Bencsik Samu – DVD a legendáról
Csillag leszel címmel a GrundRecords gondozásában január 28-án jelenik meg a legendás gitáros, Bencsik Sándor életét, életművét bemutató DVD.
Bencsik Samu már életében legendává vált. A Gesarol zenekarba, mely hamarosan felvette a P. Mobil nevet, 1973-ban csatlakozott. Innentől kezdve ezrek hallhatták gitározását évi közel 300 koncert alkalmával több mint hét éven keresztül. A P. Mobil sikere jelentős részben Bencsik szerzeményeinek és brilliáns gitárjátékának voltak köszönhető. A zenekar azonban hiába töltötte meg rendszeresen a Budai Ifjúsági Parkot, lemezszerződéshez nem jutott. Bencsik emiatt Cserháti Istvánnal 1980-ban elhagyta az anyabandát, és megalakította a P. Box zenekart, mely 3 albumot jelenthetett meg.
A P. Box feloszlása után Samu Deák Bill Gyula mellett folytatta a zenélést, de a relatív sikertelenség felett érzett elkeseredésében 1987-ben elhagyta az országot, majd tisztázatlan körülmények között Ausztriában életét vesztette.
Ez a DVD Samu munkásságának állít emléket zenésztársak megemlékezéseivel, korabeli koncertfelvételekkel és egyéb bejátszásokkal.
_ELVALASZTO_
| 1. | Diósgyőri Popfesztivál |
| 2. | Menj tovább |
| 3. | Csillag leszel |
| 4. | Kétforintos dal |
| 5. | Szerelmed napsugara |
| 6. | A harmadik kő a Naptól |
| 7. | Hosszúlábú asszony |
| 8. | Ómen |
| 9. | Csizma az asztalon |
| 10. | Másnak szól |
| 11. | Fekete bárányok |
| 12. | Örökmozgó lettem |
| 13. | Johnny B. Goode |
| 14. | Ha megszólalnál |
| 15. | Másnak szól a dal |
| 16. | Fantomlány |
| 17. | Miskolc |
| 18. | A 4 Rocktenor |
| 19. | Csirkepaprikás |
| 20. | Valami Rock & Roll |
| 21. | A Főnix éjszakája |
| 22. | Pandora’s Box |
| 23. | Gitárpárbaj intro |
| 24. | Gitárpárbaj |
| 25. | Utolsó cigaretta |
| 26. | Örömóda |
| 27. | Für Elise |
| 28. | Nekem ne mondd |
| 29. | Rock & Roll |
| 30. | Maradj a vonalban |
| 31. | Szabad madár |
| 32. | Hosszúlábú asszony 2. |
| 33. | Nincs más út |
| 34. | A zöld, a bíbor és a fekete |
| 35. | Egyszer az életben |









