Szerző: Győr Sándor

Z!ENEMi – új klip

Megjelent a miskolci rap/rock/hip-hop/metal szupergrup, a Z!ENEMi új klipje, a VILÁG:VÉGE.

Z!ENEMi - VILÁG:VÉGE

A dalhoz nem kell kommentár, ez pontosan az aminek hallatszik és látszik: egy elkeseredett felhívás, hogy térjünk végre észhez, mert ennek nem lesz jó vége. 

A zenekar mozgalmas időszakot tud maga mögött: az Öröm a zene program döntőjébe jutott, de miután kvalifikálta magát az utolsó körbe, több másik válogatón is bemutatkozott (Eger, Szarvas), hogy minél többen megismerjék ezt a sajátos, borsodi rap-rock crossovert. 

Aki élőben is kiváncsi a Z!ENEMi-re, az alábbi helyszíneken nézheti meg:

– július 7.: Alpárfeszt,Tiszaalpár
– július 26.: Gitármánia tábor, Tiszaliget
– augusztus 10.: Kolorfeszt, Kazincbarcika w. Tankcsapda
– augusztus 11.: Grizzly szabadtér, Miskolc
– augusztus 22-25 (TBA).: Strand fesztivál, Zamárdi
– szeptember 14.: Kaptár Music Pub, Dunaújváros

23. Hellness Hétvége Arlón

23. alkalommal kerül megrendezésre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózdtól néhány kilométerre található Arlón a Hellness Hétvége. Az igazán nagy múltra visszatekintő rendezvény talán az egyik legjobb, de mindenképp a legzúzósabb kisfesztivál az országban.

A szervezők idén se fukarkodnak a jóféle zúzdával, de a punk rockerek, a thrash imádók, és a dallamos metalért rajongók sem fognak csalódni, ha augusztus harmadik hétvégéjét a festői szépségű Suvadás Ligetben tervezik eltölteni. Nézzük akkor a fellépőket!

Augusztus 17-én, pénteken a Black Rose, a Samas, az At Night Fly, az Archaic, a Wackor, a DivideD, a Kalapács, és a Highland Bastard várja fesztiválozókat, másnap pedig az Echonald, a Zord, a Beyond, a Mytra, a Christian Epidemic, a Remorse Old, és az Auróra lesz felelős a jó hangulatért.

A belépő és a két napos bérlet ára roppant baráti. A napijegy 2250 forint lesz, a kétnapos bérletért pedig mindösszesen 3000 forintot kell majd fizetni. A határon túlról érkező rockbarátok féláron bulizhatnak Arlón, tehát nekik a kétnapos mulatság csak 1500 forintba fog majd kerülni.

23. Arló Hellness Hétvége
Rock, barátolás, pancsi két napig 😉

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1599198870164035/

Blast – death/grind fanzine negyedszer

Megjelent, és rendelhető a Blast fanzine negyedik száma, 64 oldalon, 12 interjúval, és kb. 120 lemezismertetővel.
A tartalomból:

„Az interjúalanyok közt szerepel death metal vonalról az olasz Devangelic, az orosz 7 H. Target, a szerb Sacramental Blood, valamint a hazai Gutted, a grindcore színtérről megszólal a spanyol Convulsions és az amerikai Invertebrate, hazai részről erősít a Blackmail, a SOTE és az Internal Excavation, a perverzek pedig a szlovák Enema Shower felbukkanásának örülhetnek. A Posthuman és Arch Vile fanzine-ek főnöke, Kudri Dávid szintén elfogadta a felkérésemet, és válaszolt jó pár kérdésemre.”

A fanzine ára: 1100 Ft + postaköltség.

Rendelni az n.zsiga.zoltan@gmail.com címen lehet, vagy a https://www.facebook.com/blastfanzinehungary/ oldalon, személyes üzenetben. Fizetés utalással, vagy személyes átvétellel történhet.

Pennhurst – hírlevél

Most kicsit nagyobb lesz a csend a Budapesti Nu – metal csapat körül a megszokottnál… – írja a banda friss hírlevelében.
De ennek nyomós oka van! A pszichés problémák és mentális zavarok kezelése után, a csapat teljes energiával az ELSŐ Pennhurst lemez dalainak megírásával fogja az idejét tölteni, már 3 dal körvonalazódott, a Srácok annyit árultak el az első debütáló lemez kapcsán, hogy egy nyers, agresszív, brutál anyag készül…
Legközelebbi koncertjükön, ahol a Depresszió előtt fognak zúzni a Barba Negra Track-ben augusztus 18-án, már 1-2 új dal is felcsendül majd! A facebook esemény linkje itt található: https://www.facebook.com/events/701963040194589/
Addig is ingyen dalletöltés itt: www.musicpennhurstband.com

Martyr Lucifer – megjelent a lemez

Tegnap megjelent Martyr Lucifer projektjének Gazing at the Flocks c. lemeze, amin barátunk és kollégánk Nagaarum is szerepel olyan neves társaságban, mint az ukrán Leit vagy Adrian Erlandsson (ex-Paradise Lost).

A kétféle formátumban – digipack CD 16 oldalas booklettel és egy különleges 2 CD-s slipcase verzió jewel tokban egy külső karton borítással – megjelent lemez az NGC Prod terjesztésében érhető el itthon. Az anyag természetesen digitálisan is beszerezhető és meghallgatható.

Gazing at the Flocks by Martyr Lucifer>

Centauro – mexikói thrash

A mexikói thrasherek áprilisban már megjelentették digitálisan nyolcadik lemezüket, június 30-ától pedig kézzelfogható változatban is elérhető lesz a Daño Colateral. A konceptlemez Colmando un Oscuro Vacío c. dalához szöveges videó is készült:

Centauro - Colmando un Oscuro Vacío (LYRIC VIDEO)

A teljes lemezt a digitális zenelelőhelyeken éritek el, de alább is meghallgathatjátok.

Daño Colateral by Centauro

Crawl – újabb dalt mutattak meg

Most a Decibel Magazine-nál volt a premierje a friss svéd halálmetal brigád Sentenced To Rot című dalának, ami az augusztus 20-án megjelenő bemutatkozó albumukat vezeti fel. Az önmagát D-beat death metalként aposztrofáló négyes Rituals című lemezét a Transcending Obscurity adja ki.

CRAWL (Sweden) - Sentenced To Rot (Death Metal) Transcending Obscurity Records

Slash ft. Myles Kennedy And The Conspirators – ősszel jön a harmadik lemez

Érkezik Slash ft. Myles Kennedy And The Conspirators legújabb lemeze. A „Living The Dream” a formáció harmadik albuma szeptember 21-én jelenik meg.

Tavaly már lehetett hallani pletykákat arról, hogy új albumra készül a Slash és Myles Kennedy fémjelezte zenekar, most pedig hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumot, amely szeptember 21-e lesz. Slash már közel 10 éve kezdte közös munkáját az Alter Bridge frontemberével, Myles Kennedy-vel, a 2014-es „World On Fire” album folytatása pedig Michael „Elvis” Baskette (Alter Bridge, Iggy Pop, Incubus) producerrel készült. Slash és Myles mellett továbbra is Brent Fitz dobol, Todd Kerns basszerozik és Frank Sidoris gitározik.

Az albumot először Amerikában turnéztatják meg, Európába pedig tervezetten 2019-ben látogatnak el.

Al Ard – lemezhallgatás

Dodheimsgard, Red Harvest, MZ412, Brighter Death Now, Aborym és DiabolicuM rajongóknak ajánlják a szicíliai industrial black metal trió ma megjelenő új lemezét. A code666 kiadásában érkező albumon a cyber/industrial metal és a black metal elegyét még noise és dubstep elemekkel is fűszerezik.

A teljes lemezt meghallgathatjátok a Svbterranean oldalán.