem, ügyelve arra, hogy minden összhangban legyen egymással.„
Ihsahn – Ihsahn
(Candlelight Records)
1. Cervus Venator 2. The Promethean Spark 3. Pilgrimage to Oblivion 4. Twice Born 5. A Taste of the Ambrosia 6. Anima Extraneae 7. Blood Trails to Love 8. Hubris and Blue Devils 9. The Distance Between Us 10. At the Heart of All Things Broken 11. Sonata Profana
Jövő év elején jelenik meg a melodikus death metalt játszó amerikai Upon Stone debütáló lemeze. Lemezük Dead Mother Moon címmel 2024. január 19-én fog megjelenni a Century Media gondozásában. A 8 + 1 Misfits feldolgozást tartalmazó korongról elsőként címadó daluk videója ismerhető meg, amiről a zenekar énekes/basszusgitárosa, Xavier Wahlberg a következőket árulta el:
„Egy halandó ember élete értelmének a keresése a rituálék és a mágia gyakorlásán keresztül. Az éjszakai szellemvilág erejének és tiszteletének a felfedezése, amely arra vár, hogy elnyerjék azok, akik hajlandóak teljesen átadni magukat a számára. A Dead Mother Moon ezeknek az elemeknek a megnyilvánulását, megszemélyesítését képviseli. Egy istenség, istennő, aki mindezek felett uralkodik.”
November 10-én, a Season Of Mist kiadásban jelent meg a holland kortárs metal kalandorok, az Autarkh második albuma Emergent címmel. A zenekart Michel Nienhuis gitáros/énekes (Dodecahedrom), David Luiten gitáros/producerrel (Inferum), Desmond Kuijk basszusgitárossal (Dear Mother) és Tijnn Verbruggen elektronikai varázsló alkotják. A kilenc számot tartalmazó lemez a belső univerzum hangos felfedezése, ahol minden világos és sötét dolog találkozhat.
„Úgy érezzük, ez a lemez jelenti a következő Autarkh lépcsőfokot a művészi fejlődésünkben. Az Emergent nyitottabb, változatosabb és sugárzóbb, emellett pedig rugalmasabb is a Form In Motionhöz képest. Megnövelt sokoldalúságot és kontrasztot biztosít, és azt látja, hogy a sáv felemelőbb és mássalhangzóbb területek felé terjeszkedik.” – mondták lemezükől.
Egy legendás, kultikus bandáról írni soha nem egyszerű feladat, főleg, ha az komoly változáson megy keresztül. A rajongók egy része a klasszikus lemezek visszatérésében reménykedik, mások az újdonság hiányát róják fel számukra, megint mások pusztán az irányvonalat nem érzik már magukénak. Nagy kérdés, hogy mennyi joga van bárkinek pálcát törni egy olyan zenekar felett, mint […]
Death Grip címmel mutatott be új videóját a modern metalcore vonalas The Ghost Inside. A zenekar jelenleg új lemezén dolgozik, aminek megjelenése jövőre várható.
„A Death Grip témája a túlélés, illetve, hogy befolyásolod a végzetedet, mivel te magad jelölöd ki a saját utadat. Halálos szorítás mellett nincs szükséged mentőövre.” – mondták új daluk kapcsán.
The Ghost Inside - "Death Grip"
A zenekar a nyár folyamán Earn It címmel kiadott egy másik videót is, ez az lentebb nézhető meg.
December 8-án egy feldolgozásokkal teli albumot ad ki a Dimmu Borgir. Inspiratio Profanis című albumuk a norvég szimfonikus black metal legenda eddig rögzítette feldolgozásait rejti magában, szám szerint nyolcat.
„Úgy gondoltuk, ideje csokorba gyűjteni az évek során rögzített feldolgozásainkat, Felfrissítettük a maszterelést, és mindent egybecsomagoltunk, hogy megmutassuk néhány fontos hatásunkat.” – mondja Silenoz.
Kedvcsinálóként a Deep Purple „Perfect Strangers„, valamint a Venom „Black Metal„-ja ismerhető meg róla.
Perfect Strangers
Black Metal
Dimmu Borgir – Inspiratio Profanis
(Nuclear Blast Records)
1. Black Metal (Venom)
2. Satan My Master (Bathory)
3. Dead Men Don’t Rape (G.G.F.H.)
4. Nocturnal Fear (Celtic Frost)
5. Burn In Hell (Twisted Sister)
6. Perfect Strangers (Deep Purple)
7. Metal Heart (Accept)
8. Nocturnal Fear (Celtically Processed) (Celtic Frost)
Bats címmel november 10-én jelent meg az ír old-school thrasher Gama Bomb nyolcadik stúdiólemeze. 11 dalos lemezük az alábbiakban hallgatható végig.
„A denevérek leszálltak! Nyolcadik albumunk most már MINDENHOL streamelhető és megvásárolható!
Szeretnénk MEGKÖSZÖNNI a sok szeretetet és támogatást, amit mutattatok felénk, miközben készítettük és népszerűsítettük ezt a lemezt, ami szerintünk a legjobb albumunk. A rajongóinktól érkező zümmögés irreális volt, és egyre hülyébb erőfeszítésekre taszít minket. Csak így tovább!
Szeretnénk tudni, mit gondolsz az albumról, szóval csak bátran a véleményekkel.”
Antichrist Of Love címmel osztotta meg hamarosan megjelenő lemezének második videóját a spanyol dark metal TodoMal. Új lemezük november 24-én, A Greater Good címmel jelenik meg az Ardua Music gondozásában. A Christopher B. Wildmanés Javier Fernández (Asgaroth, Nexus 6, The Heretic, Dejadeath, stb,) alkotta duónak ez lesz a második nagylemeze.
A szeretet Antikrisztusa, szívünknek az a baljós része, amely önzésre, arroganciára visz bennünket és eltávolít minket másoktól. Meggátolja, hogy embertársainkkal szoros kapcsolatokat alakítsunk ki. Ez a hedonista szörnyeteg mindig többre vágyik, soha nem elégszik meg azzal, ami van, mindent el vesz, ami az útjába kerül, de ugyanakkor jutalom és büntetés is egyben. Jutalom, mert kielégíti ezt az elsődleges és húsevő szükségletet. Büntetés, mert végül arra kényszerít bennünket, hogy szembenézzünk falánkságának következményeivel.