Szerző: Győr Sándor

Chuck Mosley – tribute lemez készül

A Faith No More nemrég elhunyt ex-énekesének, Chuck Mosley-nak készül egy tisztelgő lemez, aminek lesz hazai vonatkozása is. A Chinese Arithmetic c. dalt az Obiat és a Redflower énekese, Laz adja elő az OctoberSun-nal. A zenét Pallagi Atesz bándi stúdiójában rögzítették, az éneket pedig Reading-ben vették fel a helyi prog oligarchia vezérevel, John Mitchell-lel (Lonely Robot, It bites, Frost*…), aki rappelt is a dalban.

A lemez megjelenési ideje egyelőre ismeretlen, de hírt fogunk adni róla.
 

Diabolus In Musica – akusztik Ørdøg

 
A Diabolus In Musica, az Ørdøg féltestvére. Március 18-án érkezik egy négyszámos EP, aminek a címe egyszerűen Ørdøg-akusztik lesz. Az első dal róla a Portador De Luz, azaz a Fényhozó, ami Magyar Dániel videójával. Az alábbi klipben Nagy-Miklós Péter és Korpos Lajos gitározik, Vörös András és Bokodi Bálint énekel, utóbbi hegedül is.

Diabolus In Musica - Portador De Luz
Szóval, az úgy kezdődött, hogy tavaly júniusban Csepelyi Adrienn meghívott minket a Belemenés című könyvének bemutatójára zenélni. Oké, mondtuk, megtisztelő, és nagyon szívesen megyünk is, de hát ez a Petőfi Irodalmi Múzeumban lesz, igazi kultúrrendezvény, szétszaladnak az emberek a metáltól, meg egyébként is hogy viszünk oda dobot, erősítőket és minden egyebet. Ja, sehogy, volt a válasz, egy szál gitárral kellene. Ó, az más… Olyat még sose csináltunk. De próbáljuk meg, mi bajunk lehet?

Megpróbáltuk. Aztán nem sokkal később Balazs Varga szólt, hogy lehetne egy hosszabb ilyen is a Fekete Zajon. Lement az is, három húrszakadással, borzalmas bénázással, de lement. Meg utána még pár ősszel és télen, már kevesebb húrszakadással. És ha már így alakult, elmentünk stúdióba is, felvenni négy dalt, hogy legyen belőlük egy hamarosan megjelenő EP. Ez közülük az első, a Portador De Luz, azaz a Fényhozó. A videót Magyar Dániel készítette, magát a zenekart, az Ørdøgből kinőtt vadhajtást pedig elneveztük Diabolus In Musicának.”

Don Gatto – Sawdown – 2018

A tavaly novemberi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg a szekszárdi Don Gatto új, Sawdown című 4 számos kislemeze. A bandát aligha kell bemutatni, az eddigi anyagaikról is írtunk. A játék neve, azaz a stílus sem változott, továbbra is azt a tipikus erőtől duzzadó NY hardcore-t játsza a négyes, amivel megismertük őket. Igaz, egy-két apró újítás, […]

Tovább »

KabinLáz – EP rendelhető az EP

Megérkeztek a „Milenneha” CD-k!

A március 2-án megjelenő két dalos (amik még 2013-ban, a zenekar indulásakor iródtak) kislemez a zenekar lazábbik oldalát hivatott bemutatni. A lemezből kizárólag 50 db-ot gyártattak le és valószínű, hogy nem is lesz több. Így a „Milenneha” CD-hez támogatói jelleggel lehet hozzájutni, „ki mit ad érte” alapon, ezzel támogatva a zenekar előrehaladását. Az alsó limit 500 Ft.

Ez alól kívétel az április 5-i, hajdúszoboszlói koncert, ahová ha eljössz és ott bulizol a színpad előtt, akkor megajándékoznak egy dedikált példánnyal.
Rendeléseket mától fogva, privát üzenetben várják a srácok.

Rock/Metal/Underground Börze újra

A Collectorism, Ellátóház, és a Metál Antikvitás közös szervezésében 2019. március 3-án rendezik meg a tavaszt váró Rock/Metal/Underground Börzét, a belváros szívében, a Dob utcában! Ezúttal is sok eladó várja portékáival a lemezgyűjtőket, de a megszokottak szerint a már bevált vinyl/CD/MC/Blu Ray mellett külön teret kap a ruházat és a különböző rock/metal kiegészítők is.

A 11 órakor nyitó börze külön érdekessége lesz, hogy az egyik standot az 2008-ban alakult Paddy and the Rats zenekar foglalja majd el. Kétségtelen, pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárta tavaly az ír punk rock kocsmazenét játszó kalózbrigád.
A zenekar tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számított amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak, és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük. A börzén azonban a hanghordozókon lesz a hangsúly!

És itt jön a lényeg….ha bármilyen Paddy and the Rats relikviával rendelkezel, ne habozz, hozd el magaddal, a zenekar pedig készségesen dedikálja azokat, de természetesen a helyszínen is pótolhatod az esetleges hanghordozók beszerzését, mert a csapat standjánál a tavaly megjelent Riot City Outlaws lemez mellett korábbi kiadványok is megvásárolhatóak lesznek. Emellett persze fotózkodhatsz, beszélgethetsz, sőt sörözhetsz is egy jót a banda tagjaival, mert a dedikálás mellett közönségtalálkozót is tartanak a srácok.

Szeretettel várjuk azon árusok jelentkezését, a metalantikvitas@gmail.com címre, illetve a 0620/922-8382-es telefonszámra, akik a stílusban szeretnék eladni portékáikat. Legyen az CD, DVD, bakelit, ruházat vagy irodalom, vagy esetlegesen használt hangszer is! A patinás helyszínen folyamatosan élő zenés koncertek kerülnek megrendezésre, és Balkán Grill Terasz várja a vendégeket, gyerekbarát környezetben!
Asztalok méretei: 140×60 cm, 150×50 cm, 70×70 cm, vegyesen

INFÓK, CÍM:
Cím: 1074 Budapest, Dob u.19.
A belépés a látogatók számára INGYENES!
Az árusok számára az asztaldíj bérleti ára: 3.000 Ft/asztal, bővebb információ a megadott elérhetőségeken.
Árusok számára a beengedés: 10:00 H. Kezdés: 11:00 H!
Az esemény Facebook oldala: 

KabinLáz – EP előzetes

„Ahogy ígértük, elkészült a zenekar lazább oldalát felvillantó 2 dalos EP-nk, melyről máris elérhető egy régi-új szerzemény, a KabinLáz indulásával nagyjából egyidős Álomféreg 2019-es verziója. A felvételek Budapesten, a Híd Média Stúdióban készültek, a hangzásért Drobek Attilát illeti dicséret. – írta levelében a püspökladányi csapat.
Köszönet és üdvözlet továbbá: Papp Lajos (videó), Tőkés Anikó (dizájn), Kasnyik Marci, Kasnyik Gergő, Jantyik Zsolt, Jantyik Csaba, Méhes János.
Hamarosan jövünk a másik dallal is, addig tessék hallgatni ezt a lassan klasszikussá nemesedő hányattatott sorsú gyöngyszemet! 😉 m/”

KabinLáz - Álomféreg (2019)

Aetherius Obscuritas – stúdióban

A zenekar január közepén stúdióba vonult, hogy felvegye a 8. nagylemezét, amely a tervek szerint 9 dalt fog tartalmazni. A gitársávok már a helyükön vannak, a következő hosszabb szakasz pedig a dobfelvétel lesz, amit hagyomány szerint Zson fog felütni, ezúttal Münchenben.
A március végére összeálló teljes anyagot a Paragon Records fogja kiadni, ahogy a 2007-es „Víziók” óta zsinórban az összeset. A megjelenés dátuma még ködös. A facebook oldalon nyomonkövethető lesz a munkafolyamat.

A zenekar utoljára a 2017-ben megjelent DESTINY:UNKNOWN című dallal/klippel hallatott magáról, előtte pedig 2016-ban jelentetett meg single-t, „A harag lángja” címmel. Az utolsó nagylemez („MMXV„) megjelenése óta 3 év telt el.

Mudfield – dalok a megjelenés előtt

Február 15-én jelenik meg a szeghalmi zenekar Sárrét című bemutatkozó lemeze A Hear Hungary-nál. A Kovácsovics Máté – ének, Szabó Dezső – basszusgitár, Feke István – gitár, Szegedi Marci – gitár és Balázs Loránd – dob felállású csapat a megjelenés előtt dalonként mutatja be a lemezt.
Eddig három dal (Az egyetlen, Adj Uram esőt és Új királyok) került ki a banda YouTube csatornájára:

MUDFIELD - Új Királyok (Official Lyric Video)
MUDFIELD - Adj Uram Esőt (Official Lyric Video)
MUDFIELD - Egyetlen (Official Lyric Video)

Ha február 13-án éjfélig elutalod a megrendelt CD és/vagy póló árát valamint a postaköltséget a következő bankszámlaszámra: Hear Hungary Music Kft. 10918001-00000041-19640003, február 14-én postára adják ajánlott küldeményként.