Szerző: Armand

Jason Newsted – akusztikus projekttel jelentkezik

Jason Newsted a Metallica egykori bőgőse legutóbb saját nevén futó Newsted bandájában volt hallható. Két év kihagyás után idén júniusban lépett először ismét színpadra a Voivod San Franciscó-i koncertjének vendégeként. Most egy Would and Steal nevű akusztikus formációba kezdet Rob Tucker társaságában.

Első nyilvános fellépésük augusztus 5-én és 6-án lesz egy jótékonysági, Littke Kids Rock elnevezésű gyerekeket segítő rendezvényen, a kaliforniai Lafayette-ben. Ahol is további vendégek is csatlakoznak majd a pároshoz. Jason először a Mighty Fine Guitars facebook-os webcastjében beszél majd az új projektről a holnapi nap folyamán.

 

True Widow – fertőző diszharmóniák

A stoner/shoegazer/inde/blues rockban utazó True Widow szeptember 23-án, a Relapse Records jóvoltából (CD/2xLP/DLX 2xLP/Digital) adja ki negyedik nagylemezét Avvolgere címmel.

A lemezt ezúttal Matt Pence producelte, és ugyanazt a tradíciót folytatja, amit 2013-as Circumambulation albumán megkezdett a banda. Diszharmonikus refrének, édeskés melódiák, hipnotikus torzítások békés hagyományát. A True Widow férfi és női ének-témákkal egyaránt operál. Zenéjükkel igyekeznek összemosni a stoner rock súlya, a shoegaze nyomasztó atmoszférája, valamint a blues- és indie-rock vibráló fogóssága közti határvonalat.

„Az Avvolgere album egy olyan zenei kalandra repíti a hallgatót, amilyennel korábban sosem találkozott. Ezen a lemezen a True Widow minden eddiginél különlegesebb, egyben fertőzőbb dalokat gyűjtött össze”.

Az új album első kalandját az Entheogen című daluk promó videójában élhetitek át.

TRUE WIDOW - "Entheogen" (Official Track)

True WidowAvvolgere
(Relapse Records)

1.Back Shredder
2.Theurgist
3.F.W.T.S:L.T.M
4.The Trapper & The Trapped
5.O.O.T.P.V
6.Entheogen
7.To All That He Elong
8.Sante
9.Grey Erasure

Slayer – horror képregény trilógia

Folyamatos koncertturnéi mellet egy háromrészes horror képregény kiadásán dolgozik a Slayer. A képregények alapötletét a zenekar Repentless és a You Against You dalaik képezik, amiknek történetét BJ McDonnell írta.

Az első szám még idén megjelenik Slayer – Repentless Volume 1 címmel. A képregény szerzője, Jon Schnepp szerint: „Egy olyan horrorra számíthatunk, amelynek története több államon is átível, és nincsenek benne természetfeletti lények, csakis emberek, akik ártanak egymásnak.”

SLAYER - Repentless (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

SLAYER - You Against You (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

KIES – Nem a világ vége – klippremier

A 2015-ben a Stubborn, The Carrion Crow, Maddolls, Black Sound tagjaiból alakult modern grunge rockos KIES Nem a világ vége címmel mutatta be új videoklipét. A dal a szeptemberben megjelenő első nagylemezük, a Kaland az élet előfutára.

A dalról a csapat gitárosa, Kaldenekker Feri így beszél: „A Nem a világ vége egy életingenlő dal, ami a Kies alapvető habitusát is jól kifejezi. Panaszkodni könnyű, de odatenni magad, nevetni egy jót a rossznak tűnő dolgokon, sokkal elviselhetőbbé teszi a szürke hétköznapokat is.”

KIES - Nem A Világ Vége (Official music video)

A videó is egy hasonló történetet mesél el, szándékosan mókás köntösbe bújtatva: egy srác életét mutatja be, aki szó szerint zomibként éli a mindennapjait, majd a nap végén megérkezik a Kies klipforgatására és kiereszti a gőzt, na meg valakinek a vérét…

„Minden klipünkben széttörünk egy gitárt, ez már a védjegyünknek is tekinthető – így természetesen a Nem a világ vége felvétele közben is darabokban hagytunk egy hangszert.” – folytatta Feri.

A Kies tavaly márciusi megalakulásuk óta igen eseménydús időszakot tudhat maga mögött. Megalakulásuk után pár honnappal Ez még csak a kezdet címmel kijött első kislemezük. Tavaly ősszel pedig a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján “Az év ifjú titánja” kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában, Szelíd című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, emellet három videoklipet is megjelentettek. Az őszi/téli klubszezonjukban pedig a Fish! zenekar társaságában járták körbe az országot..

Salem’s Pot – VHS horror zenére

Pronounce This! címmel jelent meg a svéd psychedelic retro doom metalos Salem’s Pot második nagylemeze.

A svéd doom rockerek legnagyobb zenei és esztétikai hatásaiknak a ’70-es évek VHS horror filmjeit, pszichedelikus képeit, a túltelített Panavision színeit, buzis klipeit és az alvadt vért tartják.

Salem's Pot - Just For Kicks
„Ez így van! Pontosan így elkezdtük el a zenekart, csak néztük a horror filmeket.” – magyarázza frontember, Knate. „Én voltam az egyetlen, aki az előtt komolyabban is foglalkoztatott a zenélés, a többiek hozták a jobbnál jobb ötleteket. Igyekszünk ezt az egész színházi dolog egy olyan zenei élő show-t kreálni az egészből, ami: 50 százalékban zene a másik 50-ben pedig horror film.”

<a href=”http://salemspot.bandcamp.com/album/pronounce-this”>Pronounce This! by Salem's Pot</a>

Solidity – An Abnormal Collection – 2016

Hazánkban nem igazán beszélhetünk túlzottan burjánzó technikás melodeath/progthrash/US power zenei életről. Talán egy kezem is elég lenne ahhoz, hogy ezeket a zenekarokat felsoroljam, de szerencsére ezt a szűk kört bővíti – vagy inkább erősíti – most a budapesti Solidity múlt hónap első felében megjelent első nagylemezével.   A zenekar album premierjével kapcsolatban, korábban már olvashattatok […]

Tovább »

Bädr Vogu – ösztön sludge

Az Oaklandból származó Bädr Vogu ezúttal sem fukarkodik mocsaras riffeivel. A 2010 óta létező csapat most megjelenő új nyolc dalos Wroth című albumáról ösztönből ontja ránk sludge/doom metalba oltott csonttörő átkait. 
 

<a href=”http://badrvogu.bandcamp.com/album/wroth”>Wroth by Bädr Vogu</a>