
A Katatonia, az October Tide valamint a Letters From The Colony zenekarokból ismert zenészek alkotta Thenighttimeproject június 28-án jelenteti meg Pale Season című második lemezét. A lemezről másodikként az Embers című számuk hallgatható meg.

A Katatonia, az October Tide valamint a Letters From The Colony zenekarokból ismert zenészek alkotta Thenighttimeproject június 28-án jelenteti meg Pale Season című második lemezét. A lemezről másodikként az Embers című számuk hallgatható meg.

Május 17-én a Rocktogonban az Eviternity társaságában lép színpadra a 2014 szeptemberében Szentpéterváron alakult orosz prog/alternatív metal csapat. Első lemezüket 2016-banjelentették meg, a második pedig V Ways To Accept címmel június 25-én jelenik meg a Sliptrick Records-nál.
Erről a Light c. dal már meghallgatható:

A 2010 óta létező ír csapat az utolsó simításokat végzi a hamarosan érkező lemezén, ennek előfutáraként már mehallgatható az Arise, ami a megjelenésekor az ír rock/metal iTunes lista A banda zenéjében a dallamos metal és alternatív rock elemei keverednek horzsoló riffekkel és üvöltős vokálokkal.
Három este, három koncert, három legendás zenekartól. Erősre kovácsolta a hetet a Cudi Purci Booking stábja: hétfőn Midnight, kedden Imperial Triumphant, pénteken pedig Suffocation a menü.

Április 22., hétfő, Dürer Kert – kisterem: Midnight, Ketzer, Slægt, Iron Steel és Havaria.
A Midnight névre hallgató clevelandi metálkommandó végre Magyarországra érkezik, ráadásul egész kis minifesztivál jött össze húsvét hétfőre! Áldozzatok ti is a fémistenek oltárán, fivérek és nővérek!
Event: https://www.facebook.com/events/1929197447201970/
Április 23., kedd, Dürer kert – kisterem: Imperial Triumphant, Zaum, Mord’A’Stigmata
Míg az Imperial Triumphant a black metal felől érkezve jutott el a már-már avantgarde-ba hajló kísérletezésig, addig a Zaum doomos pszichedeliával kábít. Event: https://www.facebook.com/events/546654002483214/
Április 26, péntek, Dürer kert: Suffocation, Belphegor
A kegyelemdöfés pedig pénteken jön, hiszen minden idők egyik legalapabb death metal zenekara érkezik a Dürerbe, velük pedig az osztrák pogányok, vagyis a Belphegor-ék. A világ legjobb lemezkezdését pedig sajnos MUSZÁJ idetennem.

Június 16-án jelenik meg a The Morning Star soron következő 4. albuma. Ennek első jeleként egy bónuszként felvett extra feldolgozás számának premierje április 26-án lesz, amire az alábbi Facebook eseményben tudtok feliratkozni.

Az amcsi Conquest igazi power metalban utazik. Júniusban érkező The World Has Gone To Hell című lemezüket a címadó dalhoz készített szöveges klip vezeti fel.

A Polly Is Dead nekem az a csapat, akire “mindenki” hivatkozik, én viszont – mea culpa – csak a Kincs-et ismertem tőlük. Az alapján viszont bánom, hogy nem mélyebb az ismeretségünk, de valahogy sosem jutottam odáig, hogy utána menjek és pótoljam a hiányosságot. De rajta vagyok az ügyön. Polonkai Tamás munkásságát inkább a Napok Romjai […]
Tovább »
A New Jersey-beli death metal banda május 17-én jelenteti meg friss albumát a High Potency-nél. A Baptized In Pain címmel érkező új lemezük címadó dalát az Indy Metal Vault oldalon mutatták be. A lemez előrendelhető a Bandcamp oldalukon, ahol a 16 tételes lemez záró tételét is meg tudjátok hallgatni.
Arról már korábban hírt adtunk, hogy a Stephen O’Malley és Greg Anderson által 1998-ban alapított amerikai drone/doom metalos Sunn O))) ez évben két új albummal is jelentkezik. A Steve Albini közreműködáésével készült Life Metal albumuk április 26-án jelenik meg a Southern Lord Records gondozásában. A Troubled Air c. dalu azonban már most elérhető a digitális felületeken.

A Hull-i doomster The Parasitic Twins egy koncertvideóval jelentezett, amin a ’90-es évek egyik „klasszikus” slágerét, a Babylon Zoo Spaceman-jét játszák el sajátos felfogásban. A dalt április 5-én jelentették meg, amivel a The Campaign Against Living Miserably (CALM) nevű alapítványt támogatják. A kislemezt a York-beli hardcore punk The Carnival Rejects-szel közös EP-ről másolták ki. A split május 31-én jelenik meg a Bandcamp-en Man Demolish Records jóvoltából.