Ott kezdem, hogy a Fémforgácsos pályafutásom elején – 2008-ban – volt szerencsém élőben meghallgatni a Flop zenekart a biatorbágyi Vörös Pincében. A zenekar egyetlen nagylemeze (Torso) azóta is vissza-visszatérő vendég a lejátszóban, mondhatni all-time hazai kedvenc. Sajnáltam, hogy a banda befejezte a működését, így tehát nagyon örültem, amikor hírét vettem, hogy a csapat énekese egy […]
Új kislemezzel jelentkezett a kőbányai stoner Muddy Roots trió. A 2019-es ’Wings On My Back’ bemutatkozó nagylemez, és a 2021-es ’Lighthouse’ EP megjelenése után, itt az új 2024-es ‘The Die is Cast’ kislemez. Az anyag négy számot tartalmaz, ami elmondásuk szerint úgy szól, mintha egy 1978-as Ford Bronco, ami fingó tevéket szállít egy hosszú alagúton keresztül. Az albumon egy vendégzenész is közreműködik Sánta Zola (Let The Cigar Die, Alpárfeszt) személyében, aki a ‘Shit Mountain’ záró számban támogatja meg a hangzást egy plusz gitárral. Ha szereted az olyan zenekarokat, mint a The Atomic Bitchwax, a Motörhead, a Clutch, vagy esetleg a ZZ Top, akkor ez a banda neked való. A friss anyag elérhető lesz fizikális formában, és az online zenei platformokon is.
Az EP-ről a StonerForgács YouTube csatornán hallhatjátok Nico (stonerblog.hu) és Sanyi gondolatait az anyagról Winci hathatós segítségével.
Nem túl gyakori, hogy egy zenekar 33 (nem elírás, tényleg harminchárom) év után adja ki a debütáló lemezét. A figyelem felhívó és megosztó nevű hardcore/punk II. Ukrán Front (újabban MUF) esetében pontosan ez történt. Hogy miért, azt a podcastból megtudhatjátok. Meg azt is, hogy milyen zenéket szeretnek a trió tagjai. Az adás felvétele hamarosan a […]
Zahorán Csaba basszusgitáros-énekes 2002 óta zenél a Billog nevű zenekarában kisebb-nagyobb megszakításokkal. A beszélgetés apropóját egy újragondolt és év elején megjelentetett dal adta, de persze szóba került az Ektomorf friss lemeze, a turnézás kellemes oldala is. Ezen kívül beszéltünk a Csabi konyhája gasztroblogról és a hozzá kapcsolódó eseményekről és persze meghallgattuk a kedvenc dalait is. Az idei […]
Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica. A finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre.
A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul, bemutatva legendás első albumuk, az Apocalyptica Plays Metallica folytatását. A kettes számmal jelzett friss lemez folytatja azt az utat, amin a finn zeneiskola, a Sibelius Akadémia 4 fiatal csellósa elindult 1996-ban: ekkor találták ki, hogy saját hangszerükön adják elő a legnagyobb heavy metal titánok, vagyis a Metallica dalait. Számtalan koncerttel később a jelenleg hármasként működő együttes most visszakanyarodik a kezdetekhez, bezárva az akkor megkezdett kört. A 26 évvel ezelőtt Nothing Else Matters feldolgozás videóklipjét itt nézhetjük meg:
Az alapító Eicca Toppinen így kommentálta a zenekarral kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!”
A két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en játszik majd a csapat. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul, de a zenekar rajongói klubjának tagjai és a koncertet szervező Concerto Music early bird hírlevelesei már február 21-étől megvásárolhatjuk az extra kedvezményes belépőjegyeket. A zenekar saját weboldalán kiegészítő VIP jegyeket is kínál majd.
a Concerto Music bemutatja: Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024 2024. november 25., hétfő 19 óra Budapest, Barba Negra Red Stage Apocalyptica koncert Belépő: early bird jegyek 10.900 (korlátozott számban), normál elővételben 12.900 Ft, nov.1-től 14.900 Ft. Balkonjegyek: 17.900 (korlátozott számban) A zenekari rajongói klub és a Conceto Music early bird hírlevelesei számára a jegyértékesítés február 21-én 10 órakor indul. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul.
Nico (Stoner.blog) kollégával meghallgattuk az új Muddy Roots EP-t, amiről eszmét is cseréltünk. Winci pedig már dolgozik rajta, hogy élvezhető formába hozza. Február 21-én megnézhetitek.
A tavaly visszatért indusztriális elemekkel operáló kult csapat január 31-én egy új dallal indította 2024-et. A Háni „Háncsa” Szabolcs (Gitár, Vocal, Programozás), Czeglédi „Czegi” Tamás (Bass, Vocal) és Horváth „Tomsa” Tamás (Synth, Sampler) felállású S.N.O.T. (Separated Notions Operate the Torture) Tetteid súlya címet viselő tétel kapott egy szöveges videót is
„A zenekari közlemény szerint a dal a kérdésekről szól. Honnan jövünk? Hova megyünk? Ki, hogy boldogul a tettei következményeivel?„
** S.N.O.T. - Tetteid súlya ** Official szöveges videó **
Negyven évvel ezelőtt jelent meg a HBB kultikus kiadványa, a Vadászat. A kerek évforduló és Földes László Hobo jubileumi – már teltházas szombati – Arénás koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával újították fel, a végeredmény február 9-én jelenik meg a GrundRecords gondozásában.
Vannak a magyar rocktörténetben olyan albumok, amelyeken nem fog az idő vasfoga. Sőt, az eltelt évek, ha lehet, még nemesebbé teszik őket – végül örök klasszikussá válnak. Kétségtelenül ezekhez a kiadványokhoz tartozik Hobo Blues BandVadászat című korongja is, ami annak ellenére, hogy mondhatni hirtelen felindulásból született, végül a hazai könnyűzene meghatározó klasszikusává vált. Hobo és Deák Bill Gyula kettőse önmagában képes egy egyedi atmoszféra megteremtésére. Az album különlegessége emellett Tátrai Tibornak és Póka Egonnak köszönhetően a kivételes zenei sokszínűségében rejlik. A Vadászat folk-, blues- és rockzenei elemeket vegyít, ami a kiváló hangszereléssel párosítva összetéveszthetetlen végeredményt idéz elő.
A lemez dalszövegei úgyszintén kimagaslóak: Hobo sorai gondolatébresztőek, telis-tele vannak burkolt társadalomkritikával és sokszor személyes érintettséget tükröznek. A Vadászat nem egy egyszerű zenei album, hanem egy komplett művészeti alkotás, ahol a zene, a szövegek és az előadásmód összehangoltan hozzájárulnak egy örökérvényű világ megalkotásához. Így negyven év távlatából abszolút bebizonyítja, hogy a művészi kifejezés ereje nem ismer határokat.
A GrundRecords az újrakiadás esetében szem előtt tartotta ezeknek az értékeknek a megőrzését. A Fotexnet a kiadó rendelkezésére bocsátotta az eredeti Hungarotonos mesterszalagokat – ezek segítségével egy teljesen új, kiváló minőségű átírás készült az analóg felvételekről. Az anyagot Rozgonyi Péter hangmérnök szigorúan az eredeti keverési arányokhoz ragaszkodva maszterelte újra. Az így kapott dupla CD füzete is az eredeti hanglemez lekicsinyített replikája. Tartozik hozzá egy 32 oldalas különálló könyvecske Hobo előszavával, a teljes szövegkönyvvel és rengeteg korabeli Hobo Blues Band képpel. A Vadászat képes arra, hogy felidézze a múlt történéseit, amik sajnos most is fájóan aktuálisak – miközben inspirációt adhat a jelen és a jövő generációi számára. A jubileum és az újrakiadott változat remek alkalmat kínál arra, hogy tudatosítsuk: a kiemelkedő, emlékezetes művek milyen időtálló élményt tudnak nyújtani.
A 2009-ben alakult progresszív rock zenekar, a Marcello’s Mystical Mind már nyáron bejelentette, hogy felfüggeszti a működését, de a méltó búcsúra mostanáig kellett várni: a talán legslágergyanúsabb daluk akusztikus verzióját ezúttal duett formában hallhatjuk. A hangszerelés is új, az eredetileg gitárokra épülő dalt érzékeny zongoraszólam gazdagítja, amelyet a vendégénekes, Kálmán Kata (Perfect Symmetry) szárnyaló hangja tesz teljessé. Érdekesség, hogy ez a változat néhány éve élőben is hallható volt a szigetvári ProgCamp fesztiválon, ahová a két együttes ismeretsége is köthető. A közönség lelkes fogadtatása miatt választotta az MMM ezt a különleges felvételt hattyúdalnak:
„Valami nagyon összeállt abban a pár pillanatban, Kata csodálatos énekével kiteljesedett az egyébként is elég érzelemdús dal. Konkrétan többen megkönnyezték a nézőtéren. Már csak ezért a kivételes együttműködésért is kár lett volna, ha fiókban marad.” – magyarázta a döntést Török Viktor énekes.
Az MMM pályafutása során számos fesztivál, köztük a legjelentősebb hazai progresszív rock kezdeményezések (ProgHeaven, ProgCamp, 7/8 Feszt, Moonhead Prog Fest) fellépője volt, előzenekarként a Special Providence-t is erősítették, illetve a Fülesbagoly Tehetségkutató többszörös díjazottai. A cizelláltabb rockzene kedvelőinek azért továbbra is érdemes lesz figyelni az együttes online felületeit, mert a jövő évre új néven, új felállásban, új dalokat ígérnek – árulta el a gitáros/zeneszerző Tarcza Vilmos.
A decemberben lezajlott nyugat-európai turné (Belphegor) után a Monastery zenekar újabb lehetőséget kapott arra hogy újra nemzetközi szinten szerepelhessen. A csapat csatlakozik két legendás death metal zenekar, az ATHEIST/CRYPTOPSYzenekarok európai turnéjához. turnéjáh
A turné összesen 28 állomást foglal magába, ebből a Monastery az első 14 koncerten vesz részt. A koncertsorozat érinti Dániát, Németországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Ausztriát, Horvátországot, és Olaszországot is. A körút február 25-én Berlinben indul! A turné nyitóbandája az amerikai illetőségű thrash csapat, az Almost Dead lesz.