Szerző: Armand

Doro – videóklip Lemmy emlékére

A német metalkirálynő, Doro Pesch egy évvel ezelőtt, 2015. december 28-án elhunyt zenésztársa, barátja, a Motörhead legendás vezére, Lemmy Kilmister emlékére bemutatta új videóját.

Doro még 2012-ben, Lemmy közreműködésével rögzítette az It Still Hurts dalt. A két zenész hosszú évek óta közeli barátja volt egymásnak, a lentebb látható emlék videóban több közös kép és felvétel is szerepel.

It Still Hurts - in memory of Lemmy Kilmister

Doro elmondta: „A rock világ éppen egy évvel ezelőtt vesztette el egyik legnagyobb karakterét. Én magam pedig az egyik legjobb barátomat, Lemmy Kilmister-t. Egy év tehát eltelt, és ő továbbra is elmondhatatlanul hiányzik nekünk. Még életében tervbe vettük, hogy kiadunk egy videót, amiben a legszebb közös pillanatainkat elevenítjük fel.„

„Lemmy számomra egy angyal volt. Mondhatni megmentette az életem azzal, hogy velem dolgozott 2000-ben, amikor meghalt édesapám. Akkoriban totálisan szét volt törve a szívem. De egy nap csörgött a telefonom, Lemmy volt az. Habár pillanatnyilag akkor még annyira le voltam hangolva, hogy nem is nagyon akartam reagálni rá, néhány hónappal később írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem, milyen jó lenne megírni egy közös dalt. Nos, ez itt van. Lemmy, az egyik legnagyobb rock ‘n’ roll-hős emlékére. És tényleg, még mindig fáj… Nyugodj békében, kedves barátom. Hiányzol nekünk.„
 

Később maga Lemmy invitálta meg Doro-t Los Angelesbe, azzal a szándékkal, hogy felvegyenek két duettet, a KISS két tagja, Bruce Kulick és Eric Singer közreműködésében. Ezek egyike volt az alábbi lejátszón is hallható ‘It Still Hurts’, aminek stúdiós változata Doro – Love’s Gone To Hell című EP-jén kapott helyet.

Ide tartozó hír, hogy Lemmy halálának első évfordulója alkalmából a WackenTV közzétett egy 23 perces koncertfilmet, amit az idei Wacken fesztiválon készítettek, néhány neves zenész részvételével. A Lemmy emlékére készült koncertvideót az alábbiakban láthatjátok.

 

Lemmy Kilmister Farewell - Wacken Open Air 2016

Fjoergyn – érkezik a Luciferes

Február 24-én adja ki ötödik nagylemezét a német avant-garde black metalos Fjoergyn. Az album Luciferes címmel fog megjelenni CD-n, digitális, valamint 2 lemezes limitált LP formájában. Alábbiakban az album előzetes látható. További infók hamarosan.
 
FJOERGYN - Lucifer Es (album teaser)

Fjoergyn -Luciferes
(Lifeforce Records)

1.MMXVII
2.Leviathan
3.Viva la inquisition
4.Lucifer es
5.Blut samen erde
6.Dinner mit baal
7.Terra satanica
8.Freiheit

Uktena – spiritual doom

Our Path To Trouble címmel jelent meg az ambient psychedelic spiritual doomban utazó Asheville-i Uktena új kislemeze. Az EP egy 20 perces hosszúságú hipnotikus hangulatú ˝indián folk motívumokkal dísztett˝ bő lére eresztett, néha súlyos doom, néha psy dallamos, máskor punkos lüktetésű spirituális utazás a szabadsággal és a természettel összhangban. Emlékezve az amerikai indiánokra és az ősök szellemére.
 

Our Path To Trouble by Uktena

Vektor – csak az alapító tag maradt a bandában

Az amerikai prog/space thrasher Vektor zenekar facebook posztjában jelentette be Blake Anderson dobos, Frank Chin basszer és Erik Nelson gitáros, hogy kilép a zenekarból.

A poszt nem sokkal később eltűnt a csapat facebook oldaláról, és egy újabb jelent meg a banda egyedül maradt alapítójától, fő zeneszerzőjétől, Dave DiSanto gitáros/énekestől.

„Elnézést kérek mindenkitől, aki aggódott a korábbi bejegyzés láttán. A Vektor nem áll le. 1999-ben kezdtem el Vektor dalokat írni és továbbra is írom a Vektor dalokat. Amíg élek, a Vektor nem fog megszűnni. Nagyra értékelek mindent, amit Blake, Frank és Eric tett azért, hogy ez a hajó útjára indulhasson.. És nagyra értékelem az összes korábbi zenésztársamat is, Willyt, Pablót, Adamet, Mike-ot és Kiant. Viszlát a koncerteken!” – Dave DiSanto.

 
A három kilépett zenész a törölt posztjában köszönetet mondott minden támogatásért, különösen az idei lemez, a Terminal Redux (ami 2016 egyik legjobb metal albuma lett) fogadtatásáért, és azzal indokolták a döntésüket, hogy az adott körülmények között nem képesek folytatni a zenélést, de a részleteket nem kívánták a nyilvánosság elé tárni.

Szerintük nincs szó nagy sztoriról vagy drámáról, megesik, hogy az emberek és a személyiségek változnak, eltávolodnak egymástól, ők pedig eljutottak a végső ponthoz. Az azonban biztos, hogy a zenélést mindhárman folytatni fogják, más közegben, más bandákban.
 

 

Luminous Vault halál, újjászületés, háborúk

Charismata címmel új EP-vel jelentkezik a New York-i extrém death/black duó, a Luminous Vault. Az új négy számos kislemez a duó második kiadványa lesz, ami a tervek szerint jövő év márciusában, a Profound Lore Records gondozásában fog megjelenni.
„ Az új Luminous Vault album négy hipnotikus, hallucinatív dalt tartalmaz. Koncepciójukat tekintve a halál, az újjászületés és az emberi lélekben zajló háborúk mitológiai értelmezését ismerhetjük meg.”

Az új kislemezről elsőként a címadó dallal barátkozhatunk meg. Előző, 2015-ös Communion című EP-jük a csapat bandcamp oldalán érhető el.

 

Грай – itt az orosz folk metalosok új dala

Tread Of Winter címmel mutatta be új single-dalát az orosz pagan folk metalos Грай (Graj).

„Miután oly régóta kéritek tőlünk, most bemutatunk nektek egy új dalt, Tread Of Winter címen. A lenti lejátszón elérhető az eredeti nóta, valamint annak szimfó-karaoke verziója. A dal minden bizonnyal helyet kap soron következő nagylemezünkön is. A szöveget Dmitriy ‘Hort’ Dubinin írta; a kislemez illusztrációit Alexander „Alex” készítette, a producer és a mixer pedig az Amplogia stúdió néhány munkatársa volt. A szimfónikus betéteket Nikola Nikita Jeremic komponálta.” – írják közleményükben.

 <a href=”http://grai.bandcamp.com/album/tread-of-winter-single”>ГРАЙ – Поступь зимы (Tread of winter, single) by GRAI</a>

Wound – újabb audió-terror

A német blackened death metalos Wound zenekar január 20-án adja ki legújabb, nyolc dalos „audió-terrorját” az Engrained albuma képében.

A banda „letisztult death metal zenei érzelmekkel és műfaj iránti szenvedéllyel” felszerelt albumborítóját hasonlóan a korábbi Wound illusztrációkhoz egy német művész, Waeik tervezte.
 

Az album első ízelítőjeként, a Morbid Paradigm című daluk hivatalos videoklipjét láthatjátok, amit a banda így kommentált: „A Morbid Paradigm egy parancsnokról szól, aki gyerekkatonákat irányít. Főszereplőnk azonban képtelen együtt élni saját tetteinek súlyával, ezért úgy dönt, öngyilkos lesz. A dalhoz a kegyetlen valóság adott nekünk ihletet.”
 

WOUND - Morbid Paradigm ( OFFICIAL VIDEO )

Happy Metal Annihilation Vol.6 – ingyenes karácsonyi válogatáslemez

A kanadai PR-cégként működő Asher Media Relations jó szokásához híven 2016 Karácsonyán is kiadott egy több mint 40 dalt tartalmazó, ingyenes válogatáslemezt. A Happy Metal Annihilation Vol.6 című lemez négy óránál is több zenét tartalmaz.

A válogatáson azon előadók egyes dalai kaptak helyet, akikkel az Asher Media Relations a 2016-os év folyamán együtt dolgozott. A stílus-paletta meglehetősen változatos. Egyaránt hallható az albumon death, punk, thrash, sludge, modern metal, rock, és minden, ami e kettő közé belefér.

A több mint egy évtizede alapított, montréali székhelyű Asher Media Relations stábjának egyetlen célja van: „Partner előadóinak biztosítsa a kellő média figyelmet. PR-kampányaik kiterjednek a rockzenei műfaj mindenféle médiumára; nyomtatványokra, rádió, online és televízió lefedettségre, melyeket elsősorban Kanada és USA-szerte igyekeznek kihasználni.” Az eddigiek alapján meglehetősen sikeresen teszik mindezt.

A 40 dalos válogatáslemezen az Asher Media Relations bandcamp oldalán meghallgatható és ingyenesen le is tölthető.

 <a href=”http://ashermedia.bandcamp.com/album/happy-metal-annihilation-vol-6″>Happy Metal Annihilation Vol. 6 by Asher Media</a>

Selvans/Downfall Of Nur – spirituális split-lemez

Az olasz atmoszférikus folk/black metalos Selvans és az Antonio Sanna által vezetett, egyszemélyes, argentin ritual-black projekt a Downfall Of Nur egy közös kollaboratív, koncepcionális mini split-albumot adott ki. A négy tételes spirituális mini-lemez dalait a zenészek (Antonio Sanna és Selvans Haruspex) közösen írták, és közösen is adják elő, ami az Avantgarde Music által különféle formátumban került forgalomba. 
 

<a href=”http://avantgardemusic.bandcamp.com/album/downfall-of-nur-selvans”>Downfall of Nur / Selvans by Selvans / Downfall of Nur</a>