Szerző: Armand

Perfect Symmetry – meghallgatható az új EP első két dala

 
 
A hazai progresszív rock egyik jeles képviselőjének számító pécsi Perfect Symmetry zenekar próbatermében már javában készül a csapat következő, egyelőre még cím nélküli új albuma. Ahogy azt a 2012-es Tökéletes szándék című lemezüknél tették, az új albumról most is egy EP képében kapunk ízelítőt, A háromdalos Kezdet című EP dalairól a zenekar így nyilatkozik:

„A kezdet nem csak egy elindulást jelenthet. Lehet az ugyanúgy újraindulás, reboot – hogy divatos szóval éljünk –, vagy egy menet közben meghozott éles irányváltás” – olvashatjuk a zenekar Facebook-oldalán, ahol a dalszöveg mellé kapunk némi útbaigazítást is.
 


„Ezúttal azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a gondolatsor nem ér véget a dalszöveg utolsó szavával. A negatívnak tűnő gondolatok megoldásokra, vagy épp egyfajta megnyugváshoz vezetnek, mint az életed legrosszabb napját követő hajnal. A legtöbbször feltett kérdésre, hogy „Olyan lesz, mint a Tökéletes szándék?” az a válaszunk, hogy nem. Minden lemezünk másként és másról szól. Számunkra ez az előrehaladás. Így tudjuk élvezni ezt az egészet.”

Kezdet EP dallista:

1. Kezdet
2. Ha Bíznál
3. Most jó

Serj Tankian – Artsakh

 

Serj Tankian
a System Of A Down énekese Artsakh címmel dalt írt az őshazájában történt fegyveres konfliktusok hatására. Az Artsakh egy olyan dal, amit Serj ez év áprilisában írt a legutóbbi Artsakhban (Nagorno-Karabagh, Hegyi-Karabadh) történt katonai akció után.
Az események arra ösztönöztek, hogy írjak egy dalt, és ez által is támogassam azokat, akik az érintett régióban élnek.

Serj Tankian - Artsakh

Germ – Menekülés

 

Escape
címmel jelent meg a Tim Yatras (Austere, Grey Waters, ex-Woods of Desolation, ex-Nazxul) vezette Germ új albuma. Az egyszemélyes önkifejező depressive post-black metal projekt negyedik albumát erősen befolyásolták a művész életében bekövetkezett magánéleti, és mentális betegségének csapdái, amik élete eddigi legsötétebb pillanatait alkották.

A ˝Menekülés˝ nem csak egy kiszakadás a belő én harcából, de egyfajta eltávolodás is a hétköznapok azon kiüresedett társadalmi nyomorúságából, ahol az eszméket az anyagias értékek falják fel.

Az album 500 db fekete vinil, és 500 db 2CD-s digipack (a bónusz CD-n két bónusz számmal, kétoldalas poszterrel, matricával és sorszámozott fotókártyával, amit Tim Yatras írt alá) kiadásban jelent meg a német Prophecy kiadó gondozásában.

<a href=”http://germ-au.bandcamp.com/album/escape”>Escape by Germ</a>

Electric Citizen – retró szabbatista hangulat

Hogher Time címmel megjelent az Ohioi hard vintage occult rockot játszó Electric Citizen új nagylemez. A 2013 óta létező női frontos zenekar 8 dalos albumán a ’70-es évek fülbemászó dallamos rock riffei, pszichedelikus doom blues lebegései és Laura Dolan kisasszony csodálatos énekhangja kábítja a retró szabbatista hangulatokra fogékony füleket.

Carla Under Water – zörej-kollázs

 

Carla Under Water, azaz Tulipán Máté első önálló (50 darabos limitált kiadású) mélytengeri kísérleti drone zenei-kollázsa a szépséges zörejek és töredezett hangfoszlányok segítségével nyit meg egy a hétköznapok forgalmából kiszakító, lassan kitárulkozó belső meditatív világot. Rezgő hanghullámait tenorszaxofonra, zongorára, bálnakopoltyúra, az utca tompán nyüzsgő, és egyéb mindennapi életünkben jelenlévő zajaira komponálta.
 

Carla Under Water by Carla Under Water

SZAR – zümmögős pszichoterápia

 

Nem csak a zenekarnév tekintetében, de zeneileg sem mindennapi a Louisianai mocsarakból érkező egyszemélyes SZAR nevű drone/sludge doom projekt Griever című, sorban a 11. anyaga. A háromdalos kislemez ultra lassú, ultra nehéz zümmögés felér egy önmegtartóztató pszichoterápiával.
 

<a href=”http://szardoom.bandcamp.com/album/griever-ep”>Griever EP by Szar</a>

Saturnus Aura – Kozmikus határkövek

 

Kudurru000
címmel jelent meg a Saturnus Aura új albuma. A 2013-óta létező, eddig kevesek által ismert hazai egyszemélyes ambient space-paleoastronautic drone/doom projekt első 3 tételes kislemeze az Ukrán Depressive Illusions records gondozásában látott napvilágot 60 darabos limitált CD formájában, melyből Magyarországra csak 5 példány került. 
A HOD presents kiadásában, most digitális formában megjelenő új ötszámos sötét hangulatú meditatív anyaga éppúgy tekinthető az előző kislemezének folytatásának, mint a Saturnus Aura legújabb zenei határkövének is, amelyben a sumer mitológia misztikussága, a kozmikus világűr magasztossága, csábító ridegsége került zeneileg is egyedinek mondható megörökítésre. A Saturnus Aura zenei koncepciója az egyetemes létezés. Olyan hangok, amelyek közvetítik az égi jelenségek és a világegyetem lökéseit, követik őket és elkötelezett az ősi Sumer galaktikus kultuszhoz.
 

<a href=”http://hodpresents.bandcamp.com/album/kudurru000″>Kudurru000 by Saturnus Aura</a>

Misfits REUNION, avagy Glenn Danzing visszatér

 
Glenn Danzig 30 év után újra a Misfits élén. Annak ellenére, hogy Danzig papa az utóbbi időben elég sokszor megpengette a visszavonulás húrjait, most még is úgy látszik, visszatér abba a zenekarba, amit Jerry Only-val közösen alapítottak. És, hogy még izgalmasabb legyen a dolog, az ikonikus banda vissza-visszatérő gitárosa, Doyle Wolfgang von Frankenstein is velük tart. A teljes felállás egyelőre nem megerősített, mint ahogy az sem, hogy tartós együttműködésről van szó, vagy csupán a két Riot Fest-es fellépés erejéig maradnak együtt. Mindenesetre, akik elcsípik a fesztivált, egy igazi horror-punk történelmi pillanatnak lehetnek majd szemtanúi.

Pentagram – Korai dalok újrakiadása

 
Június 17-én a Relapse Records gondozásában jelenik meg az amerikai heavy/doom legenda a Pentagram kilencedik soralbuma. A First Daze Here címre keresztelt album a zenekar korábbi, a ’70-es évek elejéről származó kiadatlan, stúdiós és demós dalait foglalja össze, amiről itt egy dal előzetesként.
 
 

If You See Kaye – mocskos sludge/death ’n roll a Tisza kanyarulatából

 
Akik kedvelik a sludge, stoner metal, és a badass rock n roll döngöléseit, azoknak minden bizonnyal bejön az If You See Kaye zenekar bemutatkozó demója. Az elmondásuk szerint csak „mágikus szex death rock”-ot játszó martfűi srácok pofátlan jó érzékkel nyomják a mocsaras sludge/death ’n roll témáit.
A zenekar eddigi történetét Đ Nagy Gábor – énekes, gitáros foglalja össze: „Zenekarunk 2015 novemberében nyerte el végleges formáját. Ekkor kezdtünk el komolyabban foglakozni saját dalaink, illetve szövegei megírásával. A demó anyagát ez év február márciusa között a martfűi MICS (Martfűi Ifjúsági Csoport) egyesület stúdiójában vettük fel. Rövidtávú céljaink minél több élő koncertet adni, és újabb saját dalok írása, felvétele.”
A zenekar első demójának digitális változata meghallgatható, és ingyenesen letölthető a Hudini Records, és a HOD presents bandcamp oldalairól.

 

<a href=”http://hodpresents.bandcamp.com/album/demo-2016″>demo 2016 by If You See Kaye</a>