Szerző: Győr Sándor

LAY – Emberöltő – 2017

A LAY nem mai csapat már, bár igazán hosszú életutat sem mondhat még magáénak a Lőrincz Gergő – ének, Simon Ákos – szólógitár/vokál, Jenei Máté – basszusgitár, Horváth Tamás – gitár és Kiss Gergő – dobok felállású zenekar. A Szekszárd és Őcsény tengelyen 2011-ben alakult csapat AnsweR néven indult, majd nagyjából egy év elteltével váltottak és […]

Tovább »

Lost Continent – új EP

A budapesti modern metál zenekar az elmúlt hozzávetőlegesen két év során, bár számos koncerten megfordult, új anyaggal még sem halmozta el hallgatóit, rajongóit. Ez persze nem azt jelentette, hogy tétlenkedtek, két single dalt is kiadtak, melyek közül az egyikre (Rusty Casket) videó klip, a másikra (Napravágyó) pedig szöveges videó is készült, de terjedelem tekintetében ez az EP megjelenés a következő nagyobb mérföldkő.

Az EP az „Antikque” címet kapta, mely magáért beszél. A zenekar ezzel szeretne egy nagyjából 5 éves periódust lezárni, valamivel modernebb vizek felé evezni és egy kicsit finomítani a stílusán, az aktuális tagok és hallgatók szája íze szerint.” – fejtette ki Madaras Jani, a zenekar csellistája.

Ezen a kislemezen – amit IDE kattintva hallhattok – összesen 6 dal hallható, melyek közé bekerült a fent említett két single dal is, valamint továbbiakkal bővül. A zenekar elég nagy hangsúlyt fektetett a dalszövegek nyelvére, hiszen magyarul és angolul is énekelnek a lemezen.
A zenekar „régi/új” anyaga igen hatásosnak ígérkezik, valamint Jani azt is elárulta, hogy már gőzerővel folynak a munkálatok a következő nagylemezhez is.

A Lost ContinentAntique” EP élő bemutatója 2018.május 11-én lesz a Legionfest keretei közt, a Dürer Kertben, érdemes lesz rá elmenni!

Action – Ébredő erő – 2018

Szasza (lásd még Sex Action ,Zorall, stb.) nem pihen, tavaly év végén a Sex Action-nel adott ki új lemezt, 2018-ra pedig a 2012-ben visszatért Action új anyagát (meg lesz Zorall lemez is, ha minden igaz…) jegyezheti fel a “szakmai” önéletrajzába. A később érkezőknek jöjjön előbb egy kis történelemóra. A korábban Sex Action-ként működő csapat a […]

Tovább »

Sex Action – Utolsó kör – 2017

A hazai dirty rock alapcsapata, a Sex Action 1990 óta van jelen – így vagy úgy – hazai színtéren. Esetükben volt névváltozás, stílusmódosítás, szünet és oda-vissza énekes és basszusgitáros csere, hogy csak röviden foglaljam össze az idén már 28 éves csapat munkásságát. Tavaly új lemezt hoztak ki Matyiék, ami egy speciális kiadvány. Ha minden igaz, […]

Tovább »

Tears of Kali – lemezelőzetes klip

 

Tavaly októberben jelent meg a budapesti Tears of Kali bemutatkozó albuma, a Dive into Ascension. Azóta a csapat túl van a lemezbemutató koncerten is, de hamarosan újra láthatjuk őket a színpadon, július 6-án a Dürer Kertben.

„Nagyon jó élmény volt nekünk ez a buli, igazi első egymásratalálás a közönséggel. Még ismerkedünk egymással, de kiváló visszajelzések érkeztek eddig mind a felvett anyagra, mind a színpadi produkcióra. A jövőben ez még sokat fog fejlődni, addig is sokat dolgozunk azon, hogy pár héten belül fizikailag és létezzen a lemez.” – Leindler Milán

A csapat időközben a lemez címadó dalához, a Dive into Ascension című dalhoz készített egy videoklipet, ami merőben más, mint az előző. Az amúgy tartalmas szövegű számot sikerült ellensúlyozni, és a frontember, Rozsár István is megmutathatja igazi(?) arcát. 

Tears of Kali - Dive into Ascension //Official music video

Decadence – Téveszmélet – 2017

Azt a saját “bőrömön” is tapasztalom, hogy rohan az idő, (ez az ismertető is jó sokáig készült, bocs srácok!) de az azért mégis meglepett, hogy kilenc(!) év telt el a legutóbbi teljes Decadence anyag óta. Lehet, hogy azért is érzem ezt így, mert a bandát azért időről időre sikerült elcsípnem élőben, meg ilyen-olyan alkalmakkor összefutottunk […]

Tovább »

The Southern Oracle – új EP

2016 októbere óta első ízben jelentkezik új hangzóanyaggal a Kókai Barnabás – ének, Farkas Kornél – gitár, vokál, Kókai Márton – basszus és Budai Béla – dob felállású fővárosi The Southern Oracle. A szóban forgó B oldalas EP a zenekar harmadik nagylemezét hivatott felvezetni, amelynek dalain jelenleg az utolsó simítások folynak. Tervek szerint még 2018 utolsó negyedében érkezik egy elég komplex, szokványosnak nem mondható formában.

Erre a kislemezre két teljesen új szám került fel, amelyek a közelgő albumra már nem fértek fel, érdekesség, hogy a „Fearmonger” című dal szövegét Percy Bysshe Shelley „Ozymandias” című verse szolgáltatja, amelynek mondandója előrevetíti a zenekar nagylemezen taglalt témáit.

(Fotó: Bodnár Dávid)
 

A két friss szerzemény mellett helyet kapott még az EP-n a banda koncertszettjének állandó szereplője, a „Chaosbringer” újra felvett verziója is, amely eredetileg az „Animals Over People Vol 1.” című jótékonysági válogatáslemezen (2014) volt hallható. A „Blind Messiah” című kislemez 2018. május 12-től elérhető online (Spotify, Apple Music), valamint szerzői kiadásban, limitált példányszámú CD-ként szerezhető be a zenekartól.

The Southern Oracle "Blind Messiah" EP 2018.

További információk az EP-ről: A gitárok, a basszus és az ének felvételek Ivánfi Dániel (Stubborn) felügyelete alatt folytak. A dobokat Csobánczi Péter rögzítette a TrashHill Studiosban. Keverés és master az Area 51 Stúdióban készült Kiss József (Nova Prospect) által. Borítórajz és grafika Kókai Barnabás (Barber’s Art) munkája.

Az új számok bemutatójára május 12-én kerül sor a Dürer-kertben, a Stubborn és a Wishes zenekarok társaságában.

Ugly Kid Joe/Yellowcake – America’s LEAST Wanted

Rock/metal zenei ébredésem során hamar ismeretségbe kerültem a kaliforniai bandával. Természetesen ebben nagy szerepe volt annak, hogy az MTV – bár nem voltam rendszeres nézője, nagyon más világ volt még az – nagy rotációban játszotta azt a két dalt (Everything About You és Cats In The Cradle), amit szerintem elsőként vág rá a mai 40-es […]

Tovább »

III. Nightbreed Budapest ma este a Dürerben

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a NIGHTBREED Budapest rendezvény, amely a már kultikus NIGHTBREED fesztivál fővárosi változata. Az országos Dark, Goth, Balck, Death Rock és Metal zenei találkozó felhozatala idén is nagyon színes. Íme, néhány név a teljesség igénye nélkül. A keményebb vonalat idén a Vale of Tears és az Effrontery képviseli. A szintis vonalat a Black Nail Cabaret, míg a Dark Metal vonalat a De Facto. A jól megszokott zenekarok mellett vérfrissítésként a fiatalabb bandák is jelen lesznek.
A Zizzy Vision vagy a Leecher zenekarok első alkalommal lépnek fel a NIGHTBREED színpadán. A hazai steampunk vonal is képviselteti magát a Lies of the Machine zenekar személyében. Akik szeretik a hazai underground zenéket, azok számára igazi csemegét tartogat a május 4-ei éjszaka a budapesti Dürer kertben.

A teljes program:

ROOM041 terem:

18:30 Leecher
19:30 CANTARA
20:30 Lies Of The Machine
21:30 De Facto
22:30 Black Nail Cabaret
23:30 Dying Wish

KISTEREM:

18:00 Effrontery
19:00 Zivatar
20:00 Zizzy Vision
21:00 Vale Of Tears
22:00 Molnár Róbert Band
23:00 Autumn Twilight

A koncertek után a téli kertben Dark / Gothic party
Belépő a helyszínen, a koncert napján: 1990 Ft

Tovább a videókhoz
_ELVALASZTO_

NIGHTBREED Budapest 2018 Teaser # 1

NIGHTBREED Budapest 2018 Teaser - Autumn Twilight

NIGHTBREED Budapest 2018 Teaser - Vale of Tears

NIGHTBREED Budapest 2018 Teaser - Black Nail Cabaret

NIGHTBREED Budapest 2018 Teaser - DE FACTO

Heti Cudi Purci menü

A héten sem maradunk koncert nélkül. Lássuk, mit ajánl a Cudi Purci Booking:

05.01. Spotlights (usa) koncert Budapesten!
Május elsején a brooklyni Spotlights mutatja be új albumát a belvárosi Robot klubban. Elszállósabb vonalon mozog az amerikai házaspár és az sem véletlen, hogy ők voltak a Deftones I Refused kinti turné vendégei!

<a href=”http://spotlights.bandcamp.com/album/hanging-by-faith”>Hanging By Faith by Spotlights</a>
Fb.: https://www.facebook.com/events/201729200583254/
Belépő: https://tixa.hu/spotlights_budapest

05.03. HAW 10 éves jubileumi koncert Budapesten!
Repül az idő, 2008-ban alakult a Haw zenekar, barátaikkal ünnepelnek az Instantban!
Lesz Asphalt Horsemen, Shapat Terror és VolumeFeeder.

HAW - My Name (Official Music Video)

Belépő: https://tixa.hu/haw_10

——————————————–
05.05. Kretens & Plüssnapalm koncert Budapesten!
Szombaton az idén 37 éve!!! alakult punk-rock zenekar, a Kretens nyom majd egy hangulatos bulit, a Robotban!
Előttük csajokból álló Plüssnapalm fog melegíteni!

Kretens - Kretens ( Full Album )

Belépő: csak a koncert napján, a helyszínen kapható!