Szerző: Armand

Dark Phantom – iraki death metal banda

A Dark Phantom nevű iraki death metal banda Nation of Dogs címmel adta ki debütáló lemezét, amiről címadó daluk hivatalos videója máris megnézheteő.

Dark Phantom - Nation Of Dogs [Official Music Video]

A Dark Phantom az iraki Kirkukban alakult, 2007 végén. A tagok azzal a szándékkal vágtak bele a projektbe, hogy zenéjüket megismertessék a nyugati világgal, ezen keresztül pedig bemutassák szülővárosuk térségének alárendelt körülményeit. 2008-ban a térség háborús hangulat ellenére a banda megkezdte a próbákat egy saját építésű stúdióban. Mindez komoly veszélyeket jelentett a zenészekre nézvén, lévén a térséget irányító Al Qaeda vallása szerint tilos ilyen és ehhez hasonló zenét játszani. Első saját dalaikat csak nagy nehézségek árán sikerült rögzíteniük, lévén ki voltak téve a fentebb említett veszélyeknek. Azonban titokban folyamatosan írták saját nótáikat.

2011-ben adták első koncertjüket Kirkukban. A térség vallási törvényeinek szigora azonban addigra sem enyhült, ám a rendezvény nagy visszhangot keltett a világ minden táján. Miután több száz rajongó ellátogatott a koncertre, a környéken elterjedt a banda hírneve, aminek köszönhetően 2013-ban három további iraki városba is meghívták őket. Mindhárom bulival nagy sikereket aratott a zenekar a közönség előtt. 2016-ban végre felkereste őket a DeFox Records nemzetközi lemezkiadó, és megkötötték első, Nation of Dogs című albumuk szerződését.

A Dark Phantom debütáló albuma tíz melodic death metal dalt tartalmaz, amelyek az alábbiakban érhetőek el.
 

 

Hate Unbound – főhajtás a nagybetűs METAL műfaja előtt

Február 17-én, a finn Inverse Records gondozásában jelenik meg Detriot legsötétebb sikátorából származó Hate Unbound – Plague című debüt-albuma.
 
„Detroit’s sons of heavy. Metal is the way.” – így szól a death és thrash metalban utazó zenekar mottója. A Hate Unbound bemutatkozó nagylemeze egyfajta „főhajtás a nagybetűs METAL műfaj előtt, és ajándék a világ headbangerei számára.” Amelyről előzeteseként az album címadó dalát hallhatjátok meg.

 <a href=”http://hateunbound.bandcamp.com/track/baptised-in-lies”>Baptised in Lies by Hate Unbound</a>

Gory Blister – készül az új album

Az olasz technikás death metal banda, a Gory Blister megkezdte új albumának munkálatait. A soron következő hatodik nagylemeze még ebben az évben, várhatóan ősszel jelenik meg.

Az egyelőre még cím nélküli albumról eddig annyit tudni, hogy hangzása „mélyen a banda korai munkáinak alapjaiban gyökeredzik, és annak ellenére, hogy olyan legendák klasszikus albumaiból merít inspirációt, mint a Death, a Carcass, a Kreator és a Cannibal Corpse, egyfajta progresszív, dallamokra és atmoszférákra hangolt, egyedülállóan epikus, modern death metal ópuszra kell számítani.„

A Gory Blister nemrégiben egészült ki egy új basszusgitárossal, Fabiano Andreacchio-val. Közben, míg az új albumának munkálatai zajlanak egy kisebb olaszországi turnéra is indulnak

Hamarosan jönnek a friss hírek, de addig is itt van néhány korábbi videójuk.
 

Gory Blister | The Fifth Fury [Official Video]

Gory Blister // Thresholds // Official Video

 

Tau Cross – nemzetközi punk-metal banda

Elkészült új albumával a nemzetközi punk-metal színtér legendás arcaiból verbuválódott Tau Cross.

A 2014-ben alakult Tau Cross-t az Amebix énekes-basszusgitárosa, Rob „The Baron” Miller, a Voivod dobosa, Michel „Away” Langevin, a Misery gitárosa, Jon Misery és a War//Plague gitárosa, Andy Lefton alkotja. Első albumuk 2015 májusában jelent meg, amelynek folytatása A Pillar Of Fire címmel várhatóan 2017 nyarán megjelenő második albumukon lesz.

„A zenét, amit kifejlesztettünk, elég nehéz kategorizálni, de az biztos, hogy a dalszerzés tekintetében elsősorban az Amebix stílusa köszön vissza. Emellett némi gótikus, indusztriális és old-school punk-rock elem is feltűnik; olyan hatásokkal megfűszerezve, mint a Joy Division, a Pink Floyd és a Black Sabbath. Lényegében teljes mértékben saját magunkra bíztuk a dalokat, melyek az eredeti demó-felvételekből alakultak ki. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit viszonylag rövid idő alatt elértünk.” – nyilatkozta korábban Rob „The Baron” Miller.

A zenekar 2016 tavaszán bonyolította le első észak-amerikai turnéját. Európában először 2016 áprilisában léptek fel, a neves holland Roadburn fesztiválon. Az idei évben kilátásban van egy kiterjedt USA/EU turné, aminek részleteit hamarosan közzéteszik.

Tau Cross 2015-ös debüt-albuma az alábbiakban hallgatható meg.
 

Tau Cross by Tau Cross

Witheria – hangfalpusztításra hangolva

A finn thrash metal színtét egyik kiemelkedő bandája, a Witheria Infinite Recollection címmel adja ki következő albumát. Az album megjelenésével kapcsolatos konkrét részletek még tisztázottak, csak az alábbi közleményt adták ki róla:

„Kezdjük a 2017-es évet az Infinite Recollection album első dalával. Fogadjátok szeretettel tehát a Paradox Of Hope-ot!„

Witheria - Paradox of Hope

A Witheria zenakar 2000-óta tökéletesíti egyedi thrash hangzását. Az utóbbi, 2011-es Vanishing Order, és 2014-es Devastating Return albumaik dalaikban előtérbe kerültek a progresszív és egyéb szokatlan témák is. Erről így beszélnek: „Olyan intenzitás és düh hallható legutóbbi albumainkon, ami kifejezetten hangfalpusztításra van hangolva.„

Eddigi négy albumuk a csapat bandcamp oldalán érhető el.

 

Pestifer – mocskos death metal Portugáliából

Február 14-én Execration Diatribes címmel fog megjelenni a portugál death metal trió, a Pestifer első nagylemeze.

„Az Execration Diatribes’kilenc dühös kompozíciót tartalmaz, a vérbeli, mocskos death metal műfaj jegyében.” – olvasható kiadójuk, a Lavadome Productions közleményében.

Ízelítőnek itt van banda Mars Exult című könnyűálmot hozó dalocskája.
 

PESTIFER - Mars Exult [2017]

 

Daemoniac – az egykori Horrid hamvaiból újjáéledve


Spawn of the Fallen címmel jelent meg az egykori olasz old-school death metal horda, a Horrid hamvaiból 2015-eb újjáéledt új Daemoniac első nagylemeze.
 
„A Daemoniac egy újszülött death metalszörnyeteg, a műfaj régi, ’90-es évekbeli esszenciájával.” – olvasható bemutatkozásukban. A csapat 2015 elején mutatta be  Lord Of Immolation című kislemezét, amit a napokban megjelent debüt-albumuk követ.

 <a href=”http://xtreemmusic.bandcamp.com/album/spawn-of-the-fallen”>Spawn of the Fallen by DAEMONIAC</a>

Ethmebb – humoros dalszövegeket progresszív death metallal

A francia epikus power, progresszív death metal banda, az Ethmebb január 13-án La Quête Du Saint Grind címmel adja ki debütáló nagylemezét.

A humoros dalszövegeket a progresszív death metal világával vegyítő Ethmebb 2013-ban debütált Lost My Grind című kislemezével. Hamarosan érkező lemezükről Orlango Blum című daluk live videóját nézhetitek meg.
 

Ethmebb - Orlango Blum (LIVE CLIP) from 2015 Single

 

Dick Dögless – új hazai underground projekt

Mondhatni a hazai underground színe-java állt össze az „ős” hardcore punkot játszó Dick Dögless csapatában.

„Semmi extra, csak szokás szerint nem bírunk magunkkal, de teljesen komoly banda ez.”– mondja a projekt dobosa, Binder Gáspár, aki olyan zenekarokból ismert, mint a HAW, a Stereochrist, a Prosectura vagy a Dog Attack. A gitáros-énekes a szintén HAW-os, valamint az Igor-ból ismert Szabó Marci (MRC), a basszusgitáros Sultz Ödön a Torn From Earth-ből, az énekes pedig Molnár Péter a Fiktív-ből.

A csapat jó ízű, lendületes, metalos hardcore punkot játszik és bemutatkozó lemezük Reunion címmel jelent meg.

 <a href=”http://dickdogless.bandcamp.com/album/reunion”>Reunion by Dick Dögless</a>

Moon Of Soul – Világteremtő – EP premier



Világteremtő
címmel megjelent a kisvárdai atmoszferikus progresszív death metalt játszó Moon of Soul zenekar új öt dalos kislemeze.
 
„Elkészült a Moon of soul új öt dalt tartalmazó kislemeze Világteremtő címmel. A stúdió munkálatok a debreceni MMP STUDIO-ban zajlottak. A dalok közül kettő már korábban elkészült. A klippel rendelkező Univerzum (köszönet Pető Szabolcs barátunknak) és a Világteremtő. Kislemez teljes egészében meghallgatható a további három számmal együtt (The other side, Brothers of sky, Világszakadás), az alábbi youtube linken. A csapat ismételten kiegészült egy állandó billentyűssel ifj. Ficsór Gyula személyében. A zenekar 2017-es tervei között szerepel egy kisebb turné, illetve a Hangóceán lemez újrakeverése, aminek munkálatait Csontó Ádám (ProTone Hangstúdió), a csapat barátja és egyben technikai segítője vezényli.” – adta hírül Csernyánszky Gábor, a zenekar gitáros-énekes

MOON OF SOUL Világteremtő (Full EP)The secret of creation

Moon of Soul zenekar 1996-ban alakult Kisvárdán. Zenéjükben a Death-re, és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai ritmikusságok ötvöződnek az Opeth, a Psychotic Waltz, és a Fates Warning progresszív dallamvilágával, melyeket saját, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek egyedivé.

A kislemez előkészületeiről és a zenekar történetéről egy korábbi interjút olvashattok a Hands Of Doom blog oldalán.