Szerző: Győr Sándor

S.N.O.T. – klippel jön a következő dal

Akaratod ellenére címmel a napokban új dalt publikált, holnap pedig a hozzá készített klippel jelentkezik a veterán dunántúli csapat, az S.N.O.T.

Akaratod ellenére Feat: Besnyő Gabó & Veres Gábor

Előzetesként ezt osztották meg velünk:

,,Jövünk nektek egy új dallal és a hozzá tartozó videóval! (már egy ideje) Ismét lesznek vendégek, IGEN ketten is!
Besnyő Gabó a Nova Prospect-ből akit már AZ Út című dalunkban is láthattatok, hallhattatok, illetve több koncerten is erősített minket. Veres Gábor a Watch My Dying frontembere is elfogadta a felkérést! Köszönjük a türelmüket, önzetlen segítségüket, hogy elvállalták a felkérésünket!
Sokat dolgoztunk a dallal, de összeállt. Koncerteken már játszottuk és nagyon megszólal az Akaratod ellenére. Most érkezett el az ideje, hogy útjára engedjük
.”

Adig is hallgassátok/nézzétek meg a Fáklya Rádiós interjúnkat:

Fémforgács (s04e09) S.N.O.T. - a hazai indusztriál úttörők visszatértek

Markoláb – Bos Taurus – klippremier és interjú

A Markoláb üde színfolt a hazai stoner színtéren. A pusztai lét aláfestő zenéjeként is felfogható dalaik igencsak különlegesek úgy zeneileg, mint szövegükben. Most a bemutatkozó EP-jükhöz készült friss klipjüket mutatjuk be egy miniinterjú keretében. A kérdéseimre az énekes, Sánta László válaszolt. Bár már többször szerepeltetek a Fémforgácson és a rádióban is volt interjúnk, mégis azt […]

Tovább »

Igor’z – EP előzetes video

A 2014 végén alakult Igor’z zenekar hosszú idő után, szórványos koncertezés mellett elkészült új, szintén angol nyelvű EP-jével, ami a tervek szerint október végén jelenik meg szerzői kiadásban. A Farkas Erik – basszus, Fekete Gergely – ének, Kárpáti Péter – gitár, Makk Szabolcs -dob felállású zenekar ennek felvezetőjeként a Doubt camű dalhozkészített egy videót.

Elmondásuk szerint zenéjüket főleg a ’90-es évek metal, grunge, stoner rock és punk rock zenéje inspirálja.

Pár info a csapat biográfiájából:
Az első felvételük, egy EP, 2015-ben, szerzői kiadásban jött ki All Fades Away címen, angol nyelven, majd ezt követte a KO Records gondozásában a Kettő című EP magyarul 2017-ben. Az első hosszabb hangvételű hangzóanyaguk 2019-ben jött ki, csakúgy mint az első anyag angol nyelven és szerzői kiadásban.

Hét Jel – Vérrel írva (2024)

Pócsi Pisti Hét Jel névre hallgató projektje egy különleges entitás. Az első lemez még 2018-ban jelent meg Tiszta lap címmel és igazság szerint akkor úgy elment mellettem, hogy végül csak 2022-ben vagy 23-ban hallgattam meg. Erről is hosszan lehetne értekezni, mert nagyon jó dalok sorakoznak rajta, kiváló hangzással, de most csak annyit róla, hogy hallgassátok […]

Tovább »

BEERZEBUB – Az új EP-n sincs kegyelem az aktuálpolitikának

Önk​é​ntes Sorstalans​á​g címmel a napokbanúj háromszámos EP-vel jelentkezett a Mowar-i groove rap/metalos Beerzebub. Lord BZB és csapata most sem kegyelmez, szókimondóan elemzi a mai közállapotokat. A Rezsim – amiben Knapp Oszkár vendégszerepel – már klipet is kapott.

Amikor egy aktuális karhatalom túl hosszú ideje regnál és a tettei legnagyobb részét a nép kárára cselekszi, akkor az ilyen akciókra érkeznek olyan reakciók, mint legutóbb A Szavak Ereje vagy annak egyenes folytatása, a most debütáló Önkéntes Sorstalanság EP. Három új dal a múlt évek folyamatos közéleti hanyatlásaiból táplálkozva. Talán zeneileg és a dumák megfogalmazásában is sikerült új dolgokat belevinni a produktumba, hogy ez szintlépés, vagy inkább visszalépés, azt majd a szakma és a színtér csendőrség eldönti.

Mivel a zenekar eléggé szövegcentrikus, a dalszövegek íráskor fontos szempont volt, hogy ne csak a savat köpjem ki magamból, ahogy tettem eddig, hanem némi pozitív kicsengést is tartalmazzanak a szövegek, ezért köti össze mindhárom dalt egy-egy sor a REMÉNY-ről. Idealista gondolatok, de hiszem és remélem, hogy a legmélyebb lápból is ki lehet mászni a közösség erejével és a legzsarnokabb rendszert is meg lehet(ne) dönteni a lakosság építő erejével. Paradoxon. Önkéntesen választjuk a sorstalanságot és ezzel nem csak a narancs hatalomra vagy a teljesen inkompetens ellenzékre gondolok, hanem arra, hogy a választópolgárok nagy része folyamatosan valamilyen befolyás hatására cselekszik, amit többnyire az online tér vagy a közmédia torzító hatása okoz, netán a kocsmapultnál Bélabá sokéves rossz tapasztalatai. Mindenki szépen megelégszik a sorsával, hogy neki ez jutott és beletörődik a negatív spirálba. Hiszek abban, hogy ha a mikroközeged jobbá teszed, azzal előbb-utóbb egyre szélesebb körben válik pozitívabbá minden körülötted. A változás csak egy szó, de akarattal és reménnyel párosítva komoly eredménye lehet! Rajtunk áll, milyen irányba visszük a mércét. Szerettem volna mindezt érzékeltetni a dalok üzenetében, szóval ha csak elvétve is, de talán kivehető a dalokból a reménykedés témaköre.

BEERZEBUB - REZSIM (feat. Knapp Oszkár) [OFFICIAL VIDEO]

Hogy miért a Rezsimre készült a klip? Bár a három trekk nagyjából egységes egészet alkot, ebben a dalban van meg mindaz, ami eddig is jellemezte a Beerzebubot és valószínűleg ezután is fogja és itt kisebb mértékben kerültek újító elemek a dalba, így talán a „régisulis” BZB arcok is könnyebben veszik majd. Nem mellesleg ebben a dalban tartottuk meg egyedül a korábban bevált featelést, ugyanis itt hallatja bársonyos orgánumát Knapp Oszi (Rivers Ablaze, Fragda, Insane) is, akinek ezúton is jár az ölelés!

Klip ügyileg is újítottunk, ezúttal Tóth Máté (Signalitfilm) kezében pergett a kamera, a sztoriban pedig elég sok easter egget rejtettünk el, korábbi cuccainkra hivatkozva és persze a közelmúlt politikai eseményeivel kapcsolatosan is.

Az EP, aminek borítóját Jacsó Miklós (Solkym, Boszorkányok pedig nincsenek, Felütés podcast) készítette a streaming oldalakon elérhető.

A csapatot október 4-én a Dürerben láthatjátok: No Martyr Collective – BEERZEBUB | BIPOLARIS | DEVOID | WITCHTHRONE + vendég: Phrenesis @ Dürer Kert ahol minden bizonnyal az új dalokat is színpadra viszik.

Watch My Dying – Egyenes kerülő (2024)

A Watch My Dying-ot mindig kicsit távolról követtem. Fura, mert kezdő Fémforgácsosként az egyik első és egyben legemlékezetesebb koncertélményeim egyikét köszönhetem a zenekarnak. 2008. május 11-én a budai Fonóban a The Ocean előzenekaraként leszedték a fejem. Azután bár meghallgattam a következő anyagaikat is, igazából a 4.1 c. EP volt az, ami többször előkerült. Most viszont […]

Tovább »

Jótékonysági Merch Licit 2024

Hajdu Andor, a BARhole, a NuSkull és a Mögött blog 2024-ben is egyesíti erőit, hogy megrendezze a  jótékonysági merch licitet, aminek bevételével ezúttal a Maradjatok Gyerekek Alapítvány csapatának munkáját támogatja. 

„Mindannyian elég régóta tevékenykedünk már a hazai keményzenei undergroundban, ismerjük egymás munkásságát, így 2022-ben arra jutottunk, hogy szorosabban is együttműködhetnénk egy magasabb cél érdekében. Tapasztalataink szerint rengeteg kihasználatlan zenekari merch forog kézről kézre, így, a fenttarthatóság jegyében, egy közösségi gyűjtésen alapuló árverés modellje lebegett a szemünk előtt, amit Ádám (Völgyesi Ádám – főszerkesztő, NuSkull) már az előző évben tesztelt egy személyes gyűjtés során. Kedvezményezettként pedig olyan kevésbé ismert alapítvány, szervezet támogatását tűztük ki célul, akik fáradhatatlanul dolgoznak a szociális háló foltozgatásán. Ennek megvalósításához ideális partnerre találtunk a BARHole-stábban, akik amellett, hogy befogadták az eseményt, fix gyűjtő- és átadópontként is funkcionálnak, ami számunkra óriási segítség. Ez a közeg már számtalanszor bizonyította, mire képes, ha összefog egy jó ügyért, reméljük, az idei eseménnyel is sikerül valamelyest hozzájárulnunk ahhoz, hogy megkönnyítsük a Maradjatok Gyerekek Alapítvány tevékenységét”- teszik hozzá a szervezők. 

Az előző évekhez hasonlóan, idén is közösségi gyűjtésre épül a projekt. A szervezők október 11-ig várják a felajánlásokat (jó állapotú zenekari merch: póló, felvarró, CD, lemez, bármi), amit a BarHole Musicban lehet leadni (Bp VII. Dohány utca 7., nyitvatartási időben, hétfőtől-szombatig 17 órától egész este).

Az összegyűjtött adományok online licitje várhatóan október 14. és október 27. között zajlik majd, a BARhole Music facebook-oldalán.

A korábbi eseményekhez hasonlóan az átadási ceremónia a mára már hagyománnyá vált Halloween bulival lesz egybekötve, október 31-én a BARHole-ban, ahol a megmaradt licittárgyakból is lehet szemezgetni. Az estén kedvenc NuSkullos szerkesztőink pakolják a jobbnál jobb zenéket, hangulatfokozás gyanánt, és a jelmezverseny sem maradhat el. 

A részletekért és friss információkért kövessétek az esemény facebook oldalát: 

https://www.facebook.com/events/485236707655303

Europica: Part Two – itt a folytatás

Az Europica nem más, mint a Kárpátia mondhatni testvérzenekara. Az anyazenekarral azonos tagsággal felálló csapat hét évvel az első lemeze után újra stúdióba vonult, hogy felvegye második lemezét, amihez ismét segítségül hívták öt barátjukat.


A lemez énekesi között ismét megtalálható Fabio Lione, akit jól ismerhet minden rock/metal rajongó a Rhapsody Of Fire, az Angra, a Vision Divine, vagy éppen a Kamelot frontjáról. Rajta kívül visszatér a korai Gamma Ray évekből és a Primal Fear éléről jól ismert Ralf Scheepers, hogy utánozhatatlan orgánumával hozzáadja a lemezhez a tőle megszokott pluszt. Itt van természetesen Tomek Horytnica is, aki ugyanúgy állandó arcnak számít, ha Europica lemezről van szó! Hozzájuk csatlakozott Björn Lodin, akit a Baltimoore és a HARD zenekarok frontembereként ismerhettünk meg. A lemez ötödik énekese nem más, mint Petrás János régi harcostársa, Vértes Attila, akivel korábban több közös zenekaruk is volt. Attila olyan kultikus magyar zenekarokban énekelt, mint a Dance és az XL Sisters, illetve részt vett az Atilla, Isten kardja rockoperában, emellett pedig több formációt is erősített vokalistaként.

EUROPICA - PART TWO

A album zenei részét ezúttal is tíz korábbi Kárpátia dal angol nyelvű változata adja. A lemezanyag keverését és maszterelését ezúttal Cserfalvi „Töfi” Zoltán végezte.A dalok szelektálása ezúttal nem a lemezfelvételt megelőző néhány évet öleli fel, hanem a teljes két évtized, vagyis a teljes életműből válogattak. Míg az első lemez egyértelműen egy metalosabb irányvonalat képviselt, addig a Part Two határozott célja, hogy megmutassa a zenekar minden arcát.Ezek az újravett dalok az év elején napvilágot láttak magyarul is, Legendárium címmel. Az egységesített hangzás egy nagyon kerek, egész albumot eredményezett, ami már akkor felvázolta, az angol nyelvű változatok is egészen biztosan ütősek lesznek!

(tovább…)

NEFALEM – They Bleed Black – premier

Fotó: Orosz Lilla

Október 4-én jelenik meg a hazai NEFALEM első lemeze. Az A Realm Beyond című album They Bleed Black c. dalához készített klippel indítják el a visszaszámlálást. A zenekart Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok alapították 2018-ban. Hozzájuk csatlakozott a későbbiekben Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes. A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation.

NEFALEM - THEY BLEED BLACK (OFFICIAL VIDEO)

A They Bleed Black a zenekar negyedik megjelentett dala, amiben kicsit más perspektívába helyezték a középkori angolszász földművesek reakcióját, mikor vikingek jelentek meg a partjaikon. A hangszeres felvételek a csapat alapító gitárosának, Csendőr Balázsnak a keze munkáját dicsérik és a ToneStone Productions berkein belül készültek. Az éneket pedig a budaörsi Stray Heart Records-ban vették fel Diószegi Kikivel. A dal keverése és masterelése Simon „Simi” István vezetésével a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt. A képi anyagot Volner Márk és Ugróczi Ádám, azaz az XportFilms készítette.

A zenekar alapítója még tavaly márciusban volt a vendégünk a Fáklya Rádióban. A beszélgetést itt hallhatjátok:

Watch My Dying – megjelent és elkerülhetetlen

Az idén 25. születésnapját ünneplő csapat múlt éjjel szabadította a nyilvánosságra legfrissebb lemezét. Az Egyenes kerülő című anyaggal nem tévedhetsz, ha szeretted a csapatot.

A nyolc dalt és három ambient közjátékot tartalmazó Egyenes kerülő a Metal.hu gondozásában érkezett, akiknél korábban a Fényérzékeny és a Moebius albumok újrakiadásai is megjelentek. A lemez digipak CD és vinyl formátumban egyaránt kapható, utóbbi limitált példányszámban, így érdemes előrendelnie annak, aki nem akar lemaradni róla. 

Az új albumhoz és a 25. jubileumi évhez turné is kapcsolódik, melynek koncertjein a Watch My Dying a 10. születésnapját ünneplő Ørdøg társaságában lép majd fel. Több állomáson az idén másfél évtizede aktív Don Gatto is csatlakozik majd hozzájuk, a budapesti koncerten, az A38 Hajón pedig a transzcendentális doom metalt játszó The Answer Lies In The Black Void lesz a vendég. 

A Jubileumi Turné 24 fedőnévre keresztelt sorozat állomásai: 
Október 4, péntek – Tatabánya, Roxxy + Don Gatto
Október 11, péntek – Hódmezővásárhely, Hódstock Fesztivál
Október 19, szombat – Kecskemét, Ápoló + Don Gatto
November 1, péntek – Budapest, A38 + The Answer Lies In The Black Void
November 8, péntek – Győr, Bridge
November 15, péntek – Dunaújváros, Kaptár
November 23, szombat – Székesfehérvár, Nyolcas
December 7, szombat – Szombathely, Végállomás + Don Gatto