Paradise Lost – Megérkezett a Felemelkedés

Ascension címmel szeptember 19-én adta ki 17. nagylemezét a Paradise Lost. Az album borítóján a híres angol festő George Frederic Watts „The Court of Death” (A halál udvara, 1870–1902) című alkotása látható. A festmény méltóképp tükrözi az album hangulatát, amiről a korábbiakban Nick Holmes, a zenekar énekese röviden ennyit nyilatkozott:
„Az Ascension egy izzó nyomorúsággal teli kavalkád, egy erőteljes, bánattal teli séta a dicsőséges diadal és a szánalomra méltó tragédia gonosz világában.”
A lemez megjelenése mellé Lay A Wreath Upon The World című dalukhoz friss szöveges videó is készült.
„Az embereknek arra kellene számítaniuk, hogy még nyomorultabbak leszünk.” – viccelődött Nick Holmes, amikor arról kérdeztük mi várható a 17. nagylemezüktől. – majd így folytatta: „Megérkezett az Ascension. Megjelent az új albumunk, rajta 10 bánat és dachimnusz, amit most a világ elé tárunk!
Az album címe egy jobb helyre való felemelkedésbe vetett hitből, a Földtől a mennyországig tartó fikcióból és az ezzel járó összes követelményből származik. A való életben az emberek gyakran születésüktől fogva arra törekszenek, hogy jobb emberekké váljanak, függetlenül attól, hogy az egyetlen jutalom érte a halál.
A dalszövegek egyszerűen csak arról szólnak, amit az élet elénk sodor. Sosem kiszámítható, és ezen belül félelmetes is lehet. Az, hogy az emberek hogyan birkóznak meg a halállal, milyen mankókhoz fordulnak, és hogy hogyan befolyásolja mentális állapotukat az életüket megváltoztató helyzetek, mindig érdekes eredményeket szül. Ahogyan ez az album is ilyen.”









