A tavaly visszatért indusztriális elemekkel operáló kult csapat január 31-én egy új dallal indította 2024-et. A Háni „Háncsa” Szabolcs (Gitár, Vocal, Programozás), Czeglédi „Czegi” Tamás (Bass, Vocal) és Horváth „Tomsa” Tamás (Synth, Sampler) felállású S.N.O.T. (Separated Notions Operate the Torture) Tetteid súlya címet viselő tétel kapott egy szöveges videót is
„A zenekari közlemény szerint a dal a kérdésekről szól. Honnan jövünk? Hova megyünk? Ki, hogy boldogul a tettei következményeivel?„
** S.N.O.T. - Tetteid súlya ** Official szöveges videó **
Negyven évvel ezelőtt jelent meg a HBB kultikus kiadványa, a Vadászat. A kerek évforduló és Földes László Hobo jubileumi – már teltházas szombati – Arénás koncertje apropóján az albumot az eredeti mesterszalagok felhasználásával újították fel, a végeredmény február 9-én jelenik meg a GrundRecords gondozásában.
Vannak a magyar rocktörténetben olyan albumok, amelyeken nem fog az idő vasfoga. Sőt, az eltelt évek, ha lehet, még nemesebbé teszik őket – végül örök klasszikussá válnak. Kétségtelenül ezekhez a kiadványokhoz tartozik Hobo Blues BandVadászat című korongja is, ami annak ellenére, hogy mondhatni hirtelen felindulásból született, végül a hazai könnyűzene meghatározó klasszikusává vált. Hobo és Deák Bill Gyula kettőse önmagában képes egy egyedi atmoszféra megteremtésére. Az album különlegessége emellett Tátrai Tibornak és Póka Egonnak köszönhetően a kivételes zenei sokszínűségében rejlik. A Vadászat folk-, blues- és rockzenei elemeket vegyít, ami a kiváló hangszereléssel párosítva összetéveszthetetlen végeredményt idéz elő.
A lemez dalszövegei úgyszintén kimagaslóak: Hobo sorai gondolatébresztőek, telis-tele vannak burkolt társadalomkritikával és sokszor személyes érintettséget tükröznek. A Vadászat nem egy egyszerű zenei album, hanem egy komplett művészeti alkotás, ahol a zene, a szövegek és az előadásmód összehangoltan hozzájárulnak egy örökérvényű világ megalkotásához. Így negyven év távlatából abszolút bebizonyítja, hogy a művészi kifejezés ereje nem ismer határokat.
A GrundRecords az újrakiadás esetében szem előtt tartotta ezeknek az értékeknek a megőrzését. A Fotexnet a kiadó rendelkezésére bocsátotta az eredeti Hungarotonos mesterszalagokat – ezek segítségével egy teljesen új, kiváló minőségű átírás készült az analóg felvételekről. Az anyagot Rozgonyi Péter hangmérnök szigorúan az eredeti keverési arányokhoz ragaszkodva maszterelte újra. Az így kapott dupla CD füzete is az eredeti hanglemez lekicsinyített replikája. Tartozik hozzá egy 32 oldalas különálló könyvecske Hobo előszavával, a teljes szövegkönyvvel és rengeteg korabeli Hobo Blues Band képpel. A Vadászat képes arra, hogy felidézze a múlt történéseit, amik sajnos most is fájóan aktuálisak – miközben inspirációt adhat a jelen és a jövő generációi számára. A jubileum és az újrakiadott változat remek alkalmat kínál arra, hogy tudatosítsuk: a kiemelkedő, emlékezetes művek milyen időtálló élményt tudnak nyújtani.
A 2009-ben alakult progresszív rock zenekar, a Marcello’s Mystical Mind már nyáron bejelentette, hogy felfüggeszti a működését, de a méltó búcsúra mostanáig kellett várni: a talán legslágergyanúsabb daluk akusztikus verzióját ezúttal duett formában hallhatjuk. A hangszerelés is új, az eredetileg gitárokra épülő dalt érzékeny zongoraszólam gazdagítja, amelyet a vendégénekes, Kálmán Kata (Perfect Symmetry) szárnyaló hangja tesz teljessé. Érdekesség, hogy ez a változat néhány éve élőben is hallható volt a szigetvári ProgCamp fesztiválon, ahová a két együttes ismeretsége is köthető. A közönség lelkes fogadtatása miatt választotta az MMM ezt a különleges felvételt hattyúdalnak:
„Valami nagyon összeállt abban a pár pillanatban, Kata csodálatos énekével kiteljesedett az egyébként is elég érzelemdús dal. Konkrétan többen megkönnyezték a nézőtéren. Már csak ezért a kivételes együttműködésért is kár lett volna, ha fiókban marad.” – magyarázta a döntést Török Viktor énekes.
Az MMM pályafutása során számos fesztivál, köztük a legjelentősebb hazai progresszív rock kezdeményezések (ProgHeaven, ProgCamp, 7/8 Feszt, Moonhead Prog Fest) fellépője volt, előzenekarként a Special Providence-t is erősítették, illetve a Fülesbagoly Tehetségkutató többszörös díjazottai. A cizelláltabb rockzene kedvelőinek azért továbbra is érdemes lesz figyelni az együttes online felületeit, mert a jövő évre új néven, új felállásban, új dalokat ígérnek – árulta el a gitáros/zeneszerző Tarcza Vilmos.
A decemberben lezajlott nyugat-európai turné (Belphegor) után a Monastery zenekar újabb lehetőséget kapott arra hogy újra nemzetközi szinten szerepelhessen. A csapat csatlakozik két legendás death metal zenekar, az ATHEIST/CRYPTOPSYzenekarok európai turnéjához. turnéjáh
A turné összesen 28 állomást foglal magába, ebből a Monastery az első 14 koncerten vesz részt. A koncertsorozat érinti Dániát, Németországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Ausztriát, Horvátországot, és Olaszországot is. A körút február 25-én Berlinben indul! A turné nyitóbandája az amerikai illetőségű thrash csapat, az Almost Dead lesz.
A Jimi – gitár, szöveg, Levi – bass és Richard – dobok felállású Édesdead zenekar küldött egy beszámolót az aktuális történésekről:
„2016 óta létezik az Édesdead. Azóta számtalan basszusgitáros fordult meg nálunk, de viszonylag zökkenőmentesen alakult mindig a változás. Legutóbb tavaly nyáron távozott új vizekre Petra, aki a kezdeteknél is velünk volt és az utóbbi 2 évben is. Most kicsit nehezebben éltük meg mindezt, miközben az új album dalai is épp ekkor kerültek rögzítésre. A nyarunk tulajdonképpen szétesett és fontolgattuk a befejezést is…
Majdnem kialudt a tűz mikor is egy drága barátunk Levente /a Kottán kívüliek zenekar gitáros énekese/ aki a Vég időpontja albumot keverte, jelentkezett, hogy szívesen beszállna hozzánk! Mára már kiderült, hogy jól tud működni a közös kooperáció, jól működnek a közös jammelések! Így végre foroghat tovább az őrület, összeraktuk újra az Édesdead szellemét! Várhatóan március 8-án bemutatkozunk az S8 underground clubban, új dalokkal, elveszett dalokkal és még nem játszott dalokkal!”
A Godgiven visszatérésre készül. A legutóbbi lemezük után hamarosan új anyagokkal jelentkeznek, aminek itt az első jele egy új dal szöveges videója képében. Erről és a tervekről így nyilatkoztak:
„Az elmúlt időszak jócskán megzilálta a Godgiven zenekart: családi, megélhetési, földrajzi stb. tényezők miatt jelenleg jóformán távkapcsolatban tudunk működni. Emiatt, jobb híján a 2021-es Not that Godly album megjelenése után szinte azonnal nekikezdtünk a következő lemezanyag megírásának, amibe annyira belelendültünk, hogy mára bő két lemeznyi dalnál tartunk. Persze ennyit egyszerre kiadni nekünk is sok lenne, így apránként, single-ök és EP-k formájában vezetjük fel a készülő nagylemezt az elkövetkező időszakban.
A lemez első előfutára a Diract, ami Korb Máté dobosunk debüt- és hattyúdala is egyben, aki a fentebb említett okokból nem tud tovább részt venni a produkcióban. A dal minden nemében maga a tettlegesség: Szike (Keszthelyi Attila basszusgitáros) dal-ötletét egyetlen próbán kész koncepcióvá gyúrtuk, majd első nekifutásra, házi körülmények közt felvettük, végül Kremán Patrick mindenféle szerkesztés nélkül készre keverte és master-elte. A dalszöveg ugyanezt a lényegre törő felfogást képviseli: ma látszólag minden problémával foglalkozunk, de semmit nem érdekünk megoldani, mert még a végén kiderülne, hogy a többségünkre nincs is semmi szükség. Mi viszont lesöprünk az asztalról minden felesleges dolgot, míg végül nem marad más, csak a tettek és a puszta tények! Na, meg egy kis blaszfémia is a teljesség kedvéért… A szöveget Pavel Velichkov (ex-JFT, Facepalm Death) barátunk lektorálta, a grafika Lajos Béla, a videó pedig Egri-Kiss Dávid (Nygmailon) kezei munkáját dícséri.”
A Necropsia egy meghatározó zenekar számomra a kilencvenes évekből. Akkor kezdtem igazán elmélyedni a rock- és metal zenében, amikor a banda megnyerte a Marlboro Rock-In tehetségkutatót. Megjelent az első Hammeres Demonstráció kazin a Transexpress c. daluk, ami a válogatáson számomra az egyik csúcspont volt. Aztán jött a Mélység lemezük, ami – talán nem csak szerintem […]
A Fáklya Rádióban a műsor negyedik évfolyamának második vendége a groove/stoner/grunge metalos Waydown volt. A megalakulástól a tavaly kiadott klipeken, az októberben megjelent debütalbumon és a KMM Tehetségkutató különdíján át természetesen Potter (ének) és Máté (dob) kedvenceiről is beszéltünk. Az adás különlegességét az is fokozta, hogy első alkalommal a Twitch-en (https://www.twitch.tv/faklyaradio) is követhető volt és […]
2024 első Fáklya Rádiós Fémforgács adása több szempontból is fontos, rendhagyó lett. A stúdió két év után új helyre költözött, amit még nem laktunk be teljesen, ráadásul ettől kezdve már nem csak hangban, hanem képben is megmutatjuk magunkat. Első vendégünk a tavaly ötödik lemezével ismét szintet lépő Omega Diatribe két alapító tagja, Szathmáry Ákos basszer […]
2024. január 5-én jelent meg a Paramore azonos címre keresztelt albumának 10. jubileumi kiadása mandarin színü, 2 LP formátumban, melynek színét maga az énekesnő, Hayley Williams választotta.
A Paramore egy 4x Grammy-jelölt, többszörös platinalemezes rockzenekar, akiknek a népszerűsége az elmúlt néhány évben megnőtt a streaming korszaknak köszönhetően. Eddig több mint 11 milliárd globális streamet és 3 milliárd feletti YouTube-megtekintést gyűjtöttek össze. A tinédzserként alakult formáció 20 éves pályafutása során fiatal kívülállókból a popkultúra ikonjává nőtte ki magát, és az új zenei generáció inspirációjával váltak. A ’Paramore’ az együttes 4. albuma, melyet úgy jellemeztek a tagok, mint egy nyilatkozatot, melyben újradefiniálják magukat nemcsak a világ, de önmaguk számára is. A kiadvány, mely szerepel a Billboard ’évtized legjobb albumai’ listáján, tartalmazza a Top10-be jutott, dupla platina státuszú „Still Into You” és az „Ain’t It Fun” című számokat.
Paramore: Still Into You [OFFICIAL VIDEO]
Az új megjelenés apropója az évforduló mellett az, hogy 2022-ben a Paramore csendben lecserélte a borítót a bandafotóról Hayley-re, mely mégsem maradt észrevétlen. A rajongók követelték a kiadótól, hogy jelenjen meg bakelit formátumban az új borítóval, mely az énekesnő egykori, ikonikus hajszínére utal.