Címke: Pennhurst

PENNHURST – Megjelent az új album

Törésvonal címmel megjelent a Pennhurst zenekar második nagylemeze, mely három évvel követte az első, Őrizetlenül című korongot. A felvételek, keverés, mastering a No Silence Stúdióban készültek, Simon István hangmérnökkel. A teljes lemez a Petőfi Program keretein belül készült el, a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.

A megjelenést követően, két dal angolul is elérhetővé vált egy külön EP formájában, melynek nem titkolt célja, hogy a külföldi közönségnek is látóterébe kerüljön a zenekar.
A lemez különlegessége, hogy több vendégénekes is vokálozik rajta. Az Ad Astra című dalban Veres Gábor (Watch My Dying), míg a Leeresztett Pajzsban Kovács Barbara (Haikura, ex-The Tumor Called Marla), Bagdi Balázs (Colmena), Szapek Gergő (Fish, Mirror) és Acosta Olivér (Mirror) hallható.

Az album megjelenését november 15-én egy lemezbemutató koncert is követi a Barba Negrában, ahol nem csak az új korongot de a csapat fennállásának tizedik évfordulóját is megünneplik. Ezen a jeles eseményen nem csak a két album dalai kerülnek eljátszásra, de a korai Pennhurst korszak szerzeményei is, Pápai Zsoltival, a csapat első énekesével kiegészülve. Majd november 30-án a győri Bridge Klubban is bemutatásra kerül az új korong, majd jövő tavasszal egy nagyobb lélegzetvételű turnéra megy a zenekar.
Az album elérhető minden ismert streaming platformon és videómegosztón.

Pennhurst - Töredék ( Hivatalos vizuál / Official visualizer )

További fontos hír a zenekar háza tájáról, hogy távozott a zenekar soraiból Vetési Gergő dobos, helyén az eddig a Vedj zenekarból ismert Makó Attila folytatja.

Pennhurst – Töredék – új dal

November 4-én Törésvonal címmel jelenik meg a modern metal vonalas budapesti Pennhurst zenekar második lemeze. A lemez újabb előzeteseként Töredék cím daluk hallgatható meg.

Pennhurst - Töredék ( Hivatalos vizuál / Official visualizer )

A Pennhurst idén ünnepli 10. születésnapját, amit egy lemezbemutatóval egybekötött partyn november 15-én aBarba Negra Blue Stageben ünnepelnek meg a budapesti skatepunk Counter Clockwise társaságában, akik szeptember elején kiadott Lámpák EP-jüket mutatják be.

Pennhurst – Üres báb – új videó

Az ősz folyamán jelenik meg a budapesti Pennhurst zenekar második lemeze. A modern metal vonalas csapat lemezének újabb előzeteseként Üres báb című dalának videóját osztotta meg, aminek lényegi mondanivalójáról Csárádi Róbert énekes a következőket árulta el:

A dalszöveg, melyet részben a kafkai átváltozás inspirált, azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek gyakran dugják homokba a fejüket, passzívan sodródva az árral, elfelejtve, hogy a saját életükért első sorban ők maguk a felelősek. Átváltozásuk szimbolikusan arra utal, hogy amíg arccal a homokban vegetálnak, érzékek híján fel sem fogják, mitől lettek még önhibájukból megfosztva. A szöveg helyenként szarkasztikus hangvételű, célja pedig az, hogy minél több arc emelkedjen ki a homokból.

Pennhurst - Üres báb ( Hivatalos szöveges videó / Official lyric video )

A zenekar legközelebb május 31. – Budapest, Dürer Kert (+ Mennydörgés, Light at Night) és június 14. – Jászberény, Szabadtéri színpad (+ Tankcsapda) koncertezik.

Pennhurst, Mirror, Tiansen // Nyolcas műhely 2023.09.29.

Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a nyáron zseniális második lemezét megjelentetett Mirror, az augusztusban a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst, és az idei Wacken Battle Hungary győztes, ezáltal a világ legnagyobb metál fesztiválját is megjárt Tiansen, akik szint idén jelentkeztek legújabb lemezükkel.

Mirror

Az együttes 2016 nyarán alakult. A tagok által “mérgesgyerekek”-ként aposztrofált stílusra a metálos riffek, a punkos tempó és a poppos dallamvezetés jellemző energikus és interaktív színpadi jelenléttel megtámogatva. A 2016-os debütáló kislemezt 2017-ben egy újabb EP követte, majd 2020-ban jelent meg a Mirror első nagylemeze Óra indul címmel. A második, Lépés, lélegzet 2023. július 8-án jelent meg a H-Music Hungary kiadásában a Hammerworld Magazin július, augusztusi duplaszámában mellékelve.

A lemez megjelenése előtt két klip került bemutatásra a Van-e még és a Hív még dalokhoz. A Mirror 2023-ban A Dal műsorában is fellépet. Bejutott az élő adásos top 40-be. Szintén 2023-ban részt vettek a Metal Battle Hungary döntőjèn ahol a zenekar 4. helyezést ért el.

Mirror – Hív még | km. Kovács Krisztián (FISH!) | (Hivatalos videoklip)

Pennhurst

A Pennhurst egy 2014–ben alakult öttagú budapesti modern metal formáció. A csapat számos saját klubkoncertet adott, illetve több hazai és nemzetközi előadó előtt lépett már fel, itthon és külföldön egyaránt. Turnéztak az Ektomorf, Tankcsapda, Pain, Depresszió, Omega Diatribe előzenekaraként is. A Pennhurst zenei stílusa modern metal, melynek jellegzetes stílusjegyei mellett hangsúlyos szerepet kapnak a dalokban az elektronikus zene elemek. Énekstílus szempontjából a scream, a tiszta ének, és díszítő jelleggel a rap jellemzi a dalokat. A 2023-as Metal Battle Hungary harmadik helyezett zenekara, Augusztusban Európa egyik nagy fesztiválján, a MetalDays-en adtak egy négysikerű koncertet.

Pennhurst - Újjáéledt ( Hivatalos videoklip / Official music video )

Tiansen

A Tiansen 2016-ban alakult a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatóiból. Stílusuk eklektikus és nehezen behatárolható. Zenéjükkel nem csak szórakoztatni szeretnének, de gondolatokat is ébreszteni a közönségükben. Szövegeik olyan társadalmi problémákat érintenek, amelyek körülöttük történnek, és amelyek fontosak a számunkra. Szeretnék felhívni a figyelmet azokra az eseményekre és kihívásokra, amelyek az emberek életét befolyásolják, és amelyekről nem beszélnek eleget. Azonban nem csak a szövegeikkel akarnak hatni. Koncertjeiken arra törekszenek, hogy a témákból fakadó negatív energiákat pozitív élményekké alakítsák át. Szeretnék, ha a közönség olyan érzéssel távozna a koncertjeikről, hogy megmozgatták a lelküket és valamilyen változást keltettek bennük. Debütáló albumuk, az Our Weakness 2018-ban jelent meg amit három single követett: a Dive, a The Last Letter és a tavaly megjelent Trace your Lines.

TIANSEN - Emeralds Of Happiness (Official Music Video)

Második albumuk 2023. közepén jelenik meg Emerald címmel.A 2019-2020-as években részt vettek több tehetségkutatón. Elnyerték az Éter Plusz több különdíjat, a Dobbantón I. helyezést. 2023-ban a Tiansen képviselte Magyarországot a németországi Wacken Open Air Metal Battle tehetségkutatóján. Az elmúlt években olyan zenekarokkal állhattak színpadra mint a Down For Whatever, Nova Prospect, AWS, Road, Subscribe, The Idoru, Trillion.

Wacken Battle kaland: Csárádi Róbert (Pennhurst) interjú

Pennhurts

Az idei hazai Wacken-koncert lelkes fellépői között a metalcore/modern metal egyik húzós magyar bandája a Pennhurst zenekar is játszhatott. A banda tagsága: Csárádi Róbert – ének, Horváth Imre – gitár, Sipos Levente – gitár/scream, Balován Bence – basszus, Vetési Gergő – dobok legénységgel állt a deszkákra. Megszilárdult felállásuk erős műsort adott a színpadon, a számomra visszahozták a lemezük hangulatát. Amellett, hogy élveztem a műsorukat is, különösen […]

Tovább »

Wacken Metal Battle Hungary 2023 – Koncertbeszámoló 1/2.rész

Alcím: hozz egy samplert és egy erre a napra kiéheztetett vadállatot is.… Még mondja valaki, hogy a rock és metal műfajnak leáldozott, nincsen közönsége. Ami azt illeti, már a fellépők sora miatt sem egy biztonsági-fellépőlistás nyári fesztivál 40+-os közönsége érkezett a Barba Negrába. Kifejezetten fiatal csajok és fiúk sora is jegyet vett. Persze a zenekarok […]

Tovább »

Wacken Metal Battle Hungary 2023. – Beszélgetés Sütöri Olivér szervezővel

Ismét elindult egy rendkívüli zenei tehetségkutató verseny a rock/metal színtéren. Sokadik alkalommal rendezi meg a két szervező Vörös András és Sütőri Olivér egy szervőcsoporttal, számos segítővel és a helyszínt biztosító Barba Negra támogatásával a Wacken Metal Battle Hungary rendezvényt. Tétje, azaz fődíja, hogy a színpadra lépő zenekarok közül a zsűri által nyertesnek választott banda a […]

Tovább »

Pennhurst – Villáminterjú Horváth Imrével

Nemrég a Fémforgács hírei között olvashattunk arról, hogy a Pennhurst a hazai fellépések között egy rangos nemzetközi mezőnyben fesztiválfellépésen is bemutatkozik a külföldi nagyközönségnek. Most azt is megtudjuk, hogy még előtte egy másik megmérettetésen is színpadra állnak. Ennek apropóján kérdeztük Horváth Imrét a Pennhurst körüli eseményekről. Szia Imre! Hogy érzitek magatokat, hogy tán véget ér […]

Tovább »

Pennhurst – Újjáéledt klippremier

Újjáéledt címmel egy vadonatúj klipes dalt mutat be a Pennhurst, az előreláthatólag nyáron érkező következő nagylemezéről. A dal az orosz–ukrán konfliktus, már több mint egy éve tartó viszontagságait mutatja be a zenekar saját stílusában.

Horváth Imre gitáros így foglalta össze a dal mondanivalóját:
Az Újjáéledt című dalunk az orosz és ukrán háború egy éves évfordulójának szomorú, és keserű apropójából készült el. A háború a legszörnyűbb dolog ami az emberiséggel történhet, és mégis újjáéled időről időre ez a pusztító és értelmetlen téboly.
A Pennhurst szívében és lelkében pacifista, elutasítunk minden olyan tettet amivel elnyomjuk, bántalmazzuk embertársainkat. Nemzet, nyelv, bőrszín, nem, kor, vallás, hovatartozás stb. nem tehet különbséget közöttünk! Nem lesz béke a világban soha, amíg a gyűlölet köztünk jár.

A videoklipben érzékeltetni próbáltuk, hogy a legszörnyűbb dolog minden egyes háborúban ami a világban valaha is történt, az ártatlanok halála. A gyerekeknél ártatlanabb lény nem létezik, így például egy 12 éves kisfiúban a lehető legmélyebb lenyomatot tudja hagyni minden ilyen borzalom amit lát, ne adj Isten ,át is él. A klipben Ádám Kristóf alakítja a fiút, aki egy földalatti óvóhelyre menekül a háború pokla elől, ahol végignézi mi történik a világban. Így mutatva be, hogyan is hat a lelkére ez az egész. Ezúton is nagyon köszönjük neki és családjának, hogy segített ötleteinket megvalósítani.

Pennhurst - Újjáéledt ( Hivatalos videoklip / Official music video )

A klip zenekari része a Kőbányai Pincerendszer mélyén forgott, Szőr Olivér volt az operatőr, vágó és rendező is egyben. A forgatókönyvet pedig a zenekar énekese Csárádi Robi írta. Kristóf jelenetei egy Olivér által kiválasztott, irgalmatlanul nyomasztó hangulatú pincében lettek rögzítve.
A dal stúdiómunkálatai ismét Gyulán, a No Silence stúdióban készültek el Simon István hangmérnök vezetésével.

A zenekarral tavasszal még három alkalommal találkozhattok:
Április 15-én Budapesten a Dürer Kertben: https://fb.me/e/421InMAGD
Április 29-én Tatabányán a Roxxy-ban: https://fb.me/e/5VTJrpI9P
Május 27-én Szegeden a Városi Rock Cubban: Esemény hamarosan.

A csapat közben versenyben van azért is, hogy magyar zenekarként részt vegyen Szlovéniában, Európa egyik legnagyobb Metál fesztiválján a Metal Days-en. Ehhez viszont most a rajongók segítségét kérik, hiszen támogatásos pont rendszerben történik a beszavazás. Az alábbi linkre kattintva tudtok segíteni egy nagyon rövid, mindenféle elkötelezettségtől mentes regisztrációval a zenekarnak ahhoz, hogy kijusson nyáron Szlovéniába fellépni. IDE KATTITVA TUDTOK SZAVAZNI.

Pennhurst – új video: a harapós szörnyszülött

Új dallal jelentkezett a 2021. októberében Örizetlenül című albummal zajos híreket és számos rajongót szerző Pennhurst. Májusban már kaptunk friss dalt a csapattól, s most megjelent a Szörnyszülött – Harapós című nóta, a modern metal stílus fémjelzésével. A dal Szőr Olivér animált szöveges videójával már megtekinthető.

Horváth Imre gitáros az alábbiakat mondta az új dal megjelenéséről:
A Szörnyszülött egy kedvcsináló a már említett majdani második nagylemezünkhöz. Szerettük volna megmutatni, hogy hol tartunk most, hogyan szól a zenekar, technikailag mennyit fejlődtünk az elmúlt időszakban. Tudatosan törekedtünk arra, hogy a dallamos részek még dallamosabbak legyenek, a keményebb részek viszont még keményebbek. Tehát nagyobb kontrasztot próbáltunk teremteni a durva és a dallamos zenei világ között. A gitárokat G-re hangoltuk, és most sikerült a komplett dalnak egy olyan sound-ot varázsolni, amire vágytunk. Ez köszönhető Siminek ( Simon István hangmérnök No Silence Stúdió ) aki minden szempontból fantasztikus munkát végzett.

Pennhurst - Szörnyszülött (Hivatalos szöveges videó / Official lyric video)

A Pennhurst a lemez megjelenése nem ült a babérjain, tavasztól-őszig folyamatosan a lemezzel koncertezett. Imre így folytatja:

Elég sok koncerten adtuk elő az Őrizetlenül dalait, és mindenhol jó fogadtatásban részesültünk, a lemezbemutató bulink az Analog Music Hall-ban pedig kiemelkedően jól sikerült. Azt vesszük észre, hogy az emberek éneklik a számainkat, pozitív visszajelzéseket kapunk az online felületeken is… szóval várakozáson felül teljesített a dolog. Mindig is úgy gondoltam erre az első albumra, hogy ez egy belépő. Manapság nem nehéz egy lemezt csinálni, attól egy zenekar még nem lesz hatalmas, szinte bárki letehet az asztalra egyet. Onnantól lesz komolyabb a történet, ha egy stabil gépezetként tud működni a banda a továbbiakban. Mi is ezen vagyunk, igyekszünk, hogy folyamatosan aktívak legyünk a közösségi médiában, új klipekkel jelentkezzünk – karácsonyra tervezzük a következő single megjelenést -, jövőre pedig a második lemezünket is szeretnénk majd kiadni.

A Pennhurst októbertől újra útra kel, a tervek szerint a Down For Whatever társaságában lépnek majd fel több ízben is. Pontos infók – koncert dátumok és helyszínek – hamarosan a zenekar FB-oldalán.

123