Címke: Concerto

Thy Art is Murder újra a Barba Negraban!

Július negyedikén a Concerto Music szervezésében visszatér Budapestre az ausztrál deathcore alakulat! A Barba Negra Blue Stage-et zúzza majd szét a banda, de előtte még bemelegít a Knosis és Fit For A King. Legutóbb tavaly októberében járt nálunk friss énekes csere után a Thy Art Is Muder, akkor a Godlike című új lemezüket promózták nálunk […]

Tovább »

Apocalyptica – új Metallica lemezével érkeznek ősszel

Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica. A finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre.

A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul, bemutatva legendás első albumuk, az Apocalyptica Plays Metallica folytatását. A kettes számmal jelzett friss lemez folytatja azt az utat, amin a finn zeneiskola, a Sibelius Akadémia 4 fiatal csellósa elindult 1996-ban: ekkor találták ki, hogy saját hangszerükön adják elő a legnagyobb heavy metal titánok, vagyis a Metallica dalait. Számtalan koncerttel később a jelenleg hármasként működő együttes most visszakanyarodik a kezdetekhez, bezárva az akkor megkezdett kört. A 26 évvel ezelőtt Nothing Else Matters feldolgozás videóklipjét itt nézhetjük meg:

Apocalyptica - 'Nothing Else Matters' (Official Video)

Az alapító Eicca Toppinen így kommentálta a zenekarral kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!”

A két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en játszik majd a csapat. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul, de a zenekar rajongói klubjának tagjai és a koncertet szervező Concerto Music early bird hírlevelesei már február 21-étől megvásárolhatjuk az extra kedvezményes belépőjegyeket. A zenekar saját weboldalán kiegészítő VIP jegyeket is kínál majd.

a Concerto Music bemutatja: Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024
2024. november 25., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Apocalyptica koncert
Belépő: early bird jegyek 10.900 (korlátozott számban), normál elővételben 12.900 Ft, nov.1-től 14.900 Ft. Balkonjegyek: 17.900 (korlátozott számban)
A zenekari rajongói klub és a Conceto Music early bird hírlevelesei számára a jegyértékesítés február 21-én 10 órakor indul. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://apocalyptica.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/926076305972003

Annisokay – modern metalcore hármas élén térnek vissza a Barba Negrába

A szeptemberben megjelent új EP-jét mutatja be élőben október 20-án az Annisokay. A német post-hardcore zenekar a Barba Negra Blue Stage-en játszik majd, két másik metalcore csapat, a norvég Fixation és a skót To Kill Achilles mellett.

A német modern metal színtér egyik neves képviselője az Annisokay: erőteljes, dinamikus és mégis érzésekkel teli dalaikat ma már rengetegen ismerik és kedvelik. A 2007-ben alakult csapatra egyaránt jellemző a lehengerlő hangzású ritmusszekció, a súlyos és sodró gitárfutamok, valamint az agresszív betétekkel nyugtalanított dallamos énekek, kórusok. A dalokban egyaránt megjelennek progresszív metal, pop és EDM hatások is, de a (post-)hardcore jelleg ellentmondást nem tűrően dominál.

Fotó: Anna-Sophia Hanson

Lemezein az Annisokay társadalmi problémákat, emberi érzelmeket és a párkapcsolatok nehézségeit dolgozza fel, komor hangulatú megközelítéssel. A tiszta vokálokért az alakulás óta Christoph Wieczorek a felelős, védjegyszerű hangzást és érzelemgazdag előadásmódot biztosítva. Ötödik nagylemezük, a 2021-es Aurora volt az aktuális hörgős-kiabálós énekes, Rudi Schwarzer első közös munkája a csapattal. Az erőteljes és átütő orgánummal bíró Rudi csatlakozása új fejezetet nyitott a zenekar életében: a lemez a német lemezeladási lista 18. helyén nyitott megjelenésekor, 2022-ben pedig nagy sikerű európai turnén mutatták be, Budapesten is.

Idén csatlakozott Peter Leukhardt új basszusgitárosként, és végre új zenével is jelentkezik a zenekar: tavasszal a Human című dalhoz készítettek egy klipet, majd nyáron a Calamity-hez is. Mindkettő szerepel az Abyss Pt I című, 6 tracket tartalmazó EP-n, ami szeptember 22-én jelent meg az Arising Empire kiadónál. A második dal klipjét itt nézhetjük meg: https://www.youtube.com/watch?v=vxJTh7-eXWU

„A Calamity egy különleges, metalcore verziója Leony (egy német popénekes) Remedy című dalának; arról a küzdelemről szól, amikor olyasmitól akarunk szabadulni, ami nem enged el. A dalszöveg bemutatja azt az intenzív, belső rágódást, amit az ijesztő helyzetből való kitörés érdekében csinálunk végig. Igazán élveztük azt a munkát, amivel az eredetileg lendületes nótából egy komor, súlyos metalcore tételt formáltunk.” – áll a zenekar közleményében.

Az Abyss turnén ott lesz a skót post-hardcore szcéna egyik ismert képviselője, a To Kill Achilles is, akik szintén az Arising Empire-nél adták ki harmadik nagylemezüket augusztusban. „A Recovery albumon a traumákról, tragédiákról és veszteségekről esik szó. Sok szó esett már a negatívumokról, és senki sem élhet örökké ilyen hangulatban, így most fókuszt váltunk, és a gyógyulásra, felépülésre, és az életünk feletti kontroll visszaszerzésére koncentrálunk a lemezen. Köszönjük mindazoknak, akik kitartottak mellettünk az elmúlt években, segítsük egymást az elkövetkező nehéz időkben is, és ünnepeljük együtt a jó dolgokat.”

A Cave klipje itt látható: https://youtu.be/4kjf17m2TZo?si=Csg_ujbcvWFz85vi

Október 20-án elsőnek egy norvég csapat, a 2020 óta működő Fixation mutatkozik be a Barba Negra Blue Stage-en. A csapat még csak idén adta ki More Subtle Than Death című első nagylemezét, de a korábbi kislemezeknek köszönhetően már szolid ismertségnek örvendenek, és nemrég a kontinenst is körbejárták Devin Townsend és az Imminence oldalán. A Flat Earth videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/-NxPxPYAx_0?si=EeSJ8VsPearZ6lnV

A Concerto Music bemutatja: Abyss Tour 2023
2023. október 20., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Annisokay, Fixation, To Kill Achilles koncertek
Belépő: elővételben és a koncert napján 6900 Ft.

Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Ugly Kid Joe/Yellowcake – America’s LEAST Wanted

Rock/metal zenei ébredésem során hamar ismeretségbe kerültem a kaliforniai bandával. Természetesen ebben nagy szerepe volt annak, hogy az MTV – bár nem voltam rendszeres nézője, nagyon más világ volt még az – nagy rotációban játszotta azt a két dalt (Everything About You és Cats In The Cradle), amit szerintem elsőként vág rá a mai 40-es […]

Tovább »

Dirty Shirt – koncertlemez beharangozó

Az Unsung Prophets & Dead Messiahs Tour 2018 elnevezésű turné keretében a Concerto szervezésében az Orphaned Land, a Lunarsea és a Subterranean Masquerade társaságában március 11-én a Dürer Kertben fogja dalait a hazai közönségnek bemutatni a román Dirty Shirt, akik az egyik legsikeresebb romániai rockbandának számítanak.
A Máramarosból származó csapat 1995 óta működik, 2014-ben pedig másodikak lettek a Wacken Metal Battle döntőjében. A kelet-európai
népzenékből ihletet merítő folkcore brigád legutóbbi lemeze a Dirtylicious, mely 2015-ben jelent meg. Február 23-án az Apathia Records-nál jelenik meg a tavaly áprilisban az Ansamblul Transilvania népi együttessel közösen adott bukaresti koncertjükön rögzített FolkCore DeTour című lemezük, amiről már két dalt is nyilvánosságra hozta:

Dirty Shirt & Ansamblul Transilvania "Ciocarlia" (FolkCore DeTour - 2018, Apathia Records)

Dirty Shirt & Ansamblul Transilvania "Maramu" (FolkCore DeTour - 2018, Apathia Records)

Concerto Music – ízelítő a 2018-as évből

Koncertekben gazdag 2018-as évre készül a Concerto Music, mely 1997 óta szervezi nemzetközi rock és metal zenekarok hazai fellépéseit. Bár a program még nem teljes, már most jó egy tucat csapat fellépésére készülhetünk: jövőre érkezik a Nightwish, a Within Temptation, az Accept, az Angra, a Rhapsody, a Therion, a Satyricon, az Orphaned Land, a Vuur és az Insomnium is.

A következő év az Accept január 21-ei koncertjével kezdődik: a német heavy metal veteránok Rise Of the Chaos című lemezüket mutatják be ezen az estén a Barba Negra Music Clubban, méghozzá a kaliforniai Night Demon felvezetését követően.

Február 18-án a több évtizedes zenészi múlttal, és összetéveszthetetlen hanggal bíró holland énekesnő, Anneke van Giersbergen érkezik legfrissebb zenekarával, mely a Vuur nevet kapta. Anneke a Gathering nevű progresszív metal zenekar énekesnőjeként vált ismertté, 2007-es kiválását követően pedig számos projektben kipróbálta magát: zenélt Devin Townsenddel és Danny Cavanagh-gel, valamint Agua de Annique név alatt és a The Gentle Storm projekt részeként is adott ki lemezeket. A Vuur-ral most visszatér a metal gyökerekhez: In This Moment We Are Free – Cities című első lemezük ősszel jelent meg, amit februárban az A38 Hajón hallgathatunk meg élőben.

_ELVALASZTO_

A 2018-as év a szimfonikus metal kedvelőinek is emlékezetes lesz, hiszen egy búcsúturné erejéig ismét összeáll a műfaj egyik meghatározó zenekara, a Rhapsody: Fabio Lione énekes, Luca Turilli gitáros, Dominique Leurquin gitáros, Patrice Guers basszer és Alex Holzwarth dobos ismét egy színpadon lesz látható, ezzel a turnéval ünnepelve meg az első Rhapsody album (Legendary Tales, 1997) 20 éves jubileumát is. A budapesti koncert március 8-án lesz a Barba Negra Music Clubban, a Beast In Black és a Scarlet Aura vendégszereplésével.

Tavasszal visszatér az Orphaned Land is: a közel-keleti hangulattal átitatott progresszív metalt játszó izraeli csapat január végén adja ki Unsung Prohpets & Dead Messiahs című friss lemezét, melyen vendégszerepel Hansi Kürsch (Blind Guardian), Steve Hackett (ex-Genesis) és Tomas Lindberg (At the Gates) is. Az immár 25 éve működő együttes március 11-én érkezik a Dürer Kertbe, az olasz Lunarsea, a Subterranean Masquerade és a Dirty Shirt kíséretében.

Pár nappal később, március 13-án a szimfonikus metal úttörője, a Therion tér vissza, hogy bemutassa régóta készülő rockoperáját, mely Beloved Antichrist néven jelenik meg januárban. A monumentális, három lemezt kitöltő alkotás összetett történeti szálat vezet végig, a 19. századi orosz költő és vallásfilozófus, Vlagyimir Szolovjov Az Antikrisztus története című könyve alapján. A budapesti lemezbemutatóra március 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, ahol az Imperial Age, a Null Positiv és a The Devil lesznek a vendégzenekarok.

Március 20-án két külön program várja a Dürer Kertbe látogatókat. A nagyteremben a norvég black metal egyik neves képviselője, a Satyricon tér vissza: Satyr és Frost a Deep Calleth Upon Deep című friss lemezt hozza majd, melyet nagyon sötét, spirituális és energiákkal teli lemeznek ígérnek. Ugyanezen a napon, a Dürer Kert középső termében a dallamos death metal finn hősei, vagyis az Insomnium szerepel, a svéd Tribulation társaságában. A nagytermes és a középső termes koncertekre külön-külön is vásárolhatunk belépőt, de az északi metal zenék elkötelezett hívei limitált számban kombinált jegyet is válthatnak a koncertekre, amelyek rotációs rendszerben követik majd egymást.

Áprilisban egy progresszív metalos nagy dobásra készülhetünk. Először érkezik Magyarországra a brazil Angra, akik április 10-én a Barba Negra Music Clubban játszanak: Fabio Leone énekessel az Omni című új lemezüket utatják be. A turné másik kiválósága az Operation Mindcrime zenekar, mely nem mást, mint a Queensrÿche eredeti énekesét, Geoff Tate-et és zenésztársait takarja: a csapat többek között a most decemberben megjelent The New Reality című lemez dalait is hozza majd. A turné harmadik szereplője a Halcyon Way lesz.

A 2018-as év második felére két igazi nagyágyút várunk: november 20-án a Nightwish az Arénában, még december 12-én a Within Temptation a Tüskecsarnokban tér vissza a hazai rajongókhoz. Mindkét csapat a megszokott grandiózus és látványos műsorral, és különleges programmal készül: a Nightwish különleges, ritkán hallható korai dalokat gyűjt össze és ad elő egy kicsit átalakítva, míg a Within Temptation a jövő őszre ígért új lemezét hozza decemberben.

A 2018-as koncertek mindegyikére már kaphatók elővételes jegyek, a program pedig még nem teljes: a Concerto Music oldalán hamarosan újabb bejelentésekre számíthatunk.

A Concerto Music bemutatja:

The Rise Of Chaos Tour
2018. január 21., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Accept, Night Demon koncertek
Belépő: elővételes jegyek 7900 Ft, december 1-től és a koncert napján 8900 Ft.

2018. február 18., vasárnap 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Vuur koncert
Belépő: 4900 Ft, január 1-től 5900 Ft

Rhapsody 20th Anniversary Farewell Tour
2018. március 8., csütörtök 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Rhapsody, Beast In Black, Scarlet Aura koncertek
Belépő: 5900 Ft, március 1-től 6900 Ft

2018. március 11., vasárnap 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Orphaned Land, Lunarsea, Subterranean Masquerade, Dirt Shirt koncertek
Belépő: early bird jegyek 1900 Ft, normál elővételes jegyek 2900 Ft

Therion Pesenting The New Metal Opera Beloved Antichrist
2018. március 13., kedd 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Therion, Imperial Age, Nu Positiv, The Devil koncertek
Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft

2018. március 20., kedd 18 óra
Budapest Dürer Kert, Nagyterem
Satyricon koncert + vendég
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Nordic Metal Night belépővel, az Insomnium koncerttel együtt: 7900 Ft

2018. március 20., kedd 18 óra
Insomnium, Tribulation koncertek
Belépő: 3900 Ft
Nordic Metal Night belépővel, a Satyricon koncerttel együtt: 7900 Ft

Blood Stained Earth Tour
2018. március 25., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra
Venom Inc., Suffocation, Nervosa, Aeternam koncertek
Belépő: early bird jegyek: 3900 Ft, február 1-től 4900 Ft, a koncert napján: 5900 Ft

2018. április 10., kedd 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Angra, Operation Mindcrime, Halcyon Way koncertek
Belépő: early bird jegyek 5500 Ft, normál elővételes jegyek 6500 Ft, március 1-től 7500 Ft. Szeparált ülőhelyes jegyek elkülönített bárral: 7500 Ft.

Decades European Tour
2018. november 20., kedd 18 óra
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish koncert
Belépő: ülő és állójegyek: 11.900, 13.900, 15.900 Ft

2018. december 12., szerda 18 óra
Budapest, Tüskecsarnok
Within Temptation koncert
Belépő: állójegy 14.900 Ft, ülőjegyek 10.900, 14.900, 15.900 Ft

Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a Tixa weboldalon, a helyszínek jegypénztárában, illetve a Barba Negra weboldalon, valamint a CD Pince és Headbanger üzletekben.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.facebook.com/concertoconcerts/

Anthrax – jövő héten a Track-ben

A jövő héten ismét Budapesten játszik az Anthrax. A New York-i thrash legendák alig pár hónapja jártak utoljára a fővárosban, ahol egy remek hangulatú, teltházas koncertet adtak, és már akkor megígérték, hogy hamarosan visszatérnek. Erre június 21-én kerül sor, amikor a Barba Negra Track szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva.

A banda a klasszikus dalok mellett a tavaly megjelent album, a For All Kings nótái közül is válogat majd. Emellett a nyári európai koncertek alkalmából – Magyarország mellett Németországban, Szerbiában és más Nyugat-európai országokban is játszanak – egy Leftoverthrax című kislemezt is kiadnak, amin két feldolgozás hallható: a ’70-es években alakult rockzenekar, a Kansas Carry On Wayward Son című dala és a White Stripes Black Math című tételének átdolgozása. Az elsőt itt hallgathatjuk meg:

Anthrax "Carry On Wayward Son"

A jövő szerdai koncertre jegyek elővételben még kaphatók. Az amerikaik előtt ezúttal is a londoni The Raven Age játszik: a modern metalt játszó csapat 2009-ben alakult, és idén adta ki Darkness Will Rise című első albumát. A gitárosi poszton George Harris-t, az Iron Maiden basszeros Steve Harris fiát találjuk – a csapat az Anthrax előtt éppen a Maiden turnéján vett részt tavaly. 

The Raven Age - Salem's Fate (Official Music Video)

A Concerto Music bemutatja: 35 Years of Anthrax
2017. június 21., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Track
Anthrax, The Raven Age koncertek
Belépő: 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft.

Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbangera.hu weboldalakon.

Barba Negra – klub zárás, Track nyitás

Hét hónap klubszezon, öt hónap kint a szabadban. Egész évben tart a Barba Negra könnyűzenei maratonja, a klubzárás után megnyitotta kapuit a 2016-ban az „Év helyszíne” címet is elnyerő Barba Negra Track. A hagyomány folytatódik, idén még erősebb nemzetközi és hazai zenekarok, több mint harminc nagyszabású koncert a nyáron. Az ausztrál Parkway Drive-al tesztelő szabadtéri szórakozóhely, múlt hét végén az Edda és a Hooligans koncertjével bemutatta megújult szolgáltatásait is.

A Trackben látható a mindig egyedi műsorral készülő ausztrál DubFX, az év lemezét produkáló amerikai Mastodon, és visszatér Magyarországra az Anthrax, és a francia Gojira is. A hazai rock valamennyi jeles képviselője bekerült a programkínálatban, sőt a Barba Negra Track-ben idén sem lesz hiány kiváló zenei projectekben. Zártosztály koncert „bakancsos” Edda dalokkal, a Sing Sing és Zorall alapító-basszusgitárosának Lévai-Hangyássy Lászlónak azaz Hangyának az ötvenedik szülinapja több mint húsz vendég zenésszel, vagy július 1-én újra fantasztikus estét tölthetünk el a Póka-Tátrai féle ’reGenerációval’, ahol biztos, hogy egymást követik majd a jobbnál jobb blues-rock szerzemények.
_ELVALASZTO_

Nagy visszatérőnek számít az egy éve is teltházas koncertet adó Kowalsky meg a Vega, akik ez évi utolsó budapesti koncertjüket adják a Trackben, látványos színpadtechnikával készül a Depresszió és a Road, lesz „Jégre teszlek” show a Ganxsta Zolee és a Kartel-től, és nem maradunk lemezbemutató nagy koncertek nélkül sem. Május 6-án az Ossian mutatja be új dalait, június 9-én pedig a Paddy and the Rats, akiknek a ’Riot City Outlaws’ című albumuk egy világszerte jól ismert, a Motörhead lemezeit is felügyelő amerikai producer irányításával készült.

A programkínálatnak ezzel még közel sincs vége, a Barba Negra Track nem csak a keményebb műfajok képviselőinek kedvez. 2009-ben a Csillag Születik második szériájában ismerhette meg a közönség Horváth Tamást, aki azóta folyamatosan teltházas koncerteket adó sikeres előadóvá vált. Teljesen új műsorral és ritkán játszott dalokkal érkezik a felnőtt korba lépett Magna Cum Laude, és Pásztor Anna sem fog visszafogottan viselkedni az Anna and the Barbies koncertjén július 8-án.

A színes programkínálat mellett számos újítás is történt a szórakozóhelyen. A külföldi produkciókhoz igazodva megtörténtek a színpadtechnikai fejlesztések, ezen kívül jelentősen megújultak a szolgáltató részlegek is. A régi idők lenyomatai már a múlté, új, modern pultfelületek, tágasabb, könnyebben megközelíthető vizesblokkok várnak mindenkit. Színpadhoz közelebbi területre költözött a VIP-terasz, a nézőtér pedig teljesen új borítást kapott.

Tizenkét hónap zene, ez a Club és a Track. Április végén újra kinyitotta kapuit a Barba Negra Track Budapesten, az „év helyszíne”, ahol minden a zenéről, és rólad szól… Kövesd a programokat, kövesd a Barba Negrát!

Anthrax – örömhír Scott Ian könyve kapcsán

A Rex Brown és a Max Cavalera életrajzi könyvek hazai kiadása kapcsán ismert Dudich Ákos barátunk hírlevelét olvashatjátok a Scott Ian könyv kapcsán:

„Mint azt már sokan tudjátok, megszereztem Scott Ian I’m the Man – The story of that guy from Anthrax című önéletrajzi könyvének jogait a magyar kiadásra, amelyet a Konkrét Könyvek Kiadó (aka KKK) fog majd gondozni. Kicsit olyan ez nekem, mint egy hazatérés, hiszen az első rocktörténeti fontosságú könyvfordításomat pont ennek a kiadónak csináltam még 2004-ben. Ez volt Anthony Kiedis, RHCP-frontember Chili a sebre című műve.
Na, de elég a nosztalgiából, vissza a lényeghez! Örömmel tudatom, hogy Scott Ian Anthrax-könyvének a fordítása már el is készült, év végéig pedig befejeződnek a szerkesztési munkálatok. A tervek szerint januárban tördelünk, korrektúrázunk és a borítón dolgozunk. Februárban pedig már nyomdába is adjuk Scott önéletrajzát, így a március 12-i pesti koncerten tutira mindenki kézbe veheti majd! A Concerto Music szervezőivel hál’istennek príma a kapcsolatunk, úgyhogy a könyvbemutatóra a Barba Negrában, a koncert előtt kerül majd sor! Egyelőre nem is tervezek külön facebook-csoportot csinálni ennek a könyvnek, szerintem a koncert eseményoldalán is tudunk majd kommunikálni egymással. Majd kiderül 🙂

De nem csigázom tovább a kíváncsiságotokat és csak előállok a farbával, ugyanis van egy még örömtelibb hírem: pár napja jött az email, miszerint Scott rábólintott, hogy Rex Brownhoz hasonlóan külön előszót írjon könyvének magyar kiadásához, vagyis közvetlenül megszólít majd minket, a magyar rajongókat! Pezsgőt ide!
Természetesen ez a könyv is előrendelhető itt a honlapomon keresztül, és akkor bekerül a nevetek a könyv egyik lapjának a fejlécébe! Vagy egy barátotoké, ahogy szeretnétek…”

A koncert beharangozó videója:

ANTHRAX - UK & Europe Tour 2017 (OFFICIAL TOUR ANNOUNCEMENT)


Anthrax – márciusban visszatér Budapestre

A 20 éves Concerto-nak köszönhetően március 12-én Budapestet is eléri az idei Fezen fesztiválon elmaradt Anthrax koncert. Az ezzel kapcsolatos sajtóanyagot itt olvashatjátok:

2016-ban ünnepli 35. születésnapját az Anthrax. A legendás New York-i thrash metal zenekar idén egy új lemezt is kiadott: a For All Kings már a tizenegyedik volt a sorban. A 2017-es év azonban nem csak erről, hanem az Among The Living című korongról is szól majd, ugyanis a ma már klasszikusnak számító albumot 1987-ben adták ki, vagyis jövőre lesz a megjelenés harmincadik évfordulója. Ennek apropójából, és a rajongók nagy örömére a zenekar a teljes lemezt előadja majd a tavaszi turnéállomásokon.

Elsőként Nagy-Britannia kerül sorra, ahova 10 év után térnek vissza headlinerként. Scott Ian elmondása szerint a zenekar igazán ütős műsort állított össze, amiben az Among The Living dalai mellett új nóták és régi kedvencek egyaránt helyet kapnak. A banda március 12-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Music Clubban játszanak majd, méghozzá egy feltörekvő londoni metal banda, a The Raven Age felvezetése után.

A 20 éves Concerto Music bemutatja: Among the Kings – Performing ‘Among The Living’ in full & other classics
2017. március 12., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Anthrax, The Raven Age koncertek
Belépő: early bird jegyek korlátozott számban 7500 Ft, elővételes jegyek 8500 Ft, a koncert napján 9000 Ft

Jegyek, köztük early bird jegyek kaphatók a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Music Club pénztárában, valamint a http://www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbangera.hu weboldalakon. Normál elővételes jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://anthrax.com/
http://theravenage.org/
http://www.facebook.com/concertoconcerts/
http://www.facebook.com/events/1216312581740462/

12