Szerző: Győr Sándor

Classless Action – Unwritten Songs Fiókban porosodó punknóták a CAFB frontemberétől

Abban megegyezhetünk, hogy aki a C.A.F.B. vagy Szakácsi Gábor nevet nem hallotta még punkrajongóként, az nem töltött elég időt a műfaj közelében. A ’90-es évek hazai punk aranykorának ikonikus alakja, az azóta már Amerikában élő Greg, fő zenekara, a megkerülhetetlen C.A.F.B. mellett ráadásul több side projekttel is jelentkezett az évek alatt és járta be az amerikai kontinens nagy részét. Alapítótagja volt a seattle-i illetékességű Sledgeback-nek, és jó pár évig a The Scoffs legénységét is erősítette, az élet pedig többek között olyan legendás zenészekkel hozta össze, mint Parker Lundgren (Queensryche), Guy Lacey (War Babies), Ben Shepherd (Soundgarden), Tim Mullen (Himsa) vagy Justin
McCawley
(Fang).

Az elmúlt időszak azonban mégsem a hangos élő koncertekről és a próbákról szólt Szakácsi életében, mert egy régi garázszenekara elfeledett demófelvételeinek megmentésén dolgozott házi stúdiójában, aminek a végeredménye a nemrég megjelent “Unwritten Songs” című korong lett. Classless Action nevű egykori projektjének ugyanis egy egész nagylemezre való anyaga porosodott a fiókban, ami most végül Greg munkájának köszönhetően a Capitol Hill Recordings kiadásában végre napvilágot látott. A dalok nagy részében tagadhatatlanul érezhető is a tipikus Szakácsis, sötét és nyers gitárhangzás, amitől a Classless Action-t hallgatva könnyen az az érzése támadhat az embernek, mintha valami elfeledett C.A.F.B. anyagra bukkant volna, de különleges darabja a lemeznek a “Warriors” című track is, ami Karl Hendrick basszusgitáros énekével lesz teljes. Az Unwritten Songs mindezzel együtt egy tökéletes kordokumentum a 2010-es évekből, időutazás Szakácsi módra, 16 hamisítatlan punknótán keresztül.
További infó: https://www.facebook.com/classlessaction/

Last Seconds – Exitus Vitalis (2026)

Már nem is nagyon emlékeztem, hogy pontosan hogyan is kerültünk kapcsolatba a Last Seconds zenekarral, így az emlékeimben és a ‘forgács levelelésében kellett kutakodnom kicsit, mígnem megtaláltam a választ: Kill Monday Management (KMM) Tehetségkutató – 2023. Örök hála Hekinek.  Szóval a zenekar a 2023-as KMM Tehetséghutatós helyezéséhez kapcsolódóan elfogadta a meghívásomat és 2024 nyarán egy […]

Tovább »

Choke City – Klippel érkezett a friss EP

A melankolikus, dark pop/shoegaze hangzású Choke City soraiban a budapesti underground stabil tagjai találhatóak. Név szerint: Binder Gáspár – dobos, Géczi Richárd – énekes, Kiss Barnabás – gitáros és Szűcs Szabolcs – basszusgitáros felállású. A banda 2021-es megalakulása óta kiadott EP-k, kislemezek és egy nagylemez, valamint a szekszárdi Művészetek házában rögzített élő koncertanyagot követően egy új, háromszámos EP-vel jelentkezett, ami a hazai Corbata Records-nál jött ki. A Burden. Caress. Nothing More. című EP a zenekar történetének első együttműködését is tartalmazza – a Caress című dalban vendégként St. Martin fúj egy szaxofon betétet, a klipben viszont nem szerepel.

CHOKE CITY - Caress (Feat. St. Martin) (Official Music Video)

A banda stílusa a biográfiájuk szerint legjobban lemezborítóik absztrakt vízióival írható le, egyesíti a post-punkot a wave music különböző korszakaival és egy csipetnyi karcossággal, amely úgy fűszerezi az introvertált hangulatokat, ahogy a só hangsúlyozza az ízeket. Az aktuális anyaguk június 5-től érhető el a streaming felületeken.

Monolit – Július 23 -án és 24-én visszatér a legizgalmasabb underground hangzások klubfesztiválja a Dürer Kertbe

A tavaly augusztusi bemutatkozás után idén sem maradnak klubfesztivál nélkül a friss, egyéni hangzású extrém zenék kedvelői. Július utolsó teljes hétvégéje előtt, 23-án, csütörtökön és 24-én, pénteken, immár másodszor, Monolit Festival lesz a Dürer Kertben, olyan fellépőkkel, mint az utóbbi idők talán legizgalmasabb electronicore és post-hardcore formációja, az amerikai House of Protection, akik pályafutásuk során […]

Tovább »

F.O.System – Utazás (2026)

Azt hiszem azzal senki sem fog vitatkozni, ha azt mondom, a legendás Fekete Lyukból indult F.O.System a hazai dark szcéna alfája és omegája. Minden megjelenésük, minden fellépésük egy (sötét) ünnep a rajongóiknak. Idén novemberben nagyszabású koncerttel ünneplik fennállásuk 40 évét az Akvárium NagyHalljában – még akkor is, ha nem volt ez folyamatos -, de a […]

Tovább »

Who Saves The Hero? – az új lemezt a németeknek is bemutatják

A walesi pop-punk színtér egyik legaktívabb zenekara, a Who Saves The Hero? ezen a hétvégén Németországba látogat, hogy élőben is népszerűsítse február 20-án megjelent, Love | Hate | Demons című nagylemezét.

A TSM Records gondozásában kiadott album a zenekar eddigi legérettebb és legenergikusabb munkája. A korong producere és hangmérnöke George Colins volt, a masteringért pedig Grant Berry felelt. Az album egyik különlegessége, hogy a „Make Your Mind Up” című dalban a Skindred frontembere, Benji Webbe is közreműködik.

A zenekar énekes-gitárosa, Josh Frederick szerint a „Love | Hate | Demons” nem csupán egy hagyományos gyűjteménye a daloknak, hanem egy igazi konceptalbum. A dalszövegek – amelyeket a zenész Evan Gardnerrel közösen írt – Frederick saját életének eseményeiből táplálkoznak.

„Az album dalai konkrét történeteket mesélnek el” – árulta el az énekes. „A számok fele rólam szól, a másik fele viszont egy olyan alteregóról, akivé válhattam volna, de szerencsére nem tettem. Az alteregóm a ‘Freddy’ becenevet kapta, amit én is viseltem az iskolában, és ami az édesapám beceneve is volt gyermekkorában.”

Az album szerkezetileg is követi a címben jelölt tematikát: a 13 dalt három fő kategóriára – Love (Szerelem), Hate (Gyűlölet) és Demons (Démonok) – osztották fel, így vezetve végig a hallgatót a koncepción.

A rajongók a hétvégén két németországi helyszínen is elcsíphetik a csapatot:

  • Június 20.: Club Eisen, Bréma
  • Június 21.: Farewell Youth Festival, Drezda

A DIY-színtértől a teltházas koncertekig

A Who Saves The Hero? tagjai nem a szerencsének köszönhetik ismertségüket, hanem annak a kemény munkának, amit a „csináld magad” (DIY) világában fektettek a zenekarba. Hosszú évekig járták az országot, zsúfolt pincékben, kis klubokban és ismeretlen városok koncerttermeiben csiszolták tudásukat.

Mára ez a kitartás meghozta gyümölcsét: a banda megjárta a legendás Warped Tourt is, és olyan előadók mellett léptek színpadra (vagy adtak telt házas önálló koncerteket), mint a Punk Rock Factory, a Games We Play vagy Thomas Nicholas.

Miért érdemes elmenni a koncertjükre?

A zenekar filozófiája egyszerű: nincsenek trükkök, csak őszinte, hangos zene, amit azért írtak, hogy egy idegenekkel teli teremben mindenki teli torokból énekelhesse. A Who Saves The Hero? számára minden egyes koncert – legyen az otthoni vagy külföldi – ugyanakkora jelentőséggel bír. Azért állnak színpadra, mert szenvedélyesen hisznek abban a közösségi élményben, amit a zenéjükkel teremtenek.

Ha ezen a hétvégén Brémában vagy Drezdában jársz, ne hagyd ki a lehetőséget, hogy átéld a walesi srácok érzelmes és sodró erejű pop-punk koncertjét!

Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja

Idén is a Mátrába költözik az a zene, amit máshol nem nagyon lehet elkapni: a Fekete Zaj Fesztivál lineupja ezúttal is az underground és a határterületi zenei világ legizgalmasabb hazai és nemzetközi előadóit hozza el. Decemberben egy minden eddiginél hosszabb, első körös bejelentéssel jelentkezett a fesztivál, azóta pedig sorra érkeztek az új nevek a hazai […]

Tovább »

Crippled Black Phoenix, Temple Fang – A38 Tetőterasz (2026.05.13.)

Bár sokat hallottam a Crippled Black Phoenix-ről, valahogy nem kerültünk közelebbi kapcsolatba. Most viszont valahogy olyan sokan – Brigi meg a StonerForgácsos tettestársam, Nico is – fellelkesültek a koncert hírére, hogy én is igyekeztem közelebbi ismeretségbe kerülni a zenekarral. Először is köszi mindenkinek, a közvetett ajánlást is! Nehezen tudom kategorizálni a zenekart és ebben nem segített […]

Tovább »

StonerForgács Session #9 – Erdő Special – Riff Budapest

A StonerForgács keretén belül a stoner.blog.hu és a Fémforgács egyesítette erőit, hogy a stoner (és határterületei) kedvelőit megszólítsuk és közösséget szervezzünk. Ennek részeként havonta beszélgetős közönségtalálkozókat szervezünk. Negyedévente pedig meghívunk zenekarokat, akikkel nem hagyományos koncertkörülmények között élő beszélgetős/zenélős összejövetelen találkozunk. A most szombati (június 6-i) zenés közönségtalálkozónkban ezúttal beviszünk titeket az Erdőbe. A trió különleges, […]

Tovább »

Alpárfeszt – a magyar underground zarándokhelye

2026. július 9-11. – Lakitelek, Tőserdei Autóskemping

Ahhoz, hogy valami vagy valaki létezésében legenda legyen, ahhoz tényleg olyat kell adnia a közönségének, ami teljes mértékben egyedi, és utánozhatatlan: élményt, közösséget, értéket. Nagy szavak ezek, de az Alpárfeszt crew hajdanán valami ilyesmit tett, amikor a koncerthiányban szenvedő Alföldre a semmiből fesztivált varázsolt. Az elmúlt 13 évben pedig ez a pár helyi srác álmaként indult kezdeményezés a magyar underground és a környezettudatosság ünnepe lett..

Az idei már a tizenharmadik ilyen buli lesz a sorban, az első pár évben nevet és helyet adó Tiszaalpár helyett pedig már évek óta a lakiteleki Tőserdei Autóskempingben várja az Alpárfeszt azokat, akik nem a zajos fesztiválélményt keresik, hanem valami sokkal közelebbit, bensőségesebbet. Az Alpárfeszten nincsen sztárallűr, sok színpad, szigorúan őrzött backstage, és magunkat túl komolyan vevés. Ide az jár bulizni, aki szereti ezt az underground közeget, úgy mint a Nova Prospect, Mayfly, Don Gatto, Markoláb, Barbears, Komodo, EndrE vagy a Darkmess zenéjét, hiszen aki volt már valaha Alpáron, az tudja, hogy ezek a zenekarok itt alapvetések. 

Fotó: Ungor Richard

Persze ez az „örök line up” minden évben újabb nevekkel – átutazókkal és maradókkal – is kiegészül. Most nyáron például először teszi tiszteletét Lakiteleken a híres-hírhedt punk ikon, a Rózsaszín Pitbull, a modern rockos Mad about Marilyn, és a stoner/southern hangulatú, súlyos riffekkel érkező Slowmesh is szintén első bálozó.

Fotó: Ungor Richard

Ez a gyors felsorolás persze korántsem a teljes lista, hiszen csaknem 30 „nem mainstream” csapat fordul meg majd az Alpárfeszt színpadán. Ahogy pedig egy igazi fesztiválhoz illik, a zenés bulik mellett egyéb – hivatalosan off programoknak nevezett – kalandok is várják a közönséget: a reggel egyértelműen jógával indul itt, a Stonerpódium kerekasztal beszélgetéseket tervez a koncertek között a fellépők és a közönség bevonásával, a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért csapata pedig a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra megrendezi bolygómentő sorversenyét..

Aftermovie a 2025 Alpárfesztről:

További infó és jegyek: https://www.facebook.com/events/4089802917948977