Astru – A csend és az elmélyülés békéjének mindennapos tagadása

Új lemezével jelentkezett a hazai kísérleti avanatgarde black metal / blackgaze / stoner – doom remete Astru. Omnes Viae Inferno Ducunt című kilenc tételes instrumentális hangvételű anyaga, közel egy éve kiadott Dogma dupla-albumát követi. Az alkotó a következőket osztotta meg új albuma kapcsán:

Szöveget ezúttal nem akartam beleerőszakolni a zenébe, gitárt-centrikusabb és Sabbathosabb – más, de nem szeretnék ilyen hangzatos klisékkel dobálózni, hogy: „új kezdet”. Az elgondolás magva hasonló, vagy ugyanaz, csak a megfogalmazás változik: A „mi” nyilvános többesszáma menedék, de csak az „én” vállalja az „én” felelősségét, csak az „én” beszél a saját nevében, és egyedül az „én”-nek van joga erre. Ezért alapvetően más egy olyan szólómunka, ami mellőzi bárki bevonását, bármilyen módon. Ennek felismerése sokaknak túl nagy falat, de aki eleget töprengett már a saját rothadásán az nem fogja visszasírni a látszatot, amitől megszabadult.

A bálványok nem adják meg azt, ami a logika hatókörét egy elképzelt vagy megálmodott kiterjedésig tágítja. Nem lehet a kezet tisztának, a szívet romlatlannak megőrizni és közben szomjazni az undorítót, a bűzt, és a lélek saját sarában hempergését. Az individualista alkotások apró alkatrészei a rothadó világtól való elszakadás mechanizmusának, visszaigazolják az elutasítás és a sehová sem tartozásom érzetét és érvényességét. Amikor keresztezzük egymás útját, első sorban azért tesszük, hogy közösen alacsonyodjunk mind mélyebbre a semmi felé vezető hajszában, prostituálva ezzel a magányt és kikényszerítve a párbeszédet – a csend és az elmélyülés békéjének emberemlékezet óta űzött, mindennapos tagadását.

A lemezt egy hozzá kapcsolódó, hangulati képekből összeállított videó is kíséri.

Omnes Viae Inferno Ducunt (2025)