The Offering – Látod az elefántot?

2015 óta nyomja a heavy/power metal-t a Massachusetts államból származó The Offering. Eddig egy EP és egy album szerepelt a nevük mellett, na és számos koncert, amit főleg Amerika északkeleti részein adtak. Mindezen felül belefért még egy Wacken is, tehát jól érzik magukat a színpadon. November 4-én érkezik a második albumuk, ami a Seeing The Elephant nevet kapta. A 2020-as Amerikát elsöprő tüntetések és lázadások szolgáltattak inspirációt a srácoknak. Lemezelőzetessel is készültek nekünk, mégpedig a nyitódallal, ami a Wasp névre hallgat. Erről a dalról így vélekedik a zenekar gitárosa:
„A Wasp az egyik legambiciózusabb dalunk, amit eddig készítettünk. Csupán egy hónappal a studióba vonulásunk előtt írtuk meg! Úgy gondoltuk egy ilyen vakmerő és érzelmileg fűtött albumot olyan agresszíven kell kezdenünk, amennyire az lehetséges. A Wasp számunkra egy 7 perces kinyilatkoztatása annak, hogy visszatértünk, sok mondanivalónk van és zeneileg szabadabbak és zabolázatlanabbak vagyunk mint valaha”










