Címke: Pearls Of Long Loved Years

Pearls of Long Loved Years – Hozsanna a Békekutakhoz – új dal

Hozsanna a Békekutakhoz címmel mutatta be új dalát a Polonkai Tamás (Polly Is Dead, Bálnalovas, Napok Romjai) vezette Pearls of Long Loved Years , azaz a P.O.L.L.Y..  A 2017-ben útjára indított zenekar a  legendás Polly Is Dead örökségét viszi tovább. Első lemezük rá egy évre The 47th Parallel North címmel jelent meg. Mostani új daluk Nagy Viktor (Téveszme) énekes közreműködésével készült el, amiről Tamás így mesélt:

Az új dal zenei részeinek megírása után, amikor elkezdtem foglalkozni a szövegekkel, úgy éreztem ez a szám magyarul akar megszületni. Alapvetően is egy másik énekessel együtt szerettem volna elkészíteni ezt a dalt, de amikor eszembe jutott Viktor, nem igazán maradt kérdés bennem. Nagyon örültem neki, hogy elfogadta a felkérést, mert Viktort mostanság a legjobb kortárs szövegírónak tartom.

A Hozsanna a Békekutakhoz című dal egy éven át készült, és megrendítő mindannyiunk számára, hogy mára vált igazán aktuálissá. Újdonság az is, hogy új taggal bővült a P.O.L.L.Y. Boruzs Bence gitáros személyében. Bence ezen a felvételen játszik először, a csapat többi tagja, Mészáros-Komáromy Dénes basszusgitáros (Slowmesh), Kleinheincz Zoltán gitáros (Nís), és Pap ‘Page’ Dávid dobos (Antares) mellett.

P.O.L.L.Y. feat. Nagy Viktor (Téveszme) - Hozsanna a Békekutakhoz

DEEP SEVEN – HAMMERWORLD GRUNGERY MELLÉKLET (2019)

Annak idején 1986-ban Seattle-ben megjelent egy válogatáslemez Deep Six címmel. Olyan csapatok dalai szerepeltek rajta, amelyeknek később valamilyen úton-módon aztán hatással voltak arra a zenei stílusra, melyet a világ a Nirvana berobbanásával grunge-ként ismert meg. Ezzel kapcsolatban olvashattok egy múltidéző interjút ITT. Szóval az biztosan nem újdonság az olvasóknak, hogy nagy tisztelője vagyok a Pintér […]

Tovább »

Pearls Of Long Loved Years – The 47th Parallel North – 2018

A Polly Is Dead nekem az a csapat, akire “mindenki” hivatkozik, én viszont – mea culpa – csak a Kincs-et ismertem tőlük. Az alapján viszont bánom, hogy nem mélyebb az ismeretségünk, de valahogy sosem jutottam odáig, hogy utána menjek és pótoljam a hiányosságot. De rajta vagyok az ügyön. Polonkai Tamás munkásságát inkább a Napok Romjai […]

Tovább »

Pearls Of Long Loved Years – megjelent az első lemeze



The 47th Parallel North
címmel megjelent Polonkai Tamás (Napok Romjai, Polly Is Dead, Bálnalovas) a magyar grunge egyik legismertebb arca által vezetett Pearls Of Long Loved Years első lemeze.
 
Hogy miért ez lett a lemez címe? Mindig is kerestem a megfelelő kifejezést arra a zenei/lelki rokonságra, amit Seattle zenészeivel és zenekaraival kapcsolatban érzek. Évekkel ezelőtt egy kommentben találkoztam először azzal, hogy Seattle és Budapest azonos szélességi fokon található. Teljesen megdöbbentett, már néztem is a térképet – és alig hittem a szememnek – hogy Seattle, Budapest és Eger is szintén a 47-ik északi szélességi fokon található. Nagyon boldog voltam, mert ennél jobban semmi sem tudta volna kifejezni azt, amit ezzel kapcsolatban érzek. Amikor elérkezett a lemez címének kitalálása, egyértelműen ez tetszett mindenkinek a legjobban, így hát nem is volt kérdés, hogy ez legyen az.

A lemez egyenlőre csak a digitális terjesztőnél elérhető el (Spotify, iTunes, Deezer, Amazon stb.) de fizikai formátumban is megjelenik a Grungery Media Records gondozásában, Előrendelni a polly.grungery@gmail.com email címen lehet.
 

Pearls Of Long Loved Years - Sacred (Official Video) HD

Pearls Of Long Loved Years - Rise (Official Audio) HD

Pearls Of Long Loved Years - Inside (Official Audio) feat. Krisz Horváth (Pregnant Whale Pain) HD

Pearls of Long Loved Years – infók a debütlemezről

November 25-én The 47th Parallel North címmel érkezik a Polonkai Tamás (Polly Is Dead, Bálnalovas, Napok Romjai) vezette Pearls of Long Loved Years debütáló lemeze.

A frontember mellett Mészáros-Komáromy Dénes (Slowmesh, Bálnalovas), Kleinheincz Zoltán (Doomsday Funk, Bálnalovas) és Pap Dávid “Page” (Dereng, Doomsday Funk, Grand Mexican Warlock) alkotta banda nemrég jelentette meg negyedik dalát Rise címen, melyet a grunge-legendák halála miatt érzett harag inspirált.

Pearls Of Long Loved Years - Rise (Official Audio) HD

A Polly Is Dead megalakulásának 25. évfordulóján megjelenő nagylemez felvételeit és keverését Tamás egykori Polly Is Dead-es zenésztársa, Sohajda Péter intézte, a kiadásért pedig a Grungery Media Records felel. A megjelenés napján a fontosabb digitális felületeken (iTunes, Spotify, Deezer) meghallgatható lesz az anyag, a digipak kiadású CD-re pedig már most előrendelés adható le a polly.grungery@gmail.com email címre.
Alább az album számlistája olvasható:

1.Gift
2.Sacred
3.Rise
4.Dream
5.Awake
6.Inside
7.Thread
8.Lotus
9.Free
10.Light

Pearls Of Long Loved Years - Sacred (Official Video) HD

 

Pearls Of Long Loved Years – Rise – dalpremier

Hamarosan érkezik Polonkai Tamás (Napok Romjai, Polly Is Dead, Bálnalovas) dallamos grunge rock zenekarának, a Pearls Of Long Loved Years első albuma. Az album ez év novemberében The 47th Parallel North címmel fog megjelenni, a Grungery Media Records gondozásában, amiről a lemez legsúlyosabb számának ígérkező Rise hallgatható meg.

Tamás a következőket mondta a dalról: „Annak idején Kurt Cobain halála megrázta az egész zenei világot, de ami engem sokkal jobban megviselt – pár évvel később –, az Layne Staley elvesztése volt. Nagyon elkeserített és dühített az, hogy hogyan történhetett meg, hogy a halála beállta után csak két hét múlva találtak rá lakásában… Aztán jött Scott Weiland tragédiája, ami őszintén szólva már erősen benne volt a pakliban. Viszont ami nemrégen történt, arra azt hiszem, egyikünk sem volt és lehetett felkészülve: Chris Cornell halála végtelen szomorúsággal töltött el mindannyiunkat, és még hosszú hónapok elteltével is ott volt mélyen bennem egy érzés, amit csak nagyon nehezen tudtam felhozni magamból. Nemcsak végtelenül szomorú voltam, hanem végtelenül dühös is. Dühös azért, mert ilyen feldolgozhatatlan módon távozott/távoztak ők ebből a világból.. De a leginkább dühös azért voltam, mert a generációnk sorra ideje korán veszíti el azon hőseit, akiknek zenéin és szövegein felnőttünk, és ezáltal lettek életünk szerves részei. A Rise nem a bánat dala, hanem a megélt harag által való gyógyulásé.

Pearls Of Long Loved Years - Rise (Official Audio) HD

 

Pearls Of Long Loved Years – Inside – új dal



Inside
címmel jelent meg Polonkai Tamás (Napok Romjai, Polly Is Dead, Bálnalovas) dallamos grunge rockban utazó új csapatának, a Pearls Of Long Loved Years (azaz P.O.L.L.Y.) legfrissebb dala, ami 2018-ban megjelenő albumuk harmadik előzetese.

Pearls Of Long Loved Years - Inside (Official Audio) feat. Krisz Horváth (Pregnant Whale Pain) HD

A szám egyik érdekessége, hogy vendégszerepel benne Horváth Krisztián a Pregnant Whale Painből. Amikor elkezdtem az Inside énekdallamaival foglalkozni, jött az ötlet, hogy milyen jól szólhatna a refrén előtti rész egy oktávval magasabban. Már az első próbálkozásoknál éreztem, hogy ez így rendben lesz, de ide egy más hangszín kellene. Az utóbbi időkben fedeztem fel magamnak a Pregnant Whale Paint, nyilván a bálna motívum a zenekar és a régi, Bálnalovas zenekarom nevében egyből közös nevező volt, de a zenéről és Krisztián hangjáról nem is beszélve. Az Inside kapcsán beugrott Krisz hangja, egyből írtam is neki, hogy lenne-e kedve elénekelni ezt a részt, és szerencsére nagy örömmel tette.” – mondta a dalról Tamás.
 

Pearls Of Long Loved Years – Sacred – új videó

Idén tavasszal alakult Polonkai Tamás (Napok Romjai, Polly Is Dead, Bálnalovas) új zenekara, a Pearls Of Long Loved Years. A dallamos grunge rockban utazó csapattól most Sacred daluk hivatalos videóját ismerhetitek meg.

Pearls Of Long Loved Years - Sacred (Official Video) HD

Polonkai Tamás elmondása szerint: „Az új dal szövege kérdéseket tesz fel, hogy valóban teszünk-e valamit a környezetünkért, hozunk-e elég áldozatot a földért, miközben kellő öniróniát is gyakorol.

A videót Magyar Dániel rendezte, és a Varsányi Pincészet támogatásával jött létre. A zenekar javában dolgozik az új dalain, hogy jövő év elején koncerten is bemutathassák azokat a nagyközönségnek.
 

Pearls Of Long Loved Years – Polonkai Tamás új zenekara



Polonkai Tamás
(Napok Romjai, Polly Is Dead, Bálnalovas) a magyar grunge egyik legismertebb zenésze szólóprojektje után új csapatának, a Pearls Of Long Loved Years frontemberként tér vissza a hazai rock zene színterére. Gift című bemutatkozó daluk az alábbiakban hallgatható meg.

Pearls Of Long Loved Years - Gift (Official Audio) HD

A bemutatkozó dalban sikerült integrálni az eddigi munkáim legjavát, nagyon büszke vagyok rá! Mire is gondolok? A Polly Is Dead “feelingjére”, a Napok Romjai “súlyára”, a Bálnalovas “spiritualitására”, illetve az akusztikus dolgaim “szépségére” is, és úgy, hogy mégis sikerült valami teljesen újszerű dolgot alkotnunk, hála a zenész társaim kreativitásának! (nevet) A felvételek nagyon jó hangulatban teltek, életünk egyik legjobb stúdió élménye volt, és reményeim szerint ez tükröződni is fog a felvételen. Már nagyon várom, hogy élőben is játszhassuk az új dalokat.”  – mondta a dalról Tamás a Grungery-nek adott rövid interjújában.