Rendkívüli kiadvánnyal ünnepli első 15 évét az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál. Több, mint 200 oldalon át merülhetünk el a Fishing-életérzésben, több, mint 100 fotó kíséretében. A szerző Beck Zoltán, a 30Y zenésze. A kiadványt az előrendelők karácsonyra már kézben is tarthatják.
El lehet mondani egy könnyűzenei fesztivál történetét úgy, hogy az évek és a történések alakulását ne csak értse, de át is érezze az olvasó? Hogy bevonódhasson a múltba, beláthasson a színfalak mögé, részese lehessen a történetnek? A Fishing on Orfű – A könyv alkotói azt állítják: igen. Az előrendelés már el is indult!
Miért? „Méltó módon akartuk megörökíteni a Fishing első 15 évét. Rengeteg archivált anyagunk gyűlt össze és szerettük volna egy gyönyörű kiadvánnyal megörvendeztetni a közönségünket. És persze jóleső volt a könyv kapcsán visszatekintenünk a múltunkra, pláne, hogy nem szokványos történetnek gondoljuk a Fishingét, szóval az is cél volt, hogy az eddigi elszórt nyilatkozatok és sztorizások után végre minden egy helyen gyűljön össze” – mondta el Egyedi Péter, a Fishing kommunikációs vezetője, a könyv szerkesztője.
A Fémforgács történetének egyik legkülönlegesebb adása volt ez, amikor a Sonic Bear Punch két tagja – Pityesz és Lui – társaságában megjelenés előtt majdnem végighallgattuk a Part I – Deep Down Inside című debütáló albumot. A műsorba sajnos megérkezett Murphy is (én b@ßtam el amúgy – Sanyi), és a záró tételbe belekotnyeleskedett, de a podcastban […]
Az Angertea hazánk talán egyik legrégebbi (1996-ban alakultak) és legkülönlegesebb underground csapata. A trió szinte a kezdetektől (1998 óta) stabil felállásban létezik, akkor váltotta Farkas Pétert Bárkai Laci. A csapat 27 éves fennállása alatt ezidáig néhány demót és EP-t, valamint hat albumot készített, ami azért szép teljesítmény, főleg, ha hozzávesszük, hogy bár voltak külföldi kiadós […]
A 2023-as SnailgardN lemez egy változatos, remek dalszerzői vénával megáldott csapatot mutat, akik hangszeresen és énekileg is toppon vannak. Ráadásul az ízlésük is rendben van. A műsorba hozott kedvenceik is változatosak, amikkel kapcsolatban jót beszélgettünk. Persze a zenekari dolgok is szóba kerültek a dalszerzéstől a koncertezésig.
A rock, a metal, az elektro, a punk pop és az alter (meg ki tudja még mi) mezsgyéjén lavírozó The Age nemrég egy különleges koncept anyaggal jelentkezett. Ennek kapcsán beszélgettünk és mutatták be dalait, meg azokat a kedvenceket és hatásokat, amik talán bepillantást engednek abba, hogyan lett ilyen eklektikus az anyag. Kicsit megmutatják a csapat […]
A heti adást a Jótékonysági Merch Licit 2023 szervezőivel prezentáltuk. Földesi-Bene Andrea (Mögött Blog), Völgyesi Ádám, A svéd metalos (NuSkull.hu), Hajdu Andor (BARhole Music) sokat mesélt a licit hátteréről, a támogatókról és az idei támogatottról, az Ott-Hont Vadmentő és Közösségi Segítő Alapítványról. Szó esett még a zenékhez kapcsolódóakon túl a zenei blogolásról, a pályatársakról meg […]
A solymári lakótelep metál egyetlen hazai képviselője, az MWS (vagy M.W.S. ezt végül nem kérdeztem meg Both Andrástól, amikor a rádióban vendégeskedett, de talán mindegy is) hosszú idő után jelentkezett új lemezzel. A podcastben megismerhetitek a banda sztoriját, így arra most nem térnék ki hosszan, a lényeg, hogy 13 évvel a None of them Will […]
A budapesti Breastbone zenekar a 2023-as Kill Monday Management Tehetségkutató negyedik helyezettje. Ennek apropóján látogatott el el a stúdióba a banda, akik álmodozós, pszichedelikus zenéjükkel nem véletlenül jutottak a döntőig. A zenekar dalszerző-énekesnője olyan különleges dalokat válogatott erre az alkalomra, ami ritkán hallható rádiókban. A csapat Demoját ajánlom figyelmetekbe. A podcast pedig itt:
A szeptemberben megjelent új EP-jét mutatja be élőben október 20-án az Annisokay. A német post-hardcore zenekar a Barba Negra Blue Stage-en játszik majd, két másik metalcore csapat, a norvég Fixation és a skót To Kill Achilles mellett.
A német modern metal színtér egyik neves képviselője az Annisokay: erőteljes, dinamikus és mégis érzésekkel teli dalaikat ma már rengetegen ismerik és kedvelik. A 2007-ben alakult csapatra egyaránt jellemző a lehengerlő hangzású ritmusszekció, a súlyos és sodró gitárfutamok, valamint az agresszív betétekkel nyugtalanított dallamos énekek, kórusok. A dalokban egyaránt megjelennek progresszív metal, pop és EDM hatások is, de a (post-)hardcore jelleg ellentmondást nem tűrően dominál.
Fotó: Anna-Sophia Hanson
Lemezein az Annisokay társadalmi problémákat, emberi érzelmeket és a párkapcsolatok nehézségeit dolgozza fel, komor hangulatú megközelítéssel. A tiszta vokálokért az alakulás óta Christoph Wieczorek a felelős, védjegyszerű hangzást és érzelemgazdag előadásmódot biztosítva. Ötödik nagylemezük, a 2021-es Aurora volt az aktuális hörgős-kiabálós énekes, Rudi Schwarzer első közös munkája a csapattal. Az erőteljes és átütő orgánummal bíró Rudi csatlakozása új fejezetet nyitott a zenekar életében: a lemez a német lemezeladási lista 18. helyén nyitott megjelenésekor, 2022-ben pedig nagy sikerű európai turnén mutatták be, Budapesten is.
Idén csatlakozott Peter Leukhardt új basszusgitárosként, és végre új zenével is jelentkezik a zenekar: tavasszal a Human című dalhoz készítettek egy klipet, majd nyáron a Calamity-hez is. Mindkettő szerepel az Abyss Pt I című, 6 tracket tartalmazó EP-n, ami szeptember 22-én jelent meg az Arising Empire kiadónál. A második dal klipjét itt nézhetjük meg: https://www.youtube.com/watch?v=vxJTh7-eXWU
„A Calamity egy különleges, metalcore verziója Leony (egy német popénekes) Remedy című dalának; arról a küzdelemről szól, amikor olyasmitól akarunk szabadulni, ami nem enged el. A dalszöveg bemutatja azt az intenzív, belső rágódást, amit az ijesztő helyzetből való kitörés érdekében csinálunk végig. Igazán élveztük azt a munkát, amivel az eredetileg lendületes nótából egy komor, súlyos metalcore tételt formáltunk.” – áll a zenekar közleményében.
Az Abyss turnén ott lesz a skót post-hardcore szcéna egyik ismert képviselője, a To Kill Achilles is, akik szintén az Arising Empire-nél adták ki harmadik nagylemezüket augusztusban. „A Recovery albumon a traumákról, tragédiákról és veszteségekről esik szó. Sok szó esett már a negatívumokról, és senki sem élhet örökké ilyen hangulatban, így most fókuszt váltunk, és a gyógyulásra, felépülésre, és az életünk feletti kontroll visszaszerzésére koncentrálunk a lemezen. Köszönjük mindazoknak, akik kitartottak mellettünk az elmúlt években, segítsük egymást az elkövetkező nehéz időkben is, és ünnepeljük együtt a jó dolgokat.”
Október 20-án elsőnek egy norvég csapat, a 2020 óta működő Fixation mutatkozik be a Barba Negra Blue Stage-en. A csapat még csak idén adta ki More Subtle Than Deathcímű első nagylemezét, de a korábbi kislemezeknek köszönhetően már szolid ismertségnek örvendenek, és nemrég a kontinenst is körbejárták Devin Townsend és az Imminence oldalán. A Flat Earth videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/-NxPxPYAx_0?si=EeSJ8VsPearZ6lnV
A Concerto Music bemutatja: Abyss Tour 2023 2023. október 20., péntek 19 óra Budapest, Barba Negra Blue Stage Annisokay, Fixation, To Kill Achilles koncertek Belépő: elővételben és a koncert napján 6900 Ft.
A rendszeres olvasók már találkozhattak a STONERFORGÁCS előzetesével néhány héttel ezelőtt, most pedig örömmel jelenthetjük be, hogy néhány napja elindult a YouTube csatorna és ezen látható az első adás. Néhány szóban összefoglalva a műsor egy tervezett sorozat első – fogalmazzunk így: kísérleti – darabja, amit a stoner.blog.hu-t készítő Nikóval találtunk ki és többek segítségével hoztunk […]